Azokat, akiket érthetetlen okokból úgy neveltek, hogy véleményük legyen a világ dolgairól, és lehetőleg álljanak is ki mellette arccal-gerinccel, a megrökönyödés erejével rúghatta gyomorszájon az a 3 perces videó, amelyen azt látjuk-halljuk, hogy egy újságíró, kamerával, mikrofonnal felszerelve megpróbálja megérdeklődni a felső tízezer parlamentben és kormánykerék mellett pöffeszkedő részétől: mit gondol a nemzetileg lefóliázott, nemzeti ablakok mögötti kegyetlen, véres, nemzeti dohányfüstbe burkolózott világáról? Nem lehet, hogy amikor piros-fehér-zöld-magyarba csomagolt trafikjainkban embert ölnek, érdemes volna megfontolni azoknak az átkozott fóliáknak a létjogosultságát?

Előre szólok: nem gondolom, hogy fóliázatlan boltokban, fényes nappal, reflektorfényben, vagy mások szeme láttára soha nem gyilkoltak meg senkit. Nyomorult 22 ezerért vagy többért. Vagy kevesebbért. Nem gondolom, hogy ártatlan embereket hidegvérrel leszúró gyilkosok helyett a fóliázókat, a fóliázást törvényesítőket kell testületileg tömlöcbe vetni, vagy lámpavasra húzni. Amellett viszont határozottan kiállok (és el is várom), hogy meg lehet, meg kell őket kérdezni, felelősségre lehet, felelősségre kell őket vonni, és legalább egy nyomorult vélemény-álláspont kialakítására lehet kötelezni őket.

A Hír24 újságírója megpróbálta. Lett belőle egy olyan videó, amely ezer írásnál többet elárul ennek az országnak a vezetéséről, jelenlegi (elme)állapotáról. Ők azok: Orbán, Kövér, Kósa, Hoffmann, és a többiek. Nincs véleményük, szerintük nem fair, hogy faggatják őket. Mert ezeknek az embereknek nincs idejük, nincsenek kellő információk birtokában, nincsenek felkészülve, váratlanul éri őket. Azoknak a kérdéseknek a megválaszolása, amelyek adott eszmei pillanatban leginkább érdeklik a választóikat. Amelyek jogosan érdeklik a zembereket. Mert a zemberek úgy tudják, hogy ezek a legilletékesebbek, ezeket szokás ilyenkor megkérdezni. Az Orbánok, Kövérek, Kósák, Hoffmannok ingerküszöbét viszont nehéz elérni egy olyan pitiáner üggyel, miszerint a sokadik rablás után egy ember életét oltották ki egy nemzeti trafik mindent eltakaró fóliájának leple alatt.

És itt nem az a durva, hogy ha meg is szólalnak – Lázárok vagy Pintérek hangján keresztül - tagadják az összefüggést a fólia és a gyilkosság között. Az a durva, hogy amikor a nép tájékoztatásáért dolgozó riporter beletolja a mikrofont az aurájukba, akkor vagy levegőnek nézik, vagy nagyképűen beszólogatnak, vagy arrogánsan úgy tesznek, mintha nem értenék miről van szó, vagy csak bárgyú cinizmussal vigyorognak. Úgy viselkednek, mint ha örülnünk kellene és megtisztelőnek kellene éreznünk, hogy ők léteznek és ebből a gyönyörből jut nekünk is egy odavetett falat.

Egy szóval úgy tesznek, mintha mi itt mind az alattvalóik lennénk, és zaklatnánk, feltartanánk őket felbecsülhetetlen munkájukban. Mert nekik a legkisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy most éppen egy fiatal lány életét oltották ki egy nemzeti dohányboltban. Mert ezeknek az embereknek csak előre megírt, átírt, láttamozott, lepecsételt kérdéseket lehet feltenni. Ezeket az embereket nem lehet morális alapon kötelezően feszegetendő kérdésekkel bombázni, a moralizálás kizárólag az ő alkotmányos joguk.

Gyomorforgató 3 perc. Úgy is, akkor is, ha ezúttal egy szót nem szóltunk a klientúra trafikhoz juttatásának körülményeiről, azokról a nyilvánvaló kockázatokról, amelyeket a szakma már időben, több ízben megfogalmazott. Nem is kellett. Itt áll 3 percben ez a gyalázatos társaság, amelynek tagjai önmaguk szánalmas jellemrajzát festették meg: nincs saját, önálló gondolatuk, véleményük, amelyet arccal-gerinccel vállalni mernének. Csak dadogó, funkcionális analfabéta Kósa Lajosok, a főnök nyomában testőrként ugrabugráló Havasi Bertalanok, bárgyú kereszténydemokrata vigyorral elvonuló Hoffmann Rózsák, és közel két és fél millió adófizetői pénzen kussoló Kövér Lászlók.

Ezek ülnek a magyar parlamentben, ezek irányítják egy egész ország sorsát. Zavart, egy egyszerű, földi halandók számára is érhető, eldöntendő kérdőmondat megválaszolásához is engedélyre váró, bégető kóristák. Egy, úgy értem egyetlenegy nincs közöttük, aki azt merte volna mondani, hogy igen, lehet, hogy valami nem jó, hogy igen, mégiscsak egy ember életéről van szó, lássuk, mi a teendő.

Egy nincs közöttük, akik nem próbál meg azonnal kibújni a konkrét kérdésre adandó konkrét válasz alól. És a legmegdöbbentőbb ebben nem az, hogy nincs egy se, akinek anélkül is lenne véleménye, hogy nem mondták meg neki, mi legyen az, hanem hogy Orbán Viktor sem áll meg egyetlen szóra. Azt mondani, hogy sajnálom, nem sajnálom, részvétem, tudok róla, borzasztó, de ez nem az, aminek tűnik, majd meglátjuk, majd lesz valami.

Nem az a legdurvább, hogy már egy ember életének kioltása sem tudja döntésre sarkallni a hölgyeket-urakat – ezzel kapcsolatban nincsenek illúzióim –, hanem hogy már zaklatni sem szabad őket ezzel kapcsolatban. Nem az a baj, hogy a lesötétített trafikok és a bűnelkövetés valószínűsége közötti szignifikáns összefüggést nem ismerték el a kamerába nézve, de a hozzáállás: na az az igazán égbekiáltó.

Igen, ők azok, őket választottuk. Ostoba, tudatlan, vagy tudatlanságot mímelő, morális kérdések elől menekülő, de legalább pökhendi és arrogáns emberek, akik a vezér példáját követve, lazán elsétálnak a riporter mellett, és hátat fordítanak a népnek. A milliókban dagonyázás látványosan nem fér össze a felelősség nyilvános felvállalásával, ahhoz bele kellene nézni a szemünkbe, vagy legalább a meggyilkolt lány szeretteinek, hozzátartozóinak szemébe. Persze, felérne egy beismerő vallomással belátni, hogy esetleg lehet némi összefüggés a lefóliázott ablakok és a rablások, illetve és a gyilkosság között. Ennek ellenére valamit, akármit, bármit lehetne, lehetett volna mondani.

De nem. Annyira megérintette őket egy ember halála, hogy legjobb tudásuk szerint magasról tettek rá, ilyen apró, jelentéktelen kérdésekkel nem illik fárasztani őket. Majd ha zárt ajtók mögött a Főistenséggel való egyeztetés után engedélyt kapnak, esetleg. Szégyellem magam, ha arra a 20 évre lányra gondolok, aki a nemzeti fólia mögött lelte halálát. Szégyellem magam ezért az aljas három perces videóért.

Ez van. Ez nem választási kampány, nem a lojális hívek és szimpatizánsok között kell jófejkedni, az elismerő szavakat, rózsákat, éljenző rigmusokat és kézcsókokat begyűjteni. Nem a mi gyerekünket szúrták le a mindent elsötétítő nemzeti fóliacsomagolás mögött. Majd, ha mégis, akkor esetleg lesz véleményünk. Addig meg érd be ennyivel, te lesajnált, gyászos Magyarország!

U.I. Vagy mielőtt teljes gyászba és nemzeti sötétségbe borulnál, még van az a lehetőség, hogy le- és széttéped e bűzös rendszer embertelen fóliáját.