„Négy láb jó, két láb rossz” – talán még rémlik valakinek az Orvelli idézet az Állatfarm című, valamikor csak szamizdatban olvashatott könyvéből.
Rántott hús formájú hazánkat, felzabálta a korlátoltság, szellemi restség és azoknak, akiknek pedig üvöltenie kellene leghangosabban, néma csendben szemlélik.
Magyarországon jelenleg a Fidesz, Jobbik és a Demokratikus koalíció azok a parlamenti pártok, ahol leginkább tetten érhető a vezérelvűség, ahol leginkább kialakult, egy már agyatlannak hívható elvakult embermasszából álló követői bázis. Teljesen mindegy, hogy mit mondanak, mit cselekszenek ezeknek a pártoknak a vezetői, a kecskeszeműek tábora bólogat és tapsol. Kritikát, ellenvéleményt, el nem fogadnak, kíméletlenül legyalulják, akár az egzisztenciális ellehetetlenítését és megpróbálják elérni annak, aki nem ért egyet, az éppen aktuális irányvonallal.
Már-már vallásos révületben élnek, és rajongásuk személyének legkisebb rezdülését is óriási sikertörténetként véleményezik, és osztják.

Úgy gondolom, hogy ezek a fanatikus emberek, sokkal több kárt okoznak, mint hasznot hajtanak. Elriasztják a kritikusan gondolkodó, egyébként az adott pártokkal szimpatizáló embereket, de még a saját tagságukat is erőteljesen mérgezik és amortizálják.

Ezek azok az emberek, akik csak feketében és fehérben tudnak élni, számukra a szürke már nem létezik. Ők a legnagyobb árokásók, ők azok, akik a párbeszéd minden formáját elutasítják, és bár nagy valószínűséggel a „kedvenc” cipőméretét is tudják, valamint a lábszagáról is ódákat tudnak zengeni, de annak a pártnak a programjáról, amit képviselnek, egy szót nem bírnának mondani.

Így jutunk el a különböző közösségi oldalakon való mocskolódáshoz, így jutunk el a teljesen antidemokratikusan és rasszista indíttatással működő belterjes gondolkodáshoz, ezeken a csoportokon belül.

Meg sem lepődöm, amikor Orbánt cigányozzák, vajdázzák, magukat demokratának nevező emberek. Azon még annyira sem lepődöm meg, amikor Gyurcsányt zsidózzák, kommunistázzák jobboldali közösségi portálokon.

Igazából azt nem értem, hogy egyébként művelt emberek, hogyan vállnak ennyire elvakulttá a rajongásuk személyével kapcsolatban. Teljességgel úgy viselkednek, mintha a szenvedélybetegek volnának. Az első hasonlóság a tagadás, hiszen magukról nem ismerik el, hogy rajongók, hanem úgy látják magukat, mint teljesen mezei tagjai, aktivistái, pártolói lennének az adott pártnak. A második hasonlóság az agresszivitás, hiszen abban az esetben, ha úgy érzik, hogy kedvencüket bármilyen vélt vagy valós támadás éri, akkor képesek elmenni akár a tettlegességig is.

Elnézve a Magyarországi köz és szellemi állapotokat, a helyzet csak rosszabbodni fog. Magyarországon a politikusok képesek voltak bedobni a gyeplőt az emberek közé, ebben mindenképpen élen járt és jár Orbán Viktor, ő az a mai napig, aki leginkább felhasználja és bátorítja ezt a könnyen irányítható zombi sereget.

…és minél nagyobb a társadalmi feszültség, annál inkább előtérbe fognak kerülni a savas bácsik és nénik. A legszörnyűbb, hogy a politikusok ezekre, rá is játszanak, és provokálják ezeket a beteg személyiségeket. Nem véletlen, hogy idén március 15-én, a Múzeumkertnél atrocitások érték sorozatban azokat, akik az Orbáni politikával szemben kívántak fellépni. Tapolcán sem volt véletlen, hogy az ellenzéki tiltakozót, rángatták, cibálták és az sem zavarta igazán az erőszakoskodókat, hogy jelen volt a kamera.

Miközben pedig elborzadva láttuk, látjuk az Iszlám Állam fundamentalistáinak iszonyatos bűncselekményeit, ideje lenne azon is elgondolkozni, hogy a mi magyar, különböző pártokat erősítő fundamentalistáinknak mi fér bele a vallásos szintű rajongásába.