Ma lenne 64 éves Déri János, akit úgy gondolom, az idősebb generációnak nem kell bemutatni. Nagyon fiatalon hagyott itt bennünket, mindössze 41 éves volt. Pár nappal halála előtt azt mondta - „Három év múlva már senki nem fog emlékezni rám.” – tévedett!

Mindenkinek mást jelentett Déri János, de talán ő volt, azaz ember, akit egy egész ország szeretett. Most, hogy itt ülök és az egykori 1975 – ös „riporter kerestetik” harmadik helyezettjéről írok, megkérdeztem a páromat, neki mit jelentett, miért szerette.
- „A kisugárzása, a humora, az egyénisége miatt!”
Hát, igen, valahogy így, ezek miatt!
Talán péntek délutánonként volt az Ablak című közérdekű műsor, amiben riporterként, műsorvezetőként vett részt. Volt még az EZ+AZ címet viselő műsora, meg ott voltak a Hócipőben megjelenő írásai, a Nulladik típusú találkozások műsora és ott volt a Rádiókabaré is…
Remélem semmit nem hagytam ki.

Más volt, nagyon más, mint az abban a korban megszokott műsorvezetők, riporterek, valahogy felpezsdült körülötte minden, az emberek vagy zavarba jöttek tőle vagy vele nevettek, de soha nem rajta.

Néha, elgondolkozom, hogy ma hol állna, melyik oldalon, mennyire tudott volna megmaradni tényszerűnek, embernek. Mi lenne a véleménye erről a világról. Valahol a lelkem mélyén úgy gondolom, hogy ő amolyan liberális beállítottságú ember volt és úgy érzem, nem tudná kiszolgálni ezt a jelenlegi hatalmat. Talán szerencsés, hogy nem kellett megélnie ezt a jelenlegi világot, csak mi a nézői, hallgatói, olvasó vesztettünk sokat.

…és, hogy mennyire szerettük és szeretjük!

Halála után díjat neveztek el róla, Főiskolai Tanszéket, könyvet írtak róla és minden évben valaki leírja ezeket, amiket én is, csendes nekrológokat.

Az írásom végén álljon itt egy idézet Déri János utolsó publicisztikájából, ami a Hócipő magazinba jelent meg, ez volt az utolsó írása…


„- A rákos sejt a legbutább a világon. Gőgös és buta és kényszeresen el akar foglalni mindent, ahová nem ér el, oda áttétet csinál, és amikor már mindenütt ő van, egyszer csak nincs sehol, mert belepusztul az egész test, belepusztul a rák is. (Vajon a nemzet testével hogy van ez?)” (Hócipő 1992)