Ahogy mi, választó polgárok képtelenek vagyunk összefogni a zsarnokság ellen, úgy a felső vezetők sem képesek kompromisszumokat kötni egymással annak érdekében, hogy legalább valamicskével is jobb legyen az életünk. Évek óta harcolnak egymással a különböző pártok, s bizony nem ritka jelenség, hogy megpróbálnak borsot törni a másik orra alá. Nos, lehet hogy ez számukra kifizetődő, részünkről azonban hatalmas érvágás, ugyanis minden egyes ilyen bojkottnak mi isszuk meg a levét. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű eme kérdésre. Azáltal, hogy az egyik párt kitúr a másikkal, a sértett magától értetődően valamilyen kárt szenved, legyen az hírnév vagy akár anyagi leépítés. Mindkét esetnél, de főképp az utóbbinál, minket vesznek elő a drága vezetők, s addig ostorozzák a jó magyart, míg az utolsó fillérig le nem húzzák azt.

Természetesen ez már egy jól bevált szisztéma alapján működő rendszer, nem véletlen hogy az összes vállalat és politikai vezetőség ezen eljárás szerint tevékenykedik a nagyvilágban. Amennyiben valami baj van, egészen biztosan a problémáról legkevésbé sem tehető, ártatlan munkást, avagy esetünkben polgárt veszik elő. Egyre több adó befizetésének kötelességét vágják a fejünkhöz, s olyan remek ötletekkel állnak elő, hogy az amúgy is kevés pénzt a léhűtő roma társadalom tagjai közt osszák szét. Az érintettek mindezt köszönik szépen, az éves szinten pár napból álló munkakötelességüket pedig még egy rokkant ember is túl tudná teljesíteni.

Ahogy azt persze már megszokhattuk, minden egyes párt mást és mást ígér, a gondok viszont ott kezdődnek, hogy az összes csak ígér, csinálni semmit nem csinál egyik sem. Az ország polgárai teljes mértékben önellátóak, a vezetőség munkájára tulajdonképpen szükségünk sincs. Jogosan vetődik hát fel a kérdés, hogy akkor miért is tartjuk őket hatalmi pozícióban? Erre a kérdésre jóllehet már nem létezik válasz, a nagy többség ugyanis úgy van vele, hogy had terelgessenek bennünket, senkit sem érdekelnek. Éljék az életüket, mi is éljük a miénket. A gondok ott kezdődnek ezzel kapcsolatban, hogy mi bizony éljük az életünket, de az övéké csupán abból áll, hogy a miénket rondítják.