Ma este hat órakor az Országházban fogadják (hogy kik, az a kedvenc sportlapomból nem derül ki) Székelyföld – magyar – labdarúgó válogatottját, amire az ad alkalmat, hogy a derék székely focisták Dunaszerdahelyre átutazóban érintik Budapestet. Valóban nem nagy ügy, csak éppen fölösleges aránytévesztés, ráadásul karcol is bizonyos regionális érzékenységeket.

Abban még senki nem találhat kivetni valót, hogy a székelyföldi és felvidéki magyar labdarúgók összemérik tudásukat, akkor sem, ha Felvidék területileg lényegében megegyezik Szlovákiával. Magyarok földrajzi értelemben miért ne használhatnák a hagyományos magyar elnevezést?

A gond, a szomszédos országok „piszkálása” akkor kezdődik, amikor egy ilyen nemzetiségi jellegű sportesemény hivatalos politikai felhangot kap. Egy parlamenti fogadás pedig ad neki, ha az eredeti szándék talán nem is az.

Átérezni nem, csak megérteni tudom, mit jelenthet egy határon túli magyar fiatal számára, ha az anyaország parlamentjében az anyaország valamelyik vezetője fogadja. Nagy megtiszteltetés ez bárkinek, akár Gyergyószentmiklóson vagy Szabadkán, akár Somorján vagy Beregszászon, akár „csak” Baktalórántházán vagy Óbudán született. De csak akkor, ha a megtiszteltetés mögött megsüvegelendő teljesítmény is áll. Székelyföld labdarúgói azonban még semmilyen érdemleges eredményt nem tudnak felmutatni a csapat puszta létezésén kívül. (Ezzel sem lebecsülni, sem megbántani nem szeretném őket, ez egyszerűen tény.) Ilyen alapon bárkit, aki határon kívüli magyar, fogadni lehetne, kellene a parlamentben, hiszen éppen úgy megérdemelné, mint a focisták. Sőt, azt is, aki csak határon belüli magyar.

Sajnos, éppen ettől kap az egyébként piszlicsáré ügy politikai felhangot. Mert az alkalom két Trianonban elszakított országrész magyarjainak találkozójáról szól. Az érzékeny szlovákokban, románokban mindjárt felmerül, hogy a magyar politikai vezetés ezzel a gesztussal megint nacionalista húrokat penget, megkérdőjelezi a politikai realitást. Ha a köztudottan futballkedvelő miniszterelnökünk saját otthonában vagy akár a felcsúti Pancho arénában (ez utóbbi még stílszerű is lenne) fogadná a székelyföldi labdarúgókat, a nemes gesztusról híradó-ódát lehetne kanyarítani, jót tenne a határon túli magyarok lelkének és a kormányfő igencsak foszladozó népszerűségének.

Így azonban felülkerekedik a gyanakvás, hogy a csöppet nacionalista felhangú fogadás egyebek mellett arra jó, hogy kifogja a Jobbik vitorlájából a szelet, hogy a Fidesz demonstrálja, van, annyira mélymagyar, mint a szélsőjobb.

De szabad-e jobbról előzni? Európában biztos nem. Sőt, Angliában is csak az utakon.

Egy újabb ballépés – jobbra – a kormánytól, amely jóindulattal nevezhető meggondolatlanságnak, rosszindulattal viszont sunyi irredenta provokáció. Egyik sem igaz teljesen, de mindkettőben van valami. De mindenképpen ostobaság, diplomáciai baklövés.