Úgy érzem, elérkeztem egy nem túl szívderítő közéleti témát taglaló értekezés harmadik, és egyben utolsó felvonásához. Miután megírtam, hogy Miskolcon nem szabad éhező embereket etetni, mert rossz fényt vet a városra, miután tudomásul vettem, hogy az óva intés ellenére történő mégis-etetés több százezres kárral mérhető rózsatiprásba torkollott, most aggódva szemlélem, hogy ha ez így megy tovább: elhíznak azok a nyomorult miskolci rászorulók.

Történt ugyanis, hogy miután a civilek néhány méregdrága rózsatő feláldozásával szakmaiatlanul és botrányos módon megetették a népeket, szombaton a Magyarországi Evangélikus Egyház osztott ételt Borsod-Abaúj fővárosában, a magyar költészet napján. Ahol tök véletlenül megjelent Csöbör Katalin, a Fidesz képviselője. És ha már ott volt, és kérdezték, ő beszélt.

„...senkit sem lehet éhen hagyni az országban, oda kell figyelni a felnőttekre, a gyerekekre egyaránt. (...)az ilyen kezdeményezéseket megfelelően kell előkészíteni és megszervezni, hogy elkerülhető legyen a minden résztvevő számára méltatlan tolongás.” (Csöbör Katalin, Fidesz, 2015. április 11.)

A torz, groteszk, cinikus kép így alkot teljes egészet: „...kérem, hogy jótékonysági akciójuk helyszínéül más, elmaradottabb, saját helyzetén javítani és a figyelem középpontjába másként bekerülni nem képes településre essen a választásuk!” (Kriza Ákos, Fidesz, egy héttel korábban)

Ha mondjuk a ZDF készítette volna ezt a riportot a német konzervatív nézőknek, azok el nem tudnák képzelni, mi bajuk van ezeknek. Csodaországban 2015-ben azon vitáznak, hogy ki osszon ételt a szegényeknek??? Hát nem fantasztikus dolog ez itt, Kelet-Európa szívében, ahol a társadalmi empátia olyan magas szintre hágott, hogy mindenki hanyatt-homlok segíteni akar a rászorulókon? Hát nem példaértékű? De, hogyne.

Akár az is lehetne, ha e két egymásnak ellentmondó aljas és kétszínű nyilatkozat nem szorítaná ökölbe az ember kezét. Mert hogy is van ez akkor? Egy jobban teljesítő településen, ahol szárnyal a gazdaság, csökken a szegénység, jobban élnek a rosszabbul élők, szükség van, vagy nincs szükség nyilvános etetésekkel a figyelem középpontjába kerülni? A Csöbörrel kiegészült Krizától változatlan undorral kérdezem: az, amit a Gyermekétkeztetési Alapítvány médiacirkusz alapon készült elkövetni miben különbözik Csöbör Katalin babgulyásos üst fölötti hajladozásától? Az egyház oldalán és kebelén Fidesz-színekben jótékonykodni üdvözlendőbb gesztus, mint civilként tenni ugyanezt?

A fideszes Csöbör Katalin ételt oszt

A Fidesz képviseletében meríteni az evangélikus babgulyásból nem ugyanaz, mint civilként rózsát tiporni...

Félreértés ne essék: minél többen érzik úgy, hogy tudnak és akarnak segíteni, annál nyugodtabban dőlhetünk hátra, hogy talán nem is akkora nagy a baj ebben a rothadó, értékválságba jutott magyar társadalomban, mint gondolnánk. Ám sajnos itt nem erről van szó. Csöbör Katalin nyilatkozata, amellyel – mondjuk ki nyugodtan, szembeköpte az ezelőtt egy héttel ezelőtti, akkor hivatalos Fidesz-álláspontot – nem más, mint egy gyomorforgató beismerő vallomás. Az etetés szép és nemes dolog. Ám az egyáltalán nem mindegy, hogy ki az etető. A Fidesz etethet az evangélikus gimnázium udvarán, a szó szoros, és átvitt értelmében egyaránt, a civilek szakmaiatlan, botrányos etetése viszont elutasítandó.

Megragadom az alkalmat, hogy gratuláljak az evangélikus anyaszentegyház miskolci szárnyának is, amely a média immár valóban kiemelt érdeklődésének kereszttüzében, beleállt ebbe az elvtelen politikai erőfitogtatásba. Értem én, hogy Kriza elvtárs tenyeréből enni sokkal kifizetődőbb, mint kimaradni a politikaszagú buliból. Értem, hogy ez a kölcsönös bizalmi viszony kötelezően megbírja, hogy nem szólogatunk be egymásnak, hanem tárt karokkal várjuk a Fideszbe öltözött politikusokat, nyúljanak a babgulyásos vályú mélyére, miközben bájosan belebüfögik a kamerába, hogy senkit nem lehet éhen hagyni az országban. Higgyék el: azok a keresztényi, erkölcsi alapok, amelyekről önök osztogatni szokták az észt, csöppet nem csorbultak volna, ha a Fidesz esetleg kivételesen távol marad a rendezvénytől.

U.I. Különben meg egyszerűen csak annyit akartam írni, váljék egészségére ennek az egyáltalán nem kevés éhes embernek, akinek átmenetileg legalább enyhült a nélkülözéssel járó fájdalma. Ez az a borzalmas életérzés, amelyről Csöbör Katalinnak vagy Kriza Ákosnak nem sok fogalma lehet. És igen, külön öröm számomra, hogy a szervezetten étkezők, a nem méltatlanul tolongók, nem taposták el a rózsákat sem. Igaz, az eltaposott hitelességhez-gerincességhez-emberséghez mérten akár a „több százezer forintos” kár sem lenne szóra érdemes. Mert ez utóbbiakat bőven elég egyszer eltaposni.