Elon Musk neve talán nem olyan ismerős számunkra, mint mondjuk Tony Starké, a Marvel képregény univerzum Vasemberéé. De amikor halljuk Musk nevét, akkor egy valódi Vasembert kell magunk elé képzelni, aki nemcsak merész ötletekkel áll elő, hanem eddig többnyire meg is valósította azokat, csakúgy mint Tony Stark. Használod a PayPalt, az internetes bankszámlát? Többek között ezt is Musk alapította, amit 2002-ben 1.5 milliárd dollárért adott el az eBaynek.

Musk legambíciózusabb törekvései közé tartozik a Mars-utazás lehetővé tétele emberek számára, és ezáltal a vörös bolygó potenciális kolonizálása is. Cége, a SpaceX már eddig is bizonyított, hiszen elsőként fejlesztettek ki önerőből olyan űrkapszulákat, melyekkel embereket és ellátmányt is lehet szállítani a Nemzetközi Űrállomásra. A NASA le is csapott a Dragon, azaz Sárkány nevű kapszulákra, és 2016-ig szóló megbízást írattak alá a SpaceX-szel, melynek értelmében 20 tonna ellátmány kerül fel az űrbe, potom 1.6 milliárd dollárért.

A következő lépés értelemszerűen a Mars elérését biztosító űrhajók legyártása lesz a cég számára, melyen már gőzerővel dolgoznak is a SpaceX munkatársai. A vörös bolygóval kapcsolatban Musk a Guardiannak nyilatkozott régebben, melyben az újság szerint a milliárdos zseni a Marson akar nyugdíjba vonulni. Mint kiderült egy újonnan adott interjúból, Muskot egyáltalán nem az egyéni célok hajtják a Marssal kapcsolatban, hanem az emberiség célja lebeg a szeme előtt: azaz az embereknek minél több bolygót benépesítő fajjá kell válniuk.

Az első állomás pedig az a Mars lehet, melyen az elmúlt napokban találtak megfagyott vizet a tudósok. Az a Mars, mely már oly régóta megmozgatja az emberek fantáziáját, de a bolygó meghódítása lényegében mindeddig csak a vágyálom kategóriát tudta kimeríteni. Musk azonban eltökélt, és a cégében dolgozók is azok. Nem saját babérokra törnek, hanem az emberiség fejlődéséből akarják kivenni oroszlánrészüket.

Mert ahogy az a Csillagok közöttben is elhangzik, és amit a modern rakétatechnika atyja, Konsztantyin Ciolkovszkij is megfogalmazott, "a Föld az emberiség bölcsője, de nem élhetünk örökké a bölcsőnkben".

Forrás: Slate

Mindeközben a NASA 2025-re új létformák felfedezését ígéri;

A Penn State University tudósai pedig fejlett idegen civilizációk után kutatnak;

Míg a Mars One projekt úgy tűnik, hogy nem más, mint átverés.