Valami egészen döbbenetes, ahogy a kormány igyekszik fűhöz-fához kapkodva belehazudni az arcunkba. Nem, mintha nem ezt csinálnák már öt éve, vagy némi átfedéssel és személycserékkel, 25 éve. De ami most történik, az olyan, mint amikor valaki csúszik lefelé egy sáros lejtőn és nem azzal foglalkozik, hogy kapaszkodót találjon, hanem zuhanás/gurulás közben a frizuráját igazgatja. Mintha nem lenne mindegy a becsapódáskor, mennyire kócolódott össze.

A nagyobb baj, hogy a társadalom is sminkel, miközben ég a ház körülötte. Évek óta ég a ház. Mi pedig hunyorgunk a koszlott tükörbe, hogy is lehetnénk csinosabbak. Hmm...a bal szemöldök vékonyabbra sikerült ...Vagy nem?

Eszem...szom megáll! Normális itt még valaki?! Kérem, a ház lángol, de közben már mindent kirámoltak a rablók. Úri-muri van itt, évtizede. Bumburnyákék hercegnek álmodják magukat, mindenki, aki nem tartozik a "brancshoz", az proli. Nem is proli, inkább rabszolga. Értéktelen szemét, akarat, hang és jogok nélküli selejt. Már nem hétszilvafások ők, hanem valóságos, született arisztokraták. Az uralkodó meg egyenesen az égiektől kapta a hatalmát.

Orbán Viktor egy mezőgazdasági üzemmérnök apa és egy gyógypedagógus anya szerelmének gyümölcse. Innen, Alcsútdobozról, ott is a falu végéről. A makacs, apja által gyakorta pofozott (Orbán nyilatkozta, nem én állítom) kiskölyökből frusztrált fiatal, majd hatalommániás felnőtt, végül a személyi kultuszt vallássá emelő kis diktátor lett. Nem tévedhetetlen, nem csodalény, nem jó kormányfő és nem jó ember. Hogy férjnek, apának milyen, azt meg kellene kérdezni a családjától, bár vannak sejtéseim.

Miközben a kis Viktor uralkodóvá avanzsált, rommá verte az országot. Felnevelte nekünk a Jobbikot, mumusnak. Hogy ők a másik lehetőség, válassz, paraszt! Most meg már nem bír a nevelésével, hiába a két pofon. Hogy az uralkodás előjogát el ne veszítse, semmi sem drága, semmi nem sok. Az sem, hogy csupa alkalmatlan csimpánz játszik országlást, de az sem, hogy rálicitáljon a szélsőjobbra. Miközben a kellően hosszú nyelvű udvaroncok szétlopják az országot, Orbán király kivégzésre vágyik. Hogy ő most erőst gondolkodik azon, miszerint ideje lenne visszahozni a halálbüntetést. Európa kellős közepén, a huszonegyedik században! 

Merem állítani, hogy a felcsúti elvetélt focistának már régen nincs köze a valósághoz. Látja ezt a környezete is, de mit érdekli őket? Ameddig a zsebüket tömhetik, addig hadd érezze magát királynak, ha már ez a mániája. Néha elszabadul az uralkodó, olyankor jönnek az ügyeletes bilihordozók és igyekeznek tisztába tenni a...dolgokat. Most például ezt a trafik-gyilkosságból lett kivégzés-kell-nekünk tulokságot. Mert tegnap a baloldal volt a hibás a tragédiáért, de ma meg már maguk a trafikosok tehetnek róla. Rogán és Kósa, a két csillogó elméjű fennen hirdeti az igét.

Orbán meg kivégzést akar. Minimum! Majd ő megvédi a drágaaranyos népet! Hová rohanunk, szeretett véreim? A vesztünkbe, azt látom, de azon kívül? Lehet itt hóhért szerződtetni (állítom, lenne önként jelentkező, nem is egy), de csak akkor, ha kilépünk az Unióból! Illetve ki sem kell lépni, mert ha így haladunk, úgy kivágnak onnan, mint a szobatisztaságot megtanulni nem képes kölyökmacskát. Gyanítom, már jó régen teli van a hócipője velünk mindenkinek, aki képes késsel-villával enni és nem köp az asztalra. 

Azt is tudom, vannak, akik tapsikolnának ennek a remek fejleménynek, mert végre a magunk urai lennénk! Az kell nekünk! A nemzetiszín turultojás reggelire! Jól körbedrótozzuk az országot, besorozzuk a fiatalokat katonának, azok majd lőnek mindenkire, aki megközelíti a határt. Nyugi! Bejönni ide senki nem akarna, csak kimenni. Na, azt nem engednék a derék leventék. A falvakban kakastollas csendőrök tartanák rendben a cigányokat, ki ne szökdössenek a gettóból. Dübörögne a gazdaság, mint a hétfene! Egészen addig, ameddig halomra nem dögölnénk a nagy, nemzeti büszkeségünkben. Utolsó leheletünkkel még trianonoznánk egyet és kész. Vége. 

Lassan, vagyis már inkább gyorsan ebbe az irányba haladunk. Képzeljünk el Európa közepén egy kicsi országot, körbevéve ellenséggel. Nincs kereskedelem, nincs ipar, nincs oktatás, egészségügy. Demokrácia már régen nincs. Majd szántunk lóval, zabálunk krumplit és mesélünk az unokáinknak arról a korról, amikor egy internet nevű valami működött az áram nevű valamivel és egy számítógép nevű ketyerével képesek voltunk beszélgetni a világ túlsó felén élő ismerőseinkkel, szeretteinkel. De mindez a múlté, most itt ülünk a büszke magyarságunkkal és az önnön zsenialitásunkba vetett hittel a semmi-szigetén és csodáljuk azt a hihetetlen rendet és biztonságot, ami körbevesz minket.

Hogy az ellenzéki pártok nincsenek az utcán, azon meg sem lepődöm. Eddig sem nagyon erőlködtek, fontosabb volt a biztonságos megélhetés. Nekik is. A kormánytagok meg igyekeznek leplezni a meztelen király csupasz hátsóját, mert egyrészt jó dolog a kacsalábon-forgó aranyóra, másrészt még nincs az összes gyerek nevén egy fél megye, harmadrészt pedig kényszerből. Mert esetleg meg találja tőlük kérdezni valaki: Te pajtás! Neked kutya kötelességed lett volna szólni, hogy baj van! Az a dolgod, nem a lopás!

Esküszöm, láttam már ilyet. Egy önmagát főorvosnak képzelő kazánfűtő sorra operálta a kuncsaftokat, amibe azok példásan bele is haltak, a többi ápolt pedig lelkesen asszisztált, hiszen ameddig a főkretén orvososat játszott, addig ők lehettek nővérkék, gazdasági igazgatók, orvosok, vagy amik csak akartak lenni. Csakhogy ezt én a tévében láttam, egy huszadrangú horrorfilmben. Nem mellékesen: a távkapcsolón lévő piros gombbal véget tudtam neki vetni.

De most...Kinél van az a nyomorult távirányító?