Még mindig a meggyilkolt Akácfa utcai lánnyal kapcsolatban írok. Nem csitulnak a kedélyek sem a meggyilkolása, sem a róla írt cikkek kapcsán. Én is kaptam elítélő, rosszalló megjegyzéseket azért, mert azon kommentelők véleményírók szemszögéből próbáltam megközelíteni a történteket, akik még áldozatként sem szimpatizáltak a lánnyal,mondván, hogy az ő véleményük is vélemény, minden történetet több aspektusból lehet megközelíteni.

Ami nem azt jelenti, hogy a negatív megközelítés részben, vagy egészben megegyezik az én véleményemmel.

De a véleményeket félretéve lássuk pusztán a nyomozás során eddig kiderült tényeket:

A prostitúció, csak úgy, mint a kábítószerrel való kereskedelem törvénytelen cselekedetnek minősül mindaddig, amíg azt nem legalizálják. Aki a törvényben leírtak szerint „üzletszerűen kéjeleg” az bűncselekményt, de legalábbis szabálysértést követ el, függetlenül attól, hogy milyen személyes okok, szociális helyzet stb. húzódnak meg „pályaválasztása” mögött.

Azt a 19 éves fiatalt, aki már 17 éves kora óta szakmabelinek számít, semmiképpen nem nevezném „ártatlan gyermeknek”, ahogy azt egy kommentelő tette, csak azért, mert a lány gyilkosság áldozata lett.

Két évvel ezelőtt még a lány anyját is megbüntették volna kiskorú veszélyeztetése, és üzletszerű kéjelgés támogatása miatt, ha valóban igaz, hogy a lány anyja támogatásával, beleegyezésével, és anyja noszogatására lett prostituált. Most már tudjuk, hogy igaz, a lány anyja támogatásával lett prostituált. Az anya a gyilkosság megtörténtekor azért nem volt otthon hogy „ne zavarja” a galérián vendéget fogadó lányát.

Nem elrabolt emberként, vagy egy jobb élet és munkalehetőség hamis igéretéből kifolyóan lett prostituált, a megölt lány. A saját elhatározása, mérlegelése után választotta a szakmát, még kiskorúként, és már felnőtt emberként is. Két évnyi folyamatos prostituáltságot hogyan lehet pillanatnyi megtévelyedésnek , egy apró botlásnak nevezni? Ha „botlás” lett volna, akkor feladta volna már a szakmát legkésőbb akkor, amikor már maga is félni kezdett klienseitől. Mindegy, hogy okkal vagy ok nélkül félt tőlük.

Mint utólag kiderült, valóban nem ok nélkül félt tőlük, már amenyyiben tényleg egy volt ügyfele végzett vele. A gyilkos származását, kilétét nem tudjuk, erről csak találgatások folynak.

Ami az „ártalan gyermek” kifejezést illeti:

  • Ártatlan gyermek az, aki nem bocsátja tudatosan áruba a testét

  • Ártatlan gyermekek nem szoktak kompromittáló videofelvételeket készíteni alkalmi szexpartnereikről legyenek azok közismertek, vagy nem közismertek.

  • Ártatlan gyermekek nem szokták az ilyen felvételek létezését „lebegtetni”, másokat kompromittáló felvételekkel zsarolni,

  • Ártatlan gyermekek nem szoktak másokat kompromittáló videókkal zsarolni, a zsarolás is bűncselekmény.

  • Ártatlan gyermekek nem szoktak koruknál 15 évvel idősebbnek kinézni, műhajat, műszempillát, erős sminket viselni,

  • Ártatlan gyermekek nem plasztikáztatják magukat  agyon esztétikai okokból

  • Ártalan gyermekek nem szokták magukat különböző közösségi oldalakon és fórumokon megvehető tárgyként reklámozni, árulni

  • Ártatlan gyermekek nem szoktak házi szexvideókat zárt közösségi oldalakra feltenni, nem szoktak ezekkel a baráti körben dicsekedni, kérkedni.

Ne keverjük már bele az „ártatlan gyermekeket” és ezt a kifejezést egy prostituált halálába, csak azért mert az illetőt meggyilkolták. A lány, ha tetszik, ha nem, sem szexuális, sem morális értelemben nem volt ártatlan, sőt, gyermek sem volt, az életmódjából kifolyólag hamar felnőtté, profi prostituálttá vált.

Ha nem megölt áldozatként találkozik vele a rendőrség, és még élne, akkor valószínűleg előbb vagy utóbb börtönbe került volna..

A rendőrség nyilván nem ok nélkül hozta nyilvánosságra a lány foglalkozását.

Ezek tények,  a tények pedig nem jó vagy rosszindulatúak: a lányt ilyen életkörülmények között gyilkolták meg. Ennyit tudunk csak biztosan.

Az is tény,azonban hogy az áldozat prostituált mivolta még senkit nem jogosít fel a meggyikolására, de azért ne hasonlítsunk már össze egy számító, profi prostituáltat fiatal kora miatt és meggyilkolása kapcsán nagy általánosságban ártatlan gyermekekkel, mert ez az összehasonlítás a valóban ártatlan gyermekekre nézve sértő.