Ahá, ahá, kedves Lakótársak! A gaz és aljas árulásról lehullott a lepel. Most már tisztán látjuk, hogy ki a barátunk és ki az ellenségünk. A komédiának egyszer s mindenkorra véget kell vetnünk!

Kénytelen vagyok kiejteni a számon Gyurcsány Ferenc nevét, pedig megfogadtam, hogy soha többé nem teszek ilyet. Sajnos, gaz ármánykodása késztetett engem erre a fájdalmas cselekedetre. Majd ha egyszer nyer, akkor önkritikát fogok gyakorolni, de addig a neve bizony ott szerepel nálam az ellenségek között, nagy piros betűkkel írva. Kétszer alá is van húzva. Most szépen körbe is karikáztam. Elfogadta a neki odavetett koncot,  galád tettének bűzlő jutalmát. Júdás! Mától kezdve Ferenc a neved!


Maga Csepreghy Nándor helyettes államtitkár úr mutatta fel a véres tőrt, amivel hátba szúrták békés és dolgozó népünket. Mindenkit külön-külön. Az Európai Unió eldönthetné már végre, hogy akar-e a barátunk lenni vagy nem. Mert olyan barát bizony nekünk még a hátunk közepére sem kívánkozik, aki lepaktál magával a Sátánnal. Tettükre nincs mentség. Aranka! Hozd már azt a sört! Nem tudok kitikkadva rendesen felháborodni. Na!


Brüsszel azzal fizeti ki az ármánykodást, hogy Gyurcsány Ferenc cégét, az Altust bízta meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével. Hogy ez utóbbi mi a fészkes fenét jelent, becsülettel megmondom, nem tudom, de ez sem vet gátat felháborodásom mindent elsöprő áradatának. Amihez neki köze van, ahhoz a becsületes, folyton szorgoskodó embereknek nem lehet.


Hát, hogy gondolják a brüsszeliták, hogy egy kecskére bízzák rá a káposzták minőségének ellenőrzését? Kilóg bizony az a kecskeláb. Vajon milyen alapon hangoztatják büszkén azt híres függetlenségüket? Nem függetlenek ők csak az időjárástól, ott a kényelmes irodáikban terpeszkedve.


Hogy várhatjuk el az Altustól, hogy ne találjon hibát, amikor még a kákára is csomót fog kötni? Egy független bizottság nem keresi a hibákat, hanem felhívja a figyelmet a hiányosságra. Ha nem fogadják meg a jótanácsot, akkor joggal feltételezhetjük, hogy az összes fellelt disznóságot Gyurcsány Ferenc fogja odahordani, személyesen, a puszta két kezével.


Egy tisztességes magyar ember mindig megbízik saját magában. Nem kell azt feleslegesen abajgatni mindenféle ellenőrizgetésekkel. Seperjenek inkább a saját portájuk környékén, ha annyira akarnak.


Ha meg már nem bírnak a kíváncsiságukkal, akkor keressenek egy független, nemzetközi társaságot. Nem is kell fáradniuk vele, majd mi találunk egyet magunknak. Rengeteg teljesen független bizottságunk van.


Gyurcsány Ferencnek erről a hokedliről üzenem, hogy az ebül szerzett jószágot haladéktalanul szolgáltassa vissza a megbízóinak.


Ha nem teszi meg ezt, akkor kénytelen lesz a mindentől, még a valóságtól is teljesen független CÖF, a megmaradt száz fős tömegével az utcára vonulni. A molinójukra majd szépen felpingálják, hogy “Nem leszünk mi Altus!”


Felhívom a tisztelt lakótársak figyelmét, hogy dohányozni még az arra kijelölt helyeken is szigorúan tilos!


Simon bá’, tömbbizalmi

Egyéb polgári agypukkasztók:


http://hu.blastingnews.com/szorakozas/2015/04/simon-ba-es-a-tapolcai-valasztasok-00347881.html


http://hu.blastingnews.com/szorakozas/2015/04/egy-ferfi-aki-atszelte-a-gobi-sivatagot-00353145.html


http://hu.blastingnews.com/szorakozas/2015/04/hogyan-tegyunk-szert-egy-alkalmi-menyasszonyra-00350955.html