Tegnap óta már a gyengébbek számára is világossá válhatott, ugyanis kimondatott: Magyarországon az a törvényes rend, hogy a miniszterelnök fejlesztési kabinetnek álcázva dönt a nyertes, milliárdos nagyságrendű (középítési) állami pályázatokról. 2012-ben a kormány ugyanis saját magának hozott szabályt arra, hogy ezekről a pályázatokról a legfelsőbb politikai szinten döntsenek.

2012 óta Orbán Viktor negyedmagával ért egyet (teljesen törvényes és átlátható módon) abban, hogy ha a Közgép az egyetlen magyar vállalat, amelyik meg tudja csinálni a magyar utat, halomra nyerhesse a pályázatokat. Ez azért jó senki másnak csak a rezsimnek, mert ha Simicska Lajos esetleg időközben kiesik a kosárból, akkor meg arról is dönteni lehet, hogy semmilyen körülmények között ne nyerhessen egy vasat sem, mert akkor már nem ő az, aki meg tudja csinálni a magyar utat. Az ideális az, hogy ebbe senkinek semmi beleszólása ne legyen.

Nos, európai nyelven ezt mutyinak, csalásnak, hűtlen kezelésnek, korrupciónak hívják, Magyarország miniszterelnöke szerint azonban ez teljesen rendben van. Ami máshol kedélyeket borzol, és közfelháborodást kelt, az itt a természet, a világ és az ország törvényes rendje. Már nem is tagadják, már nem is rebben a szemük.

És miért is rebbenne, hiszen ott, ahol konkrét emberekre konkrét adókedvezményeket szabnak az egész ország sorsát befolyásoló konkrét adócsomagokban, ott nem tegnap óta nincs jogállam. Ott nincs semmiféle rendszernek nevezhető, objektív, kiszámítható, ellenőrizhető feltételrendszer, amelynek alapján, egészséges versenyeken nyerni, avagy elbukni lehessen.

Nincs is erre semmi szükség, nem is értem minek kell pályázatokkal húzni az értékes időt, és kitömködni a minisztériumi fiókokat, amikor rá is lehet mutatni a szerencsésekre, és hadd szóljon! A Keresztapa eldönti, hogy éppen mely cégeket illeti meg a virágzás isteni jótéteménye, és mely vállalkozásoknak kell csődbe menniük mindenestől. Az egyedüli vezérelv a visszaosztási ajánlat, a megvillantott mellékszolgáltatások mértéke. Hogy tudniillik a szerencsések mennyi TAO-t utalnak vissza Felcsútra, hány stadion-hirdetést finanszíroznak a baráti szaksajtóban, és hány alvállalkozót sikerül még hasznossá tenni a projektben. Nem sorolom. A szempontok se nem szakmaiak, se nem politikailag függetlenek, de ki mondta, hogy a Keresztapa világában ilyen elveknek kellene érvényesülniük?

Azt mondta az illetékes: „Ha egy magyar vállalat pályázata versenyképes egy osztrák vagy német vállalatéval, akkor igen, nyerni fognak”. Lefordítom. Ha egy osztrák vagy német vállalat megcsinálja a magyar utat 10 milliárdért, miért ne csináltassuk meg inkább 100 milliárdért egy magyar céggel? Azokban az országokban, amelyek most csóválják a fejüket, és ráncolják a homlokukat, úgy van, hogy az nyeri a közbeszerzést, aki a legalacsonyabb áron a legjobb minőséget tolja. Utakban, hidakban, kacsalábon forgó stadionokban mérve. Mert ezekben az országokban még megkerülhetetlen szempont az adófizetők pénzének tiszteletben tartása, ott nem mindegy, hogy egységi pénzből hány kilométer jó minőségű autópálya épül. Ott nem egy kávé mellett böknek rá a nyertesekre, mert ott előbb van a szakma, és csak azután jön a politika.

Mielőtt nyílna a bicska a nemzeti zsebekben: egyáltalán nem az a baj, hogy magyar „pályázó” nyeri ezeket a milliárdos közbeszerzéseket, hanem hogy „versenytársainál” jóval magasabb áron. Nem azért mert jobb, mint a többi, hanem mert csak egy nyerhet, és az nem a pályázati anyag, szakmaiság függvénye. Pofára megy. És zsebre.

Úgyhogy most szépen mosolyodjunk el az őszödi beszéd nyájas kis performansszá degradálódott emlékén, és lássuk be, Gyurcsány kottája bejött: azzal a különbséggel, hogy Orbán ma már szemrebbenés nélkül, nyíltan döngeti a mellét, amikor a nyilvánvaló disznóságon rajtakapják. És bár jobb, mintha egyből tagadni kezdene, az illiberális diskurzus után (amikor minden összeomlott bennem arra vonatkozóan, hogy van itt még remény) újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Transzparens korrupciónak hívják, tegnap az ország első embere maga vallotta be, hogy van ilyen, és természetes. Nem mondta, hogy korrupció, csak azt, hogy transzparens.

És valóban: nem mondható, hogy nem törvényes, hiszen a törvénygyár közel kétharmados felhatalmazással jogszerűen működik, ám az európai uniós versenyjogot erőteljesen pofán csapkodja. Hogy a többiről ne is beszéljünk. Belemondta az arcunkba, amit már egy ideje, magát épeszűnek tartó ember egyébként tud: azt tesz, amit akar, egyedül, biodíszletek gyűrűjében. Sem törvény, sem jog, sem jó ízlés, sem erkölcsi megfontolás nem szabhat gátat az akaratának.

A Keresztapa országában, a de iure szempontokon túl, egyvalakinek van de facto döntési joga: az illiberális, szabadságharcos, nemzetvédő, igazságtevő fülkeforradalmárnak. És ez így van jól, nem kellenek objektív szempontrendszerek alapján döntő, akadékoskodó, átláthatatlan bizottságok, szakmai tanácsadók, hozzáértő beleugatók, nem kell indokolni, nem kell oldalakon keresztül magyarázni a miérteket. Ez van, mert én így döntöttem.


És nem az a baj, hogy ezt eddig nem tudtuk. A baj az, hogy nem látom, ahogy egymást tapossuk el a TV székház előtt. Ülünk egy kondér moslékban és várjuk, hogy szépen felforrjon a víz. Ez meg belerondít az arcunkba és elmagyarázza, hogy a transzparens korrupció az ország törvényes rendje. Hogy ezért lesz jó nekünk, ha egy kondér moslékban megfőznek.

További kísértések: 

Deutsch Tamás, a megélhetési primitív

A pálinka, Orbán Viktor és Bayer Zsolt

VV Aurélió férfiassága Bayer száján