Az előző részben (ITT) azt vezettük fel, hogy hogyan érhető tetten egy pártnál, ha az tökéletesen autokratikussá válik az idők során. Hát akkor nézzük meg, lépésről lépésre.

Az első – e témába vágó – komoly átalakulás 2003-ban történt. Idézzünk a 2003-as, átalakított alapszabályból:

„50.§ (1) Az Országos Választmány:

(…)

h) tagjai legalább kétharmadának támogató szavazatával kötelező döntést hozhat a helyi szervezetek, a választókerületi szervezetek, a területi választmányok, a tagozatok, illetve az Országos Elnökség számára;

i) az Alapszabály keretei között részt vesz az önkormányzati, országgyűlési és az Európai Parlamenti választásokon a Szövetség által elindítandó jelöltek kiválasztásában;

j) dönt az Országos Elnökség által beterjesztett költségvetésről, és annak végrehajtásáról szóló beszámolóról;

(…)

q) dönt a helyi szervezetek, a területi választmányok és a tagozatok költségvetési támogatásának elveiről és módszeréről;

r) dönt a tagdíjak, illetve a tagdíj-kiegészítés mértékéről, ezek befizetésének és felhasználásának szabályairól, a kedvezményre és mentességre jogosultak köréről;

(…)”

Mint látható, a Választmány alapvetően a pártstruktúra ügyeit intézi és a tagság létének, illetve a kizárásnak a legfelsőbb fóruma, valamint – a 98.§ értelmében előterjesztés alapján – végső soron kötelező érvénnyel állítja fel a különböző választásokra a képviselőjelölteket. Igen érdekes a „h.)” pont tartalma – „tagjai legalább kétharmadának támogató szavazatával kötelező döntést hozhat a helyi szervezetek, a választókerületi szervezetek, a területi választmányok, a tagozatok, illetve az Országos Elnökség számára” –, mely kötelező érvényű döntés meghozatalára ad jogot, ám nem szól arról, hogy milyen témakörben hozható meg az ilyen döntés! A gazdasági ügyekbe való beleszólási joga – „j.)”, „q.)” és „r.)” pont – is érdekesen alakul: a „költségvetés” elkészítése nem e testület feladata, erről csak dönt (gondolom elfogadja vagy nem), a többi döntés csak a tagságtól befolyó pénzekről szól, illetve a visszaosztásról!

Az alapszabály a Választmány esetében nem tesz említést az állami támogatásból befolyó összegekről – nagyságrendileg majdnem milliárdos tétel –, valamint a párt gazdasági tevékenységéből és egyéb, külső támogatásokból befolyó összegekről! Márpedig – ezt az éves mérlegbeszámolókból tudjuk – ezek a tételek teszik ki a párt gazdálkodásának legjelentősebb részét!

Ezekben a kérdésekben – egy eléggé általános tartalmú felhatalmazás keretében – az Országos Elnökség dönt, feladata szerint: „g) kezeli a Szövetség vagyonát, gyakorolja a tulajdonosi jogokat;, továbbá – még pontosabban „86.§ A Szövetség hivatala, a Szövetség által alapított vállalatok, korlátolt felelősségű társaságok, alapítványok és egyéb szervezetek gazdálkodására vonatkozó szabályzatokat az Országos Elnökség, a helyi szervezetek, a területi választmányok, a tagozatok és a Szövetség választott testületei gazdálkodásával kapcsolatos szabályzatot az Országos Választmány fogadja el. Ebből még világosabban kiderül, hogy a Választmány csak a párton belülről származó pénzek felett diszponál.

Ha a fentieket összevetjük azzal a bizonyos „h” ponttal, ami a „kötelező döntés” meghozatalára jogosítja fel a Választmányt, eléggé bizarr viszony alakul ki: tisztázatlanná válik a struktúra, nem tudni, hogy ki kinek lett alárendelve, ki hozhat döntéseket, és ki gyakorol ellenőrzési jogot. (Emlékeztetőül: a „kötelező döntés” általános kategória, témaköre nincs meghatározva, azaz bármely témában meghozható, akár gazdaságiban is!)

Ráadásul az Országos Választmány gyakorlatilag maga választja meg magát, hiszen összetételének döntő többsége azokból áll, akiknek jelöléséről – végső soron – maga a választmány dönt! (Polgármesterjelöltek, képviselők, stb.) Tehát látszólag demokratikus az egész építmény, ám valójában a párt szervezetét felügyelő legfőbb vezető fórum azokból áll, akiknek funkcióba kerülését ez a fórum hagyja jóvá! Ez alól csak az Elnökség a kivétel, azaz a lényeg, hogy a szervezet felállásának, működésének és felügyeletének alfája és ómegája – végső soron – maga az Elnökség! Így fest ez a fajta „alulról építkező, demokrácia”.

Következik: „A második lépés a diktatúra kiépítése felé.”