Alexa

Utcán a tehetség - az otthontalan gyufaszobrász

Egy Deák téri hajléktalan férfi írja újra "A kis gyufaárus lány" történetét.

Hirdetések

Mindenki ismeri a környéken, mégsem celeb? Jó, hogy nem! Nem is sérteném meg ezzel a jelzővel, mert ő bizony sok mai sztár celebnél értékesebb tagja kicsiny országunknak. Annak ellenére, hogy lehet, sokan elfordítják a fejüket amikor a közelében járnak.

A "művész" egyedit alkot, mégsem ismert. Legalábbis annyira nem, hogy a népszerűség kivajazott útjára léphessen. Zagyvaságnak tűnik első hallásra, de gyufái ellenére sem lehet beskatulyázni a Deák téri hajléktalan - csupa nagy betűs - URAT! Gondolom, most sokan kerek szemekkel legyintenek egyet, hogy hajléktalan és ÚR? Haggyukmá’! Hogy lehetne egy ápolatlan, koszos homless, úr?!

Pedig ő az, sokan vannak sorstársak, ám ő mégis kiemelkedik közülük. Közhelyesen: más mint a többi. Ő az a kivétel, aki erősíti a szabályt. Jelen esetben, ő az aki ráébreszt minket: a hajléktalan is ember, és lehet tisztelni - még ha „ csak” gyufakockái miatt is. Természetesen ettől többről van szó!

Apró gyufaszálak, ám minden egyes fadarabnak sziklányi súlya van, mely a kedves idős úr vállán ülve folyamatosan ezt kérdezgetik tőle: mi lesz holnap? Sikerül eladni minket? Lesz miből vacsorázni ma? Kívülről nézve biztosan sok embernek szórakozásnak tűnhet, ám az alkotó szerint ettől sokkal mélyebb jelentéssel bír minden egyes gyufaszál.

"A kockáknak az a fő célja, hogy ne hagyják a gazdájukat éhen halni."

Fura dolog a társadalom, az emberi kapcsolatok, és még furcsább, hogy mi tesz valakit „értékessé" napjainkban. Mit nevezünk értéknek egyáltalán? A pénzt? Márkás cuccokat? Menő verdát? Ugye, valahogy így kezdődik a sor… Kérdezem én, hol maradnak az emberi értékek?

A főváros tömött utcáin bóklászva rengeteg, fedél nélküli ember lézeng. Megfáradtak, reményvesztettek, és talán már céljuk se nagyon van ebben az életben. Őket látva mindig felmerül bennem a kérdés: vajon ki volt ő „előző életében”? Az emberek nagy része lenézi őket, ám ők mégsem adják fel teljesen, hiszen nap, mint nap szembe néznek a világgal – ha olykor alkoholtól üveges tekintettel is, de megteszik. Újra és újra...

J. K.

További cikkeimet ITT találod