Habár a magyar politika és közélet történései olyan tempóban száguldanak, hogy szinte képtelenség követni, a sajtónak feladata lenne segíteni ebben. A követésben. Talán. Szerintem. De nem igazán történik semmi ilyesmi. Talán azért, mert nem akkora ügy. Miért is lenne érdekes, hogy Norvégia gyakorlatilag keresztül-kasul vizsgálta a "norvég pénzeket" kezelő magyar szervezeteket, mégpedig több körben, több irányból is és a vizsgálatok nem tártak fel visszaéléseket. Ez év februárjában a független bolgár-amerikai  CREDA Consulting Ltd. szakemberei példaszerűnek ítélték az Ökotárs tevékenységét. Magas szakmai nívójú, pártatlan és elkötelezett az Ökotárs vezette négytagú konzorcium munkája, a pénzek elosztása tökéletesen átlátható és professzionális - áll a jelentésben.

Most látott napvilágot a szintén független, londoni központú PKF Littlejohn könyvvizsgáló iroda vizsgálati eredménye. A PKF Littlejohn-t a norvég kormány kérte fel egy átfogó vizsgálatra. A vizsgálat 2014 őszén kezdődött, most zárult. Összességében mindent rendben talált, visszaélést nem tárt fel.

Ebből számomra az következik, hogy most a magyar kormány elballag az Ökotárshoz és az egyéb - szintén vegzált szervezetekhez - Lázár Jánossal az élen és elnézést kérnek az elmúlt időszak pofátlanságaiért. Aztán átsétálnak azokhoz, akik ezekből a pénzekből részesültek és a kormányzati cirkusz megnehezítette a működésüket (gondolok itt például az Igazgyöngy alapítványra). Mindezek végeztével kiállnak a sajtó nyilvánossága elé és elmesélik, mire is volt jó ez a mocsokáradat, mit akartak elérni és miért csípte annyira a szemüket az, hogy a norvégok nem voltak hajlandóak közvetlenül a kormánynak utalni azt az összeget, amit a civil alapoknak utaltak. A magyar kormány erőlködésének a vége az lett, hogy Norvégia befagyasztotta a kormánynak utalt - a civilek szervezeteknek juttatottnál nagyságrendekkel magasabb - összegeket.

Lázár János még azt is elmesélheti, mennyi pénztől esett el az ország azért, mert a kormány úgy érezte: izomból lenyomja a norvégokat, ahogy azt a magyar társadalom minden rétegével tenni szokta. Azt gondolták, a norvégok tulajdonképpen magyar pedagógusok? Vagy egészségügyi dolgozók? Szociális munkások? Tűzoltók?

Mindeközben a magyar sajtó élmunkásai lázasan jegyzetelhetnek, fotózhatnak, felvételeket készíthetnek és délután ezzel lehet teli az összes oldal. Vagy legalább néhány.

Ja, hogy ez nem érdekes? Az érdekesebb volt, amikor az Ökotárs irodát megsszállta a rendőrség? Amikor a vezetőt bepakolták a rendőrautóba? A végeredmény már nem számít? Nem izgalmas? Nem kell róla beszélni?

Igaz is, ma érdekesebb dolog történik. Orbán Viktor ötévet értékel valahol. Ahová néhány sajtóorgánumot beengednek, másokat pedig nem. Ami távolról sem jelenti azt, hogy a sajtósok beintenek, hogy akkor ők sem mennek, Orbán Viktor bátran fotózza önmagát, aztán majd írja meg, mi volt az értékelőn.

Dehogy jelenti azt! Ellenkezőleg! Még örülnek is az újságírók: kisebb a konkurencia. Hát igen. 

A sajtót negyedik hatalmi ágnak szokták nevezni.

Más országokban. Nem nálunk.

Okkal. 

Korrupció márpedig nálunk nincsen

Ez az egész ország egy nagy para

Mennyi pénzből lehet hazafiasan éhen halni?