Először azt hittem, s szerintem velem együtt mások is, hogy a Coca-Cola, a zöld színű csomagolásból kiindulva valami környezetvédelmi újítást eszelt ki, vagy legalább egy újabb remek ízesítésű fekete itallal állt elő, de sajnos tévedtem mindkettőben. Pedig a sokak által kedvelt, de számomra már-már émelyítő vaníliás íz után számítottam valami ütős termékre. Egyre több helyen látható már az a bizonyos új, zöld csomagolású ital, egyelőre horribilis áron. Na de mit is tud, miben is különbözik az eddigiektől?


Mindenekelőtt érdemes tudni, hogy az egész 1896-ban kezdődött, John Pemberton fejéből pattant ki az ötlet, hogy egy olyan „mágikus” erősítő szert hozzanak létre, amely egyszerre frissítő és élénkítő hatású. 1899-ben pedig már forgalmazásra is került a palackozott áru.


Hazánkban1996 óta gyártják és forgalmazzák, persze megközelítőleg 40 éve ismerik a magyarok, hiszen a II. világháború után a Coca‑Cola volt az egyik első amerikai termék, amit behoztak hozzánk. Ekkor új iparág született Magyarországon, elkezdődött a szénsavas üdítőitalok gyártása, az orosházi üveggyárban bevezették az új palack technológiáját. Évek múlva pedig már akkorára nőtte ki magát a vállalat, hogy több alkoholmentes italt futtatását végezték a gyártósoron. A kólának tucatnyi változatával, ezer féle ízével és kiszerelésével találkoztunk már, de a Coca-Cola vállalat már gyümölcsleveket, energiaitalokat, kávékat, ásványvizeket, és még legalább egy bekezdés erejéig sorolhatnám azt, amit a profiljuk elénk tárt.


A Coca-cola ZERO piacra dobása után nyolc évvel álltak elő az új ötlettel, mely a Coca-Cola Life fantázianevet kapta. Hogy mitől zöld? A gyártó az édesítéshez sztívia leveleket is használ abban a máig őrzött titkos receptúrában, így csak kevés cukor és édesítő kerül hozzáadásra. A sztívia (hivatalosan „stevia”) egy olyan Dél-Amerikában őshonos növény, melynek a leveleiben található anyagok 300-szor édesebb ízűek, mint a cukor. Rengeteg vizsgálat után az EU 2011-ben engedélyezte a növény felhasználását az élelmiszeriparban. 

Az új terméket először a növény hazájában, Argentínában és Chilében dobták piacra, majd hamarosan eljutott Nagy-Britanniába is. Ma már a hazai és külföldiek által vezényelt magyar földön lévő üzletek polcain is megcsodálhatjuk, bár még csak 330 ml-es kiszerelésben. Az új Cola szuper tulajdonsága, hogy csak 22 gramm cukrot tartalmaz, a normál Colához képest ez 15 grammal kevesebb. Míg a hagyományos 149 kalóriát, a Life 89 kalóriát mondhat magáénak.

Jogos a kérdés: mire jó ez, ha a ZERO és a LIGHT Cola 0 kalóriát tartalmaz?

Lássuk be, a Zero- és Light Cola íze csak megközelíteni próbálja az eredeti íz világot, míg az új termékkel már ugyanúgy élvezhetjük az aromát, viszont kevesebb nem kívánatos cukrot juttatunk a szervezetünkbe.