Michael Moore, az amerikai független film fenegyereke nem változik. A rendező, aki mögött olyan nagy port kavart dokumentumfilmek állnak, mint a coloradói iskolai mészárlás kapcsán az amerikai fegyverviselési mániáról szóló Bowling For Columbine (2002) vagy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás valós és feltételezett hátteréről készült Fahrenheit 9/11 (2004), egy évvel az amerikai elnökválasztás előtt programot hirdetett.

A 19 pontos elnökjelölti program mellett Moore bejelentette egy olyan bizottság létrehozására irányuló szándékát, amely egy megvizsgálná egy olyan bizottság felállításának lehetőségét, amely értékelné: van-e esélye Michael Moore-nak 2016-ban az elnökjelöltségben. Ez már önmagában mutatja, hogy van egyfajta fricska a bejelentésben, de tudjuk, hogy a rendező szarkasztikus-ironikus látásmódja mellett komoly dolgokban ritkán viccel – magyarul, kitelik tőle.

„Hogy világos legyen: nem jelentem ki hivatalosan, hogy jelöltetni akarom magamat, csak azt mondom, hogy ha úgy döntenék, hogy síkra szállok, ez lenne, amit javasolnék tenni, ha megválasztanának” – mondta a programot közzé tévő The Nation-nek. Nem véletlen a médium kiválasztása sem: a New York-i The Nation a legrégibb ma is működő amerikai hetilap, az idén ünnepli 150. születésnapját.

Lássuk hát Moore programját, annak az embernek a jövőképét, aki a Mike kapitány hadjáratában (2007) leleplezte George W. Bush 2004-es választási manipulációit, és aki Kapitalizmus: szeretem!-ben (2009) a pénzvilág sötét oldalait kutatta a nagy tőzsdei összeomlások után.

„1.Legyen egyetlenegy töltő minden digitális eszközhöz. Már ez is elég lenne ahhoz, hogy megválasszanak, de azért még teszek más ígéretet is.

2.Aláírok egy törvényt, amely 16 éves korra szállítja le a szavazati jogot. Egy fiatalnak, aki 18 évesen meghalhat a hazáért, meg kell adni jogot, hogy elmondja a véleményét arról, aki őt háborúba küldi.

3.Ha lesz sorozás, mint főparancsnok, kihirdetem, hogy akiket elsőként besoroznak és a frontra küldenek, azok a kongresszus minden tagjának, az elnöknek és a minisztereknek nagykorú gyermekei legyen (majd a sorban az 500 legnagyobb vállalat, a hadi megrendeléseket elnyerők és a média vezetőinek fiai). Ennek az intézkedéseknek le kell csökkentenie a háborúk számát.

4.Elengedem minden egyetemi hallgató azon tartozását, amelyet szerződésben vállaltak, hogy tanulhassanak. Visszatérünk a tanulmányi ösztöndíj rendszerére, kombinálva részmunkaidővel, nulla kamatos kis kölcsönökkel. A kollégiumoknak ingyenesnek kell lenniük.

5.75%-kal csökkenteném a hadi költségvetést. A megtakarított pénzből fizetném az ingyenes kollégiumokat és a következő javaslatok nagy részét. Ezzel együtt a világ legnagyobb hadseregével rendelkeznénk, amely képes lenne többszörösen elpusztítani a világot, csak egy kicsit kevésbé, mint eddig.

6.Minden amerikai abban az ingyenes egészségügyi ellátásban részesülne, mint amit megkapnak a kongresszus tagjai.

7.Ez az egészségügyi ellátás kiterjedne a mentális és a fogászati rendelésekre. Ha ugyanis minden amerikainak módja lesz rendbe hozatni a fogait és a fejét, az orvosi ellátás gyakorisága és ára lecsökkenne.

