Régóta nagy érdeklődéssel figyelem Balog Zoltán, valami hosszú nevű miniszter földi tevékenységét. Valószínűleg a Jóisten is ugyanezt teszi, csak ő sokkal többet tud Balog  miniszter úr viselt dolgairól. Ha eljön az idő, majd szépen megtanácskozzák egymás között a cselekedeteit.


Úgy látom Balog úr rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít a szavak megfelelő használatának, vagy nem használatának. A mélyszegénység, stadion, korrupció máglyára való eretnek kifejezések. Csak arra valók, hogy leírják velük a kormány működését, ami szerinte Isten ellen való vétek. Ez a szóeltüntetési törekvése azonban csúfos kudarcba fulladt.


Most a magyar szó megreformálásán serénykedik nagy buzgósággal a lelkében. Eddig ez a szó nem nagyon bántott senkit, legfeljebb kisajátították önmaguk számára. Hogy miért  kellett hirtelen, ilyen otrombán nekiesni, azt nem tudom, de a miniszter úr, a haza üdvére megcselekedte ezt a merényt.


Tapolcán, ami pillanatok alatt Magyarország legfontosabb településévé vált, a művelődési házban szómágiai előadást tartott. Teóriája szerint vannak a szívmagyarok. Olyanok például, mint ő, Harrach Péter és Rétvári Bence. Rájuk az a jellemző, hogy mind a szegénységet, mind a szegényeket nagyon utálják. Vannak még az úgynevezett zsebmagyarok, akik szintén visszataszítónak találják szegénységet és igencsak áhítják az e világi javakat. Nekem elsőre Rogán Antal és Szíjjártó Péter ugrott be, de kiderült, hogy ők nem szívbajosak. A miniszter a választókra gondolt, akiket voksolás előtt kilogrammra meg lehet venni szavazatszerzés céljából. Nem nagyon szemérmeteskedett a fondor lelkületű egyházfi. A szociális népszavazásnak valójában ez volt a célja. Nagyon remélem, hogy a Jóisten is érdeklődéssel hallgatta az előadását, és szorgalmasan jegyzetelt közben.


Felhívom az előadó figyelmét a tényre, hogy nagyon sokféle szerzettel találkozhatunk még széles e hazában. Vannak, akik kifejezetten szeretnek enni, ők a hasmagyarok. Olyan is akad, akik utálják a korán kelést, ők az alvómagyarok. Az Operaházban, és mindenféle koncerteken találkozhatunk a zenemagyarokkal.


Erdei kirándulásaink során, ha óvatosan és csendben mászkálunk, valószínűleg megpillanthatunk egy jól kifejlett, kapitális természetmagyart, hátizsákostul. A miniszterelnökünk kifejezetten focimagyar, és minden követ meg is mozgat a sportág felvirágozásáért. Az utóbbit nem képletesen mondtam, teljesen konkrét tevékenységet folytat az ügy érdekében. Nagy anyagi erőforrások befektetésével, és csekély eredményességgel. Próbálkozni persze lehet.


Bélyegmagyarok, kutyamagyarok, és macskamagyarok is akadnak szép számmal a tulajdonukban lévő Magyarországon. Aki a virágot szereti, az növénymagyar lehet. Moziba a mozimagyarok járnak. Ilyenkor a jó idő előcsalogatja a fagylaltmagyarokat is. Nyáron aztán rendkívüli mértékben elszaporodnak a fesztiválmagyarok is. Elég színes társaságról van szó, könnyű az azonosításuk, mert megkarkötőzik őket.


Az emberek kizsigerelésének miniszteréről eddig is tudtam, hogy szociális érzékenysége egy szélesszájú rinocéroszéval vetekszik, de hogy az embereket ilyen mértekben lenézi, nos az számomra az újdonság erejével hatott.


A KDNP miniszterei, képviselői, államtitkárai és más csatolt személyek, a jelek szerint az összes jövedelmüket az árvák és gazdátlanul maradt ebek gyámolítására fordítják, mert pénzre, egy valódi szívmagyarnak nem nagyon van szüksége.


A párhuzamos univerzumban azonban gyerekeket kell ruházni, számlákat, csökkentett értékű rezsiket kell fizetni. Enni is szoktak néhanapján az Jóisten gyarló teremtményei. A nemlétező tandíjat is le kell perkálni. Sajnos Magyarországon még nem valósult meg a kommunizmus, így pénzt kell kiadnunk a hőn áhított javakért. Nem érkeztünk még meg Kánaán földjére.

Egy miniszternek persze nem kell pénz, ő szívességből megkap mindent, amit csak akar.