Kanadában 2011-ben hoztak egy törvényt, melynek értelmében az ideiglenes munkavállalóknak 2015 aprilis 1-ig el kell hagyniuk az országot. Persze visszajöhetnek majd...4 év múlva. A törvény ugyanis azt írja elő, hogy az ideiglenes külföldi munkavállalók 4 év tartózkodás után 4 évig nem maradhatnak az országban. A 4 év kint, 4 év bent rendszert sokan bírálják, igazságtalannak tartják. Ennek ellenére a kanadai kormány keményen kitart mellette. De miért?

Becslések szerint az országban mintegy 350 ezer ideiglenes vendégmunkás dolgozik, ami azt jelenti, hogy április elsején még a legóvatosabb becslés szerint is több tízezer személynek kellett távoznia. Az okokat ugyan nem nagyon verik nagydobra, de az például nyílt titok, hogy Torontóban a munkanélküliségi ráta mintegy 20 százalék. Vagyis miközben vendégmunkások százezrei dolgoznak az országban, aközben kanadaiak tömegei vannak munka nélkül. De miért nem alkalmazzák őket a saját hazájukban? Azért, mert a kélföldi munkavállalók zokszó nélkül dolgoznak minimálbérért (10 dolláros órabérért). De van más ok is: a kanadaiak 1500 milliárd dollárnyi fogyasztási hitelt halmoztak fel és ez egész egyszerűen csökkenti a fogyasztást - mert aki teheti, törleszt. Ha pedig törleszt, nyílván kevesebbet fogyaszt, vagyis kevesebb szolgáltatást és terméket vásárol. A Bank of Montreal például már fizetett hirdetésben hívta fel a figyelmet arra, hogy a kanadaiak nem takarítanak meg elég pénzt a szűkösebb időkre. Milyen pénzügyi klímát feltételez egy ilyen témájú hirdetés? Nyílvánvalóan romlót... De ezzel nincs vége a rossz híreknek. Sőt: tessék majd figyelmesen olvasni a folytatást!

2013-ban lett hír: az egyik legjelentősebb bank (RBC) egyre több külföldi munkavállalót alkalmazott a hazaiak kárára. Ám kiderült, hogy nemcsak az RBC adott egyre több indiai banki ügyintézőnek állást, hanem a TD Canada Trust és a már említett Bank of Montreal is. Vagyis Kanada legjelentősebb bankjai fontos állásokat adtak oda külföldieknek és informatikai munkákat szerveztek ki Indiába - szinte ipari méretekben. Kezdjük akkor összerakni a képet!

A tömeges bevándorlás keretében százezrek érkeztek Kanadába, akiket minimálbéren kezdtek foglalkoztatni. A munkaerő-bőség lenyomta a bérszínvonalat és általánossá vált a minimalbéres foglalkoztatás. Közben a magas hozzáadott értéket jelentő informatikai munkák szintén Ázsiába kezdtek vándorolni - és munkanélkülivé vált egyre több informatikai szakember Észak-Amerikában (mert persze hasonló hírek kezdtek csordogálni az Egyesült Államokból is). És ezzel nincs vége a rossz híreknek.

A napokban jelentette be a Toyota Motor Corp, hogy a kanadai Cambridge-ból Mexikóba telepíti a Toyota Corrolla gyártását. Bár biztosították róla a kanadaiakat, hogy komoly beruházásokat hajtanak végre két üzemben is - tehát a gyártás nem áll le - az nyilvánvaló, hogy az egyik legnagyobb autógyártó elkezdte lassú és csendes kivonulását Kanadából. Mexikó pedig jön fel, mint a higany: szinte minden nagy autógyártó cég létrehozott már üzemet az országban. Az ok: a mexikói munkások 3 dolláros órabérért is hajlandók és képesek minőségi munkát végezni.

Mit tehet ilyen esetben Észak-Amerika? Nos, a politikai elitnek kellene számonkérnie ezeket a dolgokat a nagyvállalatok vezetőitől. Például az informatikai munkák kiszervezését Indiába vagy a gyártósorok áttelepítését Mexikóba. Főleg a kiszervezéses dolgokat nem értettem, aztán hirtelen megvilágosodott bennem valami: egy friss hír szerint India 3000 tonna uránt vásárol Kanadától több száz millió dollár értékben. Ugye ne részletezzem, mi jutott eszembe?... A politika Észak-Amerikában - és nyilván nem csupán ott - a milliárdos cégek fogja, érdek-képviselője. Majd lesz néhány gyors vizsgálat a kényes ügyekben és minden folyik tovább a régi mederben. Eddig nem volt komoly ellenállás a társadalom részéről, de ez már nem sokáig maradhat így.

Előbb-utóbb tenni kell valamit. A globalizáció eleinte nagyon jó üzlet volt a Nyugat számára, ma viszont szinte csak a nagyvállalatok és a bankok profitálnak belőle. Észak-Amerika gazdasági hanyatlása azonban Európát is mélybe ránthatja, hiszen az öreg kontinensen is van gond épp elég. A népesség öregszik és csökken az innováció. A fejlettebb nyugat-európai országok kénytelenek nyesegetni a szociális védőhálót, miközben valójában semmiféle hosszútávú tervük sincs a problémák kezelésére. Angela Merkel strukturális reformokat ajánlgat a gyengélkedő országoknak, de arról már nem szívesen beszél, hogy a strukturális reformoknak köszönhetően Németországban körülbelül 7 millió embernek a havi jövedelme nem éri el a 900 eurót.

Ha a versenyképesség javítása egyet jelent a bérek csökkenésével, akkor valóban sötét jövő elé nézünk. Ha a globalizáció elsősorban a nagyvállalatok érdekeit szolgálja, akkor illúzió bármiféle javulásban hinni. Fel kellene már ébredniük a nyugati társadalmaknak és szembenézniük ezekkel a problémákkal.

Fel fognak? Fel tudnak?