Nem tudtam visszafogni magam már akkor sem, amikor kiderült, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének 3 milliós végtörlesztését az alelnök, Deutsch Tamás javaslatára a testület pénzéből törlesztették. Nagyot nyeltem, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolthoz hozzávágtak egy 9 milliós, extrákkal felszerelt kocsit is. De most, amikor olvasom, hogy a parasportolók kéthetes, márciusi tenerifei edzőtáborának megszervezésére több mint 6600 eurót, csaknem kétmillió forintot költött úgy, hogy abba egy 5 napos nyaralás is belefért, már szinte leírhatatlan indulatok kerülgetnek.

Nem bírom elfelejteni azokat a felvételeket, amelyeken a saját verejtékében úszó, sunnyogás és röhögés görcse által vigyorba rángatott pofájú Deutsch, Gömöri oldalán védte a védhetetlent. Egy olyan embert, aki hátránnyal élő sportolóknak szánt pénzösszegek fölött rendelkezik önkényesen, aki nem érti, hogy mi a baj ezzel, és aki felügyelőbizottsági vizsgálatok eredményétől teszi függővé a lemondását.

Nos, a hitelesség kedvéért hozzáteszem, hogy miközben engem leírhatatlan indulatok kerülgettek, Gömöri Zsolt cáfolta a Bors értesüléseit, és megfelelő jogi lépéseket helyezett kilátásba. Nem úgy volt, nem annyi volt, talán nem is ő volt. És különben is, a felügyelőbizottság nyilvántartásában minden ott van.

Afelől már semmi kétségünk nem lehet, hogy mennyi aljas, korrupt politikus üldögél különféle sportszövetségek elnöki, alelnöki, és egyáltalán vezető tisztségeiben, de valahogy az embernek a megszokottnál is jobban ökölbe szorul a keze, amikor sérült emberek kárára történő előnyökhöz jutó gazemberekkel szembesül. Olyan sérült emberek kárára, akiknek talán az egyetlen vigaszukat, sikerélményüket a sport jelenti. És nem a fűtött gyepen szaladgáló futballistákra gondolok (igaz, nem ők tehetnek a fűtött gyepről, sem a tehetségtelenségről), hanem az országnak dicsőséget szerző csodálatos sportemberekre, akik mellékszereplőkké váltak egy olyan történetben, ahol címszerepre szerződtek. Bár az is igaz, hogy a Deutsch és Gömöri-félék az országos fosztogatás viszonylatában valóban csak aprópénzért hajolnak le.

Miközben 2 millió forintnyi kiadást simán megér egy Kanári-szigeteken tartott edzőtábor megszervezése (és egyáltalán nem a parasportolóktól sajnálom Tenerifét) a rögbicsapat, és ki tudja még hány sportág csapata nem lesz kint a riói olimpián, mert az MPB sokallja a nevezési díjat. Ami körülbelül ugyanannyi, mint amennyit Gömöri nem sajnált üzlettársától, aki jártas a szervezésben és a Kanári-szigetekben. Hiába az esetleges korábbi érmek, helyezések, nélkülözések árán is emberhez méltó felkészülés, ahol Deutsch Tamás rábólintásával Gömörinek luxusautóra és végtörlesztésre is jut, ott minden más megkerülhető szempont.

És amellett, hogy ez önmagában is botrányos, Gömöri fáradhatatlanul a felügyelőbizottság vizsgálatával takarózik. Az önvizsgálatot folytató bizottságok gyakorlatát ismerve, tudjuk, hogy semmi törvénybe ütköző dolog nem történt, nincsenek hiányosságok, mulasztások, túlkapások.

Kedves Gömöri elvtárs, térjünk a tárgyra! Amikor több száz sportoló egyértelműen kifejezi, hogy nem kér az efféle vezetőkből, a normálisabb fajta politikai alapon élősködő nem magyarázkodik, nem tagad, nem fenyegetőzik, és nem csapja be a luxusautó ajtaját a kamera előtt, hanem elnézést kér, magától lemond, és elkullog a balfenéken. Ha már semmi esély nincs arra, hogy itt egyértelmű visszaélések miatt, esetleg bilincsek csörögjenek a megfelelő kezeken, az erkölcsi tisztesség legutolsó fosszíliáiba még mindig bele lehetne kapaszkodni. De beleállni, és tovább kötni az ebet a nem létező karóhoz, jogszerűségre hivatkozni, a nyilvánvaló erkölcstelenséggel és igazságtalansággal szemben, méltatlan ezekre a nagyszerű emberekre nézve, akik teljesen jogosan nem kérnek már belőled.

Nincsenek illúzióim a lemondásoddal/lemondásotokkal kapcsolatban, hisz nem erről szól ez az ország, és nem erről szól a sport világába beszabadult képzetlen pártkatonákra épülő rendszer, amelyben nem érteni kell hozzá, hanem kiérdemelni a posztokat, és levezényelni a szabadrablást. Nincs kétségem afelől sem, hogy a lemondásban magát illetékesnek nem érző Deutsch cinkosaként nem lesz bántódásod, veszett ennél már (stadion beléptető rendszer címen) sokkal több is. Egyáltalán nem a véletlen műve, hogy a sportba áramoltatott (köz)pénzek levadászása stratégiai kormányzati feladat: amihez kell egy Deutsch meg egy Gömöri. Lojalitás, cinkosság, és végtelen cinizmus.

De sportért rajongó, a sportolói teljesítmények előtt minden körülmények között fejet hajtó polgárként nem oly régi megható vallomásod láttán-hallatán, amikor könnyes szemmel bizonygattad szerény javadalmazásodat, és a vállaidat nyomó terheket, nagyon szívesen szembe köptelek volna. Mert eszméletlennek érzem, hogy miközben fogyatékkal, nagyon nehezen élő sportolók kvázi az életüket adják azért, hogy hazájuknak, és konkrétan neked (azért, hogy felvehesd jól megérdemelt jutalmadat mások nagyszerű teljesítménye után) dicsőséget szerezzenek, te politikai hátszéllel pofátlanul magadénak érzed azt, ami egyáltalán nem a tied.

Utoljára írom le: nincs nagyobb bűn, mint hátrányos helyzetű, ám annál nagyobb tiszteletet parancsoló embereknek járó pénzekkel ilyen aljas módon visszaélni, az egészet letagadni, és ragaszkodni ahhoz a fránya elnöki székhez. E tekintetben valóban nem Deutsch Tamás, az állam pénzén világ életében uriasan élő, mindenhez értő arrogáns megmondóember a követendő példa. De egykori sportemberként, neked, Gömöri Zsolt, még mindig nem lenne túl késő átadni a stafétát. Ha már nem sikerült a botrány kirobbanásának pillanatában – ha lehet ilyet mondani –méltósággal letenni a lantot. Tényleg nincs az az isten? De lenne az a pénz?

Majdnem kapcsolódó:

Orbán Viktor feltalálta a transzparens korrupciót

Becsületesen adózó magyar állampolgár, szégyelld magad!

Orbán Gazsi, a vicces fiú