A Mandiner arra a hálátlan feladatra vállalkozott, hogy Semjén Zsolttal (nagy)interjút készítsen. Igaz, hogy egy kicsi is elég lett volna, de ha már így alakult, végigolvastam, esküszöm. Elejétől végig. Többször is. És be kell látnom, el kell ismernem, hogy minden szava arany. Tömény, keresztény karátokból kirakott arany. Olyannyira tömény, hogy nehezemre esik sorra venni az élet kvintesszenciáját meglobogtató, sűrű létigazság mindegyikét. Amelyeket ezúttal csak 2 percenként takar el a pökhendi, gőgös, lekezelő ájtatosság.

Semmi kedvem túllihegni ezt az interjút, de kétségtelen, hogy szót kell ejtenem róla. Dühít, elképeszt, hogy egy gyogyósra emlékeztető műkeresztény ennek az országnak a miniszterelnök-helyettese lehet. Aki el akarja hitetni velem, hogy rántott húst fogyasztó emberként kannibál vagyok. Aki megpróbál meggyőzni arról, hogy a magyar családokra való tekintettel, rendben van, hogy vasárnap tilos vásárolni/kötelező pihenni alapon autót gyártani és pincérkedni szabad. Aki le akarja nyomni a torkomon, hogy szerelmesnek és kocavadásznak lenni (azaz szórakozásból gyilkosnak lenni) egyaránt az ember antropológiai természetéből fakadó evidencia. Aki belehazudja az arcomba, hogy a szabad vasárnapot mozgalommá szervező KDNP-tag tulajdonképpen civil. Aki a társadalom vasárnapi pihenőnapot ellenző közel 80%-át egyszerűen leérdekcsoportozza. Akinek szent meggyőződése, hogy a család vasárnap együtt van a családi boltban – buta rigmus ismételgetése megállítja a lábán ezt az oltári nagy baromságot, amit „hogy lássátok, hogy mi is dolgozunk” megfontolásból keresztülvittek. És aki ellentmondást nem tűrően elhitette magával, és velem is el akarja, hogy őt kizárólag azért lehet bírálni, mert valamit (mindent?) nagyon jól csinál.

Antropológiailag szólva, jól figyeljen ide Semjén elvtárs! Ha jól emlékszem, ön nem hisz az evolúcióban, tehát fölösleges volt ekkora nagy szavakkal dobálóznia. Másodszor az antropológia, amelyből az ön vadász-szenvedélye eredeztethető egy egyszerű tudomány, amiből az égvilágon semmi nem következik, a legkevésbé az, hogy a mi őseink együtt vadásztak. Harmadsorban ön – ha jól értem – egyáltalán nem azért vadászik, mert éhes. Keresztényileg szólva ön a gyilkolásban leli örömét, önnek ez a szórakozás. Én perverzitásnak hívom, de hát nagy ez a földi paradicsom, - vagy ahogy ön mondaná: gondozásra szoruló kert – elférünk benne mindketten.

Igazából nekem mindegy, hogy hány bekezdésenként köpi szembe azt, amiben elvileg hinnie kellene, akár vadászatról, akár pihenésről, akár keresztényi szeretetről van szó. A lényeg, hogy mától egy életre megjegyzem: önnek, és az önhöz hasonlóknak az ölés ama rítusa nyújt földi élvezetet, ami az én olvasatomban azonban pusztán a felsőbbrendűségi érzés szánalmas bizonyítási módja. Nem tudom, Isten szemének mennyire kedves az ön által kultivált értelmetlen gyilkolás (persze lecsupaszítva: a táplálkozás miatti gyilkolás is csúnya dolog), de nem megyek bele antropológiai-teológiai vitákba.

Mint ahogy az sem akarom már megérteni, hogy a dolgozási célzattal történő családi együttlétezés vasárnaponként a boltban miért hasznos és jó dolog, szembeni a vásárlási célzattal történő családi együttlétezéssel a plázában. Ami rossz, erkölcstelen dolog.

De ami talán a legidegesítőbben émelyegtető ebben a frappánsnak szánt ömlengésben, ami a leginkább bántó és aljas dolog, hogy ön a kereszténység mögé bújva beszél zagyvaságokat. Számomra a kereszténység egyik legmeghatározóbb vonatkozása a szabad akarat. Hogy ne egy nem létező, de önmaga fontosságától megrészegült, mindenben egyetértő, a kereszténységet totálisan kisajátító párt vezére mondja meg, miben higgyek, mit akarjak, mit szeressek, mire ne tartsak igényt. Hogy legyen lehetőségem dönteni. De ne azért tegyem, mert Semjén Zsolt azt mondta, hogy. Mert papíron bárki lehet keresztény, de belső meggyőződés nélkül, és kényszerek szorításában ez nem érték. Aki mások szabadságát, és döntési jogát elvitatja, az álkeresztény. Vagyis olyan, mint Semjén Zsolt.

Máig azt hittem, Harrach Péternél ájtatosabb, tenyérbemászóbb két lábon járó pökhendi primitivizmust nem igen találni KDNP-oldalon. Revideálok. Semjén Zsolt, a Nemzet Vukja, rántott hús és kannibalizmus szakértő, díszfokozatú szenvedélyvadász-teológus rátette a pontot a legkártékonyabb keresztény politizálás szimbolikus I betűjére. Valószínűleg a KDNP nem tud róla, és ha némelyek tudnak is róla, nem sokat tehetnek ellene: Semjén Zsolt nem egy reklámarc, még egy ilyen veszett ügyre nézve is vállalhatatlan, mint a KDNP. Ostobaságokat beszél, de legalább nagyképű, ellentmondást nem tűrő, és arrogáns. Kicsit olyan, mint Gyurcsány: inkább visz, mint hoz.

Ami az igazi kereszténydemokrata pártot illeti, ahhoz nem sok köze lehetett egy Semjénnek. Még a kávéfőzést se bízták volna rá. De az, hogy ma ez az ember a miniszterelnök helyettese lehet, legalább annyira a mi szégyenünk, mint amennyire nem. Semjén, saját bevallása szerint, az örökkévalóságnak dolgozik, és azon elmélkedik főállásban, hogy az állatok miért nem jutnak a mennybe. Van még ennél is lejjebb? Ekkora pökhendiséggel és a valóságtól ennyire elrugaszkodva gondolkodni a magyar emberekről, választókról, politikust talán soha nem láttam.

Úgyhogy nem az a bajom Semjénnel, hogy kannibálnak nevezett (nyilvánvalóan nem érti a szó jelentését, de ehhez a törzsi-keresztény érveléshez én kevés vagyok), hanem felháborít, hogy egy ilyen mihaszna, élősködőt elbír a hátán ez a paradicsomnak aligha nevezhető magyar ugar. Aki – mekkora antropológiai perverzitás – nem egy 200 négyzetméter alatti családi kisbolt tulajdonosa, hanem a keresztény nemzetegyesítés miniszterelnök-helyettese. Akinek legnagyobb szenvedélye védtelen lényekre fegyvert fogni. Fene azt a képmutató szalonkagyilkos fajtáját, és jaj neked, te rántott hús zabáló, kannibál keresztény ország!

U.I. Kicsit aggódom Apápánálispápább Semjén Zsoltért: ha az állatok nem jutnak a mennybe, kire fog lövöldözni őkereszténysége, miután befejeződik ez a nagyívű, csodálatos földi küldetés?