8.A gazdagok ugyanolyan mértékben fizetik majd a társadalom-biztosítást az egész jövedelmük után, mint ma minden középosztálybeli amerikai. Ma ugyanis, aki többet keres 118.500 dollárnál, az nullát fizet az ezt meghaladó összeg után. Viszont mindenki, aki 118.500 dollárnál kevesebbet keres, adózik az egész jövedelme után. Ha a gazdagok arra kényszerülnek, hogy adózzanak az egész jövedelmük után, a társadalom-biztosítás kasszáiban elegendő pénz marad – csaknem a jövő évszázad végéig.

9.Visszatérünk ahhoz az adókulcshoz, amely a nagy republikánus elnök, Gerald Ford idejében létezett. Nem szükséges visszatérni Dwight D. Eisenhoweréhez, amikor a gazdagok 90%-ot meghaladót fizettek. Megelégszem azzal, amit a Ronald Reagan előtti utolsó republikánus elnök fizettetett. Az elit akkor 70% körül adózott.

10.Nagysebességű vonatok. Ehhez nem fűzök semmit.

11.Betiltanám a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirupot. Ez az olcsó méreg nehezen található meg a civilizált világ többi részében egy sor ok miatt, amelyeknek közül van ahhoz a tényhez, hogy csaknem az összes szóban forgó országban alacsonyabb a cukorbetegek száma, mint az Egyesült Államokban.

12.Aki mobiltelefont használ a moziban, az „rektális újrahidratálásnak” lesz alávetve (köszönet ezért a pontért a CIA-nek).

13.Csaknem totálisan betiltanám a pisztolyok és félautomata fegyvereket, a 8 hétig tartó választási kampányokat, visszatérnénk a papír alapú választási jegyzékekhez. Betiltanám a tv-ben a gyógyszerreklámokat, korlátozó szabályokat hoznék a banki és a pénzügyi szektorban. Megszüntetném a civil szabadságjogok korlátozását a terrorista merényletek után. Kereskedelmi kapcsolatokat kezdenék Kubával és létrehoznám az amerikai futballnak egy olyan változatát, amelyben háromra csökkenne a támadási kísérletek száma.

14.Minden iskolában újra oktatni fogják az állampolgári jogokat, ha a fiatalok szavazhatnak 16 éves korukban, akkor tudniuk kell, hogy mit tehetnek, hogy szavazhassanak és megváltoztathassák az országot.

15.Minden diáknak meg kell tanulnia a kézírást. Ne vegyék el tőlünk az egyetlen dolgot, amire még képesek vagyunk és egyedi mindnyájunk számára. A kézírás a kreativitásunk digitális lenyomata. A kézzel írás teszi lehetővé lelkünk megnyilvánulását. A világ elég hideg és keserű, miért kellene elvenni tőlünk ezt kis darab személyes emberiességet?

16.Nem fogjuk támogatni a teokráciákat. És magunkkal fogjuk kezdeni. 35 éve óta vagyunk kénytelenek betartani a keresztény jobboldal törvényeit és elegem van belőlük. A maga részéről összeadnék meleg házasságban mindenkit, aki ezt akarja.

17.Minden amerikainak lesz négy hét kötelező és fizetett szabadsága. A munkaadóknak pedig elküldök olyan tanulmányokat, amelyek kimutatják, hogy ez növeli a termelékenységet.

18.A börtönök nem lesznek magáncégek tulajdonában vagy vezetése alatt. A közösségé lesznek és nem lesznek a büntetés helyei, hanem a formálás központjai. Nem azért lesznek, hogy odazárják azokat a fajokat és etnikumokat, amelyeknek nincs hatalmuk. A nem erőszakos egyének nem kerülnek rács mögé. Aki lop, annak vissza kell adnia, amit eltulajdonított. Nagy cégek bűnözői, Önökről beszélek.

19.Megpróbálunk kedvesek lenni egymással, a világgal, önmagunkkal. Mint elnök, javasolni fogom a tudatlanság megszüntetését, mint legfőbb célt. A tudatlanság félelemhez vezet, a félelem gyűlölethez, a gyűlölet erőszakhoz. Ez az egyenlet túl sokáig uralkodott Amerikában.

A változás felé vezető út az én megválasztásommal kezdődik.”