Andreas Lubitz egymás után előkerülő kórlapjainak most már se szeri se száma, és ezek alapján egyre ijesztőbb kórkép rajzolódik ki az ámokfutó pilótáról.

A másodpilóta erős antidepresszánsokat, úgynevezett szelektív szerotonin visszavételt gátló (SSRI) gyógyszereket szedett mély depressziója karbantartására. Ezek a szerek rendszeres szedés esetén egyes betegeknél nagyon súlyos mellékhatásokat is okozhatnak. Több kutatás szerint ezek a gyógyszerek „apró darabokra vágják az agyat” és akár az öngyilkossági hajlamot is felerősíthetik.

A pilóta pszichés problémáinak felerősödéséhez hozzájárulhatott az is, hogy már a földön is okozott balesetet. Autóval karambolozott, és a karambol okozta traumát sohasem heverte ki, többek között emiatt alakult ki depressziója is.Az orvosai nem csak mentális problémái miatt kezelték, hanem az utóbbi időben igencsak megromlott látása miatt is. A látásromlás olyan tragédia a pilóta számára, mint a sebésznek a kézremegés. Azaz a pilóta nagyon is tudatában volt annak, hogy rohamosan gyengülő látása egyben karrierje végét is jelenti majd.

A pilóta kezelőorvosai nem tudták, hogy a beteg ember még mindig úgy végezte munkáját, mintha makkegészséges lenne. Orvosainak ugyanis azt hazudta, hogy éppen nem áll szolgálatban, de ettől függetlenül alig várja már, hogy ismét munkába állhasson.

A kezelőorvosokban sajnos egyszer sem szólalt meg a vészcsengő, és sajnos az is rejtély, hogy négy különböző pszichiáter szakorvos miként engedhette, hogy egy ilyen beteg ember egyáltalán dolgozzon, vagy a kórházat elhagyhassa. Állapota ugyanis nem járó, hanem fekvőbetegként való kezelést tett indokolttá. Az orvosok és a család felelőssége az ügyben a nyomozás során előkerült bizonyítékok alapján ma már megkérdőjelezhetetlen. A halott pilótát már nem lehet felelősségre vonni. Az orvosait és a feletteseit, akik mint kiderült szintén tisztában voltak a pilóta betegségeivel talán igen.

Ha el is marad a felelősségrevonás, ezeket az embereket életük végéig kísérti majd a Germanwings tragédiája.Nap mint nap szembesülniük kell 150 ember halálával. És ez nagyobb büntetés mint bármilyen pénzbírság vagy a szakmától való ideiglenes vagy végleges eltiltás.