Átcsoportosítottak, máshol nagyobb szükség volt ránk. Mert voltak akik úgy gondolták, unom a munkát, elmegyek táppénzre, szabadságra. És való igaz, nehéz a munka, fárasztó, néha fájdalmas. A munka persze sürgős gyorsasággal elvégzendő. Oda mentünk. Beleálltunk, kapáltunk gyomláltunk. Tisztességgel ahogy szoktuk. Fájt minden csontunk mire a nap végére értünk. Ha becsípődik az ideg a derekamba, én is elmegyek táppénzre, mert magától nem fog a gerinccsigolyám helyre jönni.  Mi komolyan vettük a munkát. Mindig úgy vesszük.De miért csak nekünk fontos , hogy kész legyen mielőbb a munka? Időben ott vagyunk, időben hozzáfogunk. Fura dolog történt, a főnök végigment a munkaterületükön, és nem volt megelégedve.  Majd jött a letolás. Miért nem vagyunk a helyünkön? Miért nincs locsolva? Hááááát , ha nem vagyunk ott, nem tudunk locsolni. És ugye bár, egyszerre két helyen mi sem tudunk lenni. Nem értem, hogy miért kell dobálózni velünk mint ha focilabdák lennénk? Felvettek egy csomó embert, miért nem vesznek fel minden helyre elegendőt? Ha kiesik egy két ember még akkor is maradna elég. Na és miért mindenki egyszerre megy szabadságra? Értem én, hogy a szerződésben az áll , hogy több munkaterületünk is van. Fel vannak sorolva a helyrajzi számok, de , hogy melyik szám mely területet takar az homályos. Szóval alá írtuk. De akkor is kiszúrásnak érzem, hogy míg mi megcsináljuk a saját munkánkat, mehetünk máshová melózni.Akkor amikor sok a meló? Tudom hogy a szabadság nem maradhat benn.  Időarányos szabadságkiadás van. A szerződés hamarosan lejár, ki kell venni . Nekem is. Nincs választás, nem lehet átvinni és ki se fizetik. Ez van, ezt kell szeretni. Vagy nem szeretni. Menne innen elfelé mindenki, csak nincs hová. Én se kapával a kezemben születtem, nekem is nagyon megerőltető ez a munka. Miniszterelnökúr, szedd már össze magad, ideje lenne már csinálni valamit, mert az ország lakossága, akár, hogy is tagadod egyre mélyebb szegénységbe süllyed, és a közmunka nem megoldás. Mert ebből sok mindent lehet , csak élni nem.