Az álom jól kezdődött. Álltam a tömeg előtt, hajamat lobogtatta a szél. Szememben lángolt az elszántság. Tudtam, mit akarok. Ordítottam, bele a tömeg arcába. Éljeneztek, tapsoltak. Imádtak engem.

Ez tetszett nekem. Én beszélek, ők hallgatnak és rajonganak értem, a faluról jött fiatal srácért. Ilyet ezelőtt nem éreztem.

Jó fiú akartam lenni, de apám ökle kemény volt. 

Fociztam - sztár akartam lenni, de nem voltam elég tehetséges.

Tanultam - ügyvéd akartam lenni, de nem voltam elég szorgalmas.

Igyekeztem - városi értelmiségi akartam lenni, de nem voltam elég művelt. 

Dühös lettem, amikor megtudtam: az USA elnöke csak az lehet, aki ott született.

Maradt nekem egy tetű kis ország a tetű kis lakóival. A semminél jobb. Ha nem lehetek jó gyermek, híres focista, neves ügyvéd, csodált értelmiségi, a világ sorsára hatást gyakorló elnök, akkor tetűország királya akarok lenni! Első az egyenlőtlenek között, az utolsó szó kimondója, egyedüli bírája, ura és parancsolója minden tetűnek.

Gazdag akarok lenni, mindenkinél gazdagabb, mindenkinél befolyásosabb és mindenkinél nagyobb hatalmú. 

Masírozok a célom felé. Nem számít, kit és hányat taposok el közben. Nem érdekel, ki nyomorodik meg értem. Nem fontos, mit és mennyit kell hazudnom.

Csodáljatok!

Imádjatok!

Rettegjetek!

A sikertelen focista megmutatja! Stadiont építek a poros kis szülőfalumban. A kertem tövébe. Mert megtehetem! Megmutatom, milyen hatalmas vagyok!

Az elvetélt sztárügyvéd megmutatja! A jog, a törvény a lábam előtt hever. Én vagyok a jog, én vagyok a törvény!

Tiszteljetek! Imádjatok! Rettegjetek!

Mindent akarok és mindent megszerzek. Trónt, koronát, hatalmat, pénzt! Az első éjszaka jogán hágom meg a tetű kis emberek tetű kis életét.

Én döntöm el, mikor adod óvodába a gyerekedet! Én döntöm el, mikor adod iskolába! Én döntöm el, mit tanul. Én döntöm el, ki, hol, mennyiért! Én döntöm el, mikor mit csinálhatsz! Tőlem függ, mikor vásárolhatsz, mennyiért használhatod az útjaimat, mennyi adót fizetsz nekem, mennyi pénzt kaphatsz vissza a befizetéseidből! Egy szavamba kerül és elveszem a nyugdíjadat, a földedet, a bankbetétedet. Ha akarom, elveszem a jövődet, a gyereked jövőjét. Akármit. Bármit. Mindent.

Álmomban mindenem megvolt, mégsem voltam boldog.

A tükörből nem az izmos, hosszú hajú ifjú néz rám vissza. Véreres szem, zavaros tekintet - nem ragyogás. Elhízott, löttyedt test - nem izmos lendület.

Mögöttem, körülöttem nincsenek igazi hívek, őszintén rajongók, engem istenítő csodálók.

Hazugok, érdekből talpnyalók, hízelgő kufárok.

Egyedül vagyