Egyáltalán nem véletlen, hogy Neill Blomkamp új filmjébe integrálja a Chappie szereplő gárdáját. A 35 éves dél-afrikai rendező, mint generációjának számos tagja, imádja Ellen Ripleyt, a legendás személyt, akit Sigourney Weaver személyesített meg az Alienben négy alkalommal, és most, amikor Blomkamp megrendezi a sorozat ötödik részét, visszatér.

Még ha nincsenek is sokan ma Hollywoodban, akik emlékeznek a 65 éves színésznőre, aki a szépség és elegancia szimbóluma volt, s akit háromszor jelöltek Oscar-díjra, nem adja meg magát és keresi azokat a szerepeket, amelyek segítenek fenntartani a nimbuszát. Ezért is fogadta el szívesen J. A Bayona meghívását „Meglátogat egy szörnyeteg” című film barcelonai forgatására, amely bizonyára emlékezetes lesz. A történet egy olyan városban játszódik, amelyben egyes robotrendőrökre bízzák a rend fenntartását. Weaver egy olyan vállalat főnökét játssza, aki gyártja ezeket, és ellenzi, hogy tudatot és érzelmeket oltsanak a robotokba, ahogyan egy rögeszmés tudós teszi, aki elrabolja a robotok egyikét. A művésznővel a La Vanguardia készített interjút:

Főnököket alakítani jól áll önnek. Minek tulajdonítja ezt?

Talán mert az voltam a saját társulatomban hosszú időn keresztül. Akkoriban volt egy poszter az ajtómon az alábbi felirattal:” Katharina Parker, a pokoli főnök”, mert ilyennek írtak meg a filmben, pedig a való életben éppen az ellenkezője voltam. A munkatársaim általában a barátaim voltak. Megpróbáltam olyan kapcsolatot kialakítani a fiatal színészekkel, hogy segítsenek nekem, hogy megtanulják, hogyan működik ez a szakma, hogy milyen bonyolult jó forgatókönyvet és szerepet találni, ami kihívást jelent.

Miben különbözik az ön Michelle Bradley-je más vezetőktől?

Mint sok nagyvállalat elnökei ő sem tudta megtalálni az egyensúlyt a magánéletében, s így legfőbb törekvése az volt, hogy egy fegyvergyártó vállalat első számú vezetőinek egyike legyen. Sok vezető igazgató van, aki gondoskodik az embereiről, és vannak progresszív elképzelései, és vannak mások, akik csak a nyereségre gondolnak. Ő pontosan ilyen nő, és a robotrendőrök annyira jó eredményt hoznak, hogy az sem érdekli, hogy kipróbáljon valami mást, hanem egyszerűen arra szorítkozik, hogy ellenőrzése alatt tartsa az összes zsenit, akik neki dolgoznak, különösen Deont, aki mindig különleges ötletekkel áll elő, amelyekről Bradley azt gondolja, hogy soha sem fognak pénzt termelni.

Mitől különb azáltal, hogy ő nő?

Korábban azt gondoltam, hogy egy ideális világban minden nagyvállalat elnökének nőnek kellene lenniük. Több nőre lenne szükség a kormányokban, az ipar területén, többre vagyunk képesek, s emellett világosan látjuk, hogy valójában mi a fontos a család számára, eltérően sok férfitől, akik számára, ilyen pozícióba jutva, az egyetlen fontos dolog az üzlet és a termelés. Hiszem, hogy a nőknek eltérő felfogásuk van arról, hogyan kezeljék az alkalmazottaikat, még ha tudjuk is, hogy nem minden női vezető ilyen. Szívesen olvasom a magas beosztású nökkel készített interjúkat, mivel gyakran olyan dolgokat mondanak, amiket hasonló vezető férfiaktól nem hallhatunk. Ami az én személyem speciális esetét illeti, nem hiszem, hogy Michelle Bradley tipikus vezető lenne, egy fegyvergyárat vezet és nagyon sikeres. De biztos, hogy nincs magánélete. Az összes kép, amely az íróasztalán található, őt ábrázolja a kutyáival. Érzek iránta egy kis rokonszenvet, még akkor is, ha a bensőmben kísértetiesnek találom.

Az ön apja is vezető volt, ugye?

Igen, többek között az NBC elnöke volt és ő kezdeményezte Kaliforniában az első fizetős láncot. Nagyon változatos karrierje volt, amelynek során mindig igen sokat kockáztatott, de még azokban az esetekben is, amikor rosszul mentek a dolgok, sohasem veszítette el a humorérzékét. Emlékszem, hogy amikor megmondtam neki, hogy szerencsét próbálok, mint színésznő, azt gondoltam, hogy meg fognak enni, mivel fiatal koromban nagyon jól nevelt és félénk lány voltam. Szüleim azt gondolták, hogy csoda lenne, ha a filmiparban sikeres lennék. Apám mindig azt mondta, hogy kommersz filmben kell játszanom. Ez nagy lecke volt számomra, mivel sok kollegám azzal töltötte az idejét, hogy kereste a művészetet, a nagy szerepet, ezzel szemben én mindig a jó történeteket preferáltam. Nincs jelentősége annak, hogy egy szerep nagy, vagy kicsi. Tudom, hogy tudok valamit csinálni azzal, amit adnak, de a célom, az hogy részese legyek egy jó történetnek, amely hatást gyakorol, és amelyet megnéznek. Nem szeretek részt venni az olyan filmekben, amelyek nem érintik meg a közönséget. Ez az, amit megtanultam az apámtól.

Mind Neil Blomkamp, mind J.A. Bayona látták önt az Alienben és arról álmodtak, hogy egyszer majd rendezhetik önt. Meglepte, hogy ennek a szerepnek köszönhetően kap egyre újabb feladatokat?

Igen, ez állandóan meglep. Azt gondoltam, hogy én vagyok az egyetlen, aki rájött arra, hogy ez az oka, de mindegy… Biztos, hogy amikor Bayona szerződtetett, naivan azt gondoltam, azért tette, mert azt hitte, hogy nagy színésznő vagyok, és természetesen, amikor találkoztunk, az egyetlen, amiről beszélni akart, az Alien volt. Mindenestre nagy rendező és „Egy szörnyeteg meglátogat”csodálatos film lesz. Számomra ez nagy kihívás és igen hálás vagyok érte. Ilyen szinten nem gyakran ajánlanak ennyire zamatos szerepet.

Tetszik önnek Barcelona?

Nagyon. Olyan hely, ahol minden probléma nélkül tudnék élni. A klímája sokkal kellemesebb, mint New-Yorké, még ha nagy problémát okozna is a nyelv.