Az egyébként barátságosnak nem nevezhető vidék, a Góbi-sivatag már hosszú évtizedek óta az egyik legizgalmasabb lelőhelynek számít az őslénykutatók körében. Legutóbb sem okozott csalódást a környék, azonban az ásatáson részt vevőket (a University of Alberta munkatársait) egy nem mindennapi lelettel lepte meg a sors. Talán akkor még nem is sejtették, hogy a két oviraptoroszaurusz megkövült maradványai olyan tényekre világítanak majd rá, amely a dinoszauruszokat egészen más fényben tünteti fel, mint ahogy azt a többség megszokhatta. Sokak számára nehéz lehet elhinni, de ők is ugyanolyan állatok voltak, mint a ma élők, és nem mozifilmekből előjött szörnyetegek.

Sokáig úgy gondolták, hogy az oviraptoroszauruszok fészkeket fosztogató őslények voltak (maga az oviraptor kifejezés is annyit tesz magyarul, hogy tojásrabló), ám ahogy később kiderült, a valóságban gondos szülők voltak. Két ilyen dinoszaurusz kövületeire bukkantak rá a kanadai egyetem kollégái. Az oviraptoroszauruszok a krétában, 75 millió évvel ezelőtt lakták az akkor is sivatagos térséget, életüknek pedig egy pusztító homokvihar vethetett véget. Az egymás szomsédságában elpusztult állatok csontjait a szakértők alaposabb vizsgálatoknak vetették alá. Egyesek felvetették a kérdést: nem lehetséges, hogy egy hím és egy nőstény példány fosszíliáira bukkantak? Scott Persons, a tanulmány főszerkesztője felhívta a figyelmet az efféle azonosítások nehézségeire: "Az esetek többségében nincsenek közvetlen bizonyítékaink a nemeket illetően. Most sem volt túl rózsás a helyzetünk: a két dinoszaurusz egyidős lehetett, méreteik csaknem megegyeztek, emellett anatómiai felépítésükben sem volt semmilyen szembetűnő eltérés."

A farokcsontokat elemezve azonban kiderült, hogy a csapat a kezdetektől fogva jó nyomon járt. Rómeó farka mozgékonyabb volt, a csigolyákhoz pedig erős izmok tapadtak. A paleontológusok lelki szemeik előtt máris látták, ahogy a hím oviraptoroszauruszok farkukat a magasba emelve járják el bizarr násztáncukat... Egy ilyen rituálé még látványosabb lehetett akkor, ha az ősállat színes, legyezőszerűen szétterülő faroktollakkal is rendelkezett - erre ugyancsak megtalálták a fosszilis bizonyítékokat. Júlia esetében már egészen más volt a helyzet. Ő nem rendelkezett díszes faroktollakkal, és farkának felépítése is jóval egyszerűbb volt.

Nagyon úgy látszik tehát, hogy az evolúció történetében a nemi kétalakúság (vagy ivari dimorfizmus) időről időre megismétlődő jelenségnek számít. Nem is kell messzire mennünk, hogy megbizonyosodhassunk efelől: élő példákként szolgálnak előttünk a baromfiudvarok lakói, a tyúkok és a kakasok.

Forrás: Discovery News

Illusztráció: Scott Persons, University of Alberta