Magyarország korszakalkotó felfedezést tett. Hosszas bányászati tevékenység végén, amikor már a kínai nagybani rizspiac közepén kezdett kibukkanni a nemzethy csákány, ráleltünk a demokrácia alapkövére: a parlamenti szavazásra. A végtelenségig elpofátlanodott kormánypárt és csatolt részei megkívánták a természetvédelmi területeket (is), mint annyi mást. Csakhogy az "annyi más" kifogyóban van, az államosít-feltőkésít-magánosít-sajátlábra áll családi összefogással körtánc - elzabrálható közvagyon nélkül nehezen megy. A természetvédelmi területek földvagyona, annak kiosztása, a kiosztás "átláthatóbbá tétele" kormányzati cél volt, de az elveszített kétharmad most köszönt vissza. A Parlament  ahol eddig úgy mentek át a javaslatok és módosítások, mint meleg kés a vajon  halovány árnyékaként az eredeti funkciójának: beintett a harácsnak.

Első lépésnek nem rossz. A baj az, hogy szinte már mindegy is. Kevés "megvédhető" vagyon maradt ebben az országban. Ide értve az ország ingó- és ingatlanvagyonát, de ami sokkal nagyobb veszteség, az az emberi, morális vagyonvesztés.

Biztosan sokan ismerik a tanmesét: a király arra figyel fel, hogy a nép szegény, ő maga is szegény, de az udvaroncok egyre gazdagabbak. Az uralkodó nem érti a dolgot. Az udvaribolond libasorba állítja a cifra ruhában pompáskodó udvaroncokat. A sor végén álló kezébe tesz egy marék lisztet. A liszt kézről-kézre adva halad a király felé, de csak egy csipetnyi jut el a trónig. A többi liszt a lakájhad kezére tapadt menet közben. A király megérti a bolond magyarázatát. A mesében persze, mert a mesében mindig van happy end.

Demokráciára lefordítva: az adófizető nép és a király is mi vagyunk. Mi tesszük az első kézbe  az állam kezébe  a lisztet és hozzánk kellene megérkeznie. De nem érkezik. A befizetett adónak nem látjuk hasznát mi, akik azért fizetünk, hogy az állam szolgáltasson. Ezzel szemben az történik, hogy az állam elvesz, nem szolgáltat, viszont pofátlanul lop. Lop, hazudik és miközben a hóna alatt a vagyonunkkal mászik ki a szobánk ablakán, még tolvajt is kiált. 

A benzin árába beépített, plusz külön is szedett gépjárműadóért cserébe tessék-lássék gányolt utakat, kátyúkat kap az adófizető, bónuszként fizethet az adójából felépített utak használatáért is. Közben Európa legdrágább autópályái, útjai itt épülnek, a volt barát-jelenlegi ellenség Simicska Lajos nagyobb örömére.

A befizetett társadalombiztosítási járulék fejében hónapokat kell várnunk egy vizsgálatra, akár éveket egy műtétre. Vagy nem kell, ha még külön meg tudjuk fizetni a magánorvost, magánklinikát.

A szociális hozzájárulási adó és a munkaerőpiaci járulék ellenére nincs megfelelő szociális háló. A munkahelyét elveszítő, esetleg súlyos betegséggel, tartós egészségkárosodással élő ember minimális létfenntartása sem biztosított.

A nyugdíjjárulék várhatóan nem fogja fedezni az idős emberek megélhetését, még alapszinten sem.

Fizetünk még személyi jövedelemadót, fizet a munkáltató is adót utánunk.

Adót fizetünk a befizetéseink után (sárgacsekk-adó), de adót fizetünk a rommá adóztatott jövedelmünkből minden vásárlás, minden szolgáltatás igénybevétele után is. Ez az ÁFA.

Mindezzel nem lenne baj. Adót minden országban kell fizetni. De előfordulnak olyan országok, ahol az állam nem éli fel és nem teszi zsebre a befizetett adókat, hanem az adósságtörlesztésre, az ország gazdasági, szociális, infrastrukturális fejlesztésére fordítja.

Nálunk unortodox módon nem így működnek a dolgok. 

A vásárlóerő-paritáson számolt átlagjövedelem Magyarországon az OECD országok között a második legalacsonyabb. Mexikó mögöttünk van, de Szlovákia, Szlovénia Chile, Portugália, Lengyelország és mindenki más előttünk van. A szegénységi küszöb alatt élők száma riasztó. A gyermekszegénység rémületes. 

A közpénz kézről-kézre adva tűnik el, ahogy a vörösiszap-katasztrófa áldozatai számára gyűjtöt adományok, vagy a parlagfűmenesítésre felajánlott százalékok és még annyi minden, másra szánt pénz is. Szociális, egészségügyi és társadalmi katasztrófával nézünk szembe, belátható időn belül.

Nagyon gyorsan kellene nekünk egy bölcs udvaribolond, aki megmutatja a bajok forrását.