A Tapolcai választási finis

Balog Zoltán miniszter úr – ő az Emberi Erőforrás Minisztériumának főminisztere – igazán remek beszéddel szállt be a Tapolcai képviselőválasztás hajrájába.

Magyarország lakosságát „szívmagyarokra” és „zsebmagyarokra” osztotta fel. Még csak el se kellett menni e beszédet meghallgatni ahhoz, hogy az ember – ismerve a kormányzati dikciókat – kitalálja, hogy az előbbiek, a „szívmagyarok” a kormány hívei, míg a másik tábor, a „zsebmagyaroké” a „mindenki más”.

Gyönyörű felosztás, és még csak azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy egyszerűen lefordítsuk e két eufémiát: a „szívmagyarok” azok, akiknek osztottak, míg a „zsebmagyarok” akik egyszerűen szeretnének megélni. (Ráadásul, amilyen pofátlanok, jól!)

Nem, ennél bonyolultabb a helyzet. Mert sokan vannak még mindig, akiknek a Fidesz-KDNP kormány semmi jót nem hozott, akik épp úgy nyomorognak, mint oly sok milliónyian ebben az országban, mégis kitartóan hiszik, hogy Orbán a messiás, tőle várják – még mindig – a megváltást, sorsuk jobbra fordulását.

Mi, hitvány „zsebmagyarok” már rég óta tudjuk, hogy hiába. Orbán – és szűk, egyre szűkebb köre – egy fikarcnyit sem törődik az országgal, kizárólag a maguk érdekeit tartják szem előtt.

Persze a szónoklatokban özönlik az ország-megváltás, a „Magyarország jobban teljesít”, a „szabadságharc”, meg az ilyen sületlenségek, amik arra jók ugyan, hogy megőrizzék a hatalom helyzetét, de jól lakni senki nem fog vele. És persze az ország, annak gazdasága sem fejlődik.

Egészen elképesztő az a sodrás, ahogy Orbán a maga gátlástalan hazudozásaival megszerezte és megtartotta a hatalmat. Pedig nem volt ám hozzá semmi újszerű,egyénileg kitalált módszere: elég volt a gazdasági válság idején annyira megutáltatnia az akkori vezetőket – Gyurcsányt és Bajnait –, hogy a 2010-es választáson érett gyümölcsként hullott az ölébe a hatalom.

A megszerzett kétharmaddal aztán már nem is kellett mást tennie, mint bebetonozni hatalmi helyzetét, és ezt nem is hagyta ki.

A többiek pedig nem tesznek egyebet, mint derűsen szajkózzák vele együtt az előírt nótát, időnként olyan átgondolatlan durvasággal megspékelve, mint amit Balog miniszter eresztett el választási beszédjében a „zsebmagyarokról”. (Hogy ezzel mennyire megbánthatta az érintetteket, arról szerintem fogalma sincs!)

Ez a mesterséges megosztás az ország halála. Mert hát magyarok vagyunk ám mindannyian, attól függetlenül, hogy ki melyik pártra szavaz, ki hogyan képzeli el az ország jövőjét, és azok is maradunk, még ha a hatalom el is vitatja magyarságunkat csak azért, mert szavazatainkkal esetleg nem őket támogatjuk.

Mit mondhatunk Balog miniszternek bárdolatlan szavaira? Talán ismerkedjen meg Brecht örökbecsű művével, a Koldusoperával, de legalább az első felvonás fináléjának refrénjével:

„Előbb a has jön, s csak aztán a morál!”

Mert ahhoz, hogy erkölcsösek lehessünk, élni kell miniszter úr, nem csak épp megélni valahogy, vagy túlélni Önöket…