Egy rendesebb banánköztársaságban az ilyen politikusi gárda már régen nádat aratna egy erősen szúnyogjárta területen. Mifelénk ez nem divat, mivel kevés a nád és szúnyogból is csehül áll az ország. Politikai csínytevőkből gazdag a kínálat, de mi szeretjük dédelgetni a kis huncutokat. Mindent elnézünk nekik, mint jó szülő a retardált utódjának. Hiába, ilyen egy gáláns népség vagyunk!

Magyar hazaffy hátán bátran lehet tüzelőt aprítani, ha nemzetiszín lobogót terítenek alá. Vagy rá.

Más országban nehezen képzelhető el az, hogy a főmókus összes rokona és cimborája, valamint szomszédja és veje csont nélkül nyeri a közpénzből és Uniós forrásokból finanszírozott pályázatokat. Máshol ezért ütnek, nálunk tapsvihar van. Az még ennél is nehezebben képzelhető el, hogy a főfőnök sértődése okán tízmilliárdok menjenek veszendőbe. Nálunk simán előfordul. Orbán Viktor felcsúti öregfiú összeveszett régi cimborájával, bizonyos Simicska Lajos nevű út- és médiabirodalom építő szakiparossal. 

Ez lehetne magánügy, ha nem épült volna a mi pénzünkből egy fél autópálya mindenféle hidakkal, felüljárókkal és mifenével. Az M4-es majdnem beruházásra természetesen simicskás tender született, amit véletlenül simicskás cég nyert meg. Igen ám, de ez akkor történt, amikor még Simicska mester és Orbán nagyfőnök együtt köpködte a szotyihéjat a felcsúti piramis tetejéről az alant legelésző nép közé. A közös köpködés megszűnt, most egymásra köpködnek. Ez is vígan lehetne magánügy, de akarva-akaratlanul  helyet kapott az egész ország az örökharag-kinyírlak kabaré nézőterén, mégpedig igen borsos belépti díjért. 

Most a szittya géniusz már nem szereti A Lajost. Lendült is az egész kormányapparátus, ki tud nagyobbat hazudni a málé kisembernek. Az első verzió szerint a gaz Unió állíttatta le a projektet, mert gyanújuk támadt. Kartell. Géniusz elvtárs azt nyilatkozta: az Unió nem adja oda a pénzt az autópályára. Hát naja. A gond csak az, hogy a gaz Unió soha a büdös életben nem is adott erre sem pénzt, sem ígéretet a pénzre. Az építkezés megkezdése előtt is pontosan tudta keményen hazudó ártunk és kormányunk, hogy Uniós támogatás egész pontosan nulla cent. Mégis belevágtak, mert akkor még örök volt az Orbán-Simicska szerelem. Mostanra meg már nem örök. Beruházás leáll, pénz nem számít! A már felépített ez meg az ott meredezik és meredezni is fog, ameddig a hangyák szét nem hordják. Nem gond, talán ha 60 milliárdba került nekünk ez a történet. Bakfitty.

Esetleg új pályázatot ír ki szerető és gondoskodó kormányunk (szintén nem lesz rá Uniós forrás, hanem közpénzből megy), amit véletlenül megnyer Felcsút aranykezű gázszerelője. Esetleg a szintén mindenben zseniális Orbán Ráhelné, született Tiborcz István gyertyaöntő kisiparos.

Bele sem merek gondolni abba a szörnyűségbe, hogy valamikor, egyszer csak Sajátláb Ráhel és Ráhelné össze találnak veszni. Netán elválnak. Akkor aztán harangoztak a "ledes világítást minden parasztnak" projektnek és minden másnak is. Még azt is el tudom képzelni, hogy a nagyon ügyes Tek lesz kénytelen kicsúzlizni az eddig felszerelt pilácsokat.

Has, (mert "hát"-tal nem kezdünk mondatot) így éldegélünk mi ebben a kis szittyaturul paradicsomban, mustármagból született királyunk védelmében.

Van itt szőlő, lágy kenyér és víg gyermekdal. Például a Képviselői Irodaházban, ahová néhány önként jelentkező óvodás saját ötlettől vezérelve utazott a Budapest-közeli Nyíradonyból, hogy vidám énekszóval köszöntsék szeretve tisztelt egykori polgármesterüket, Tasó László államtitkár urat.

Szép is ez, jól is van így.

Én most megyek nádat aratni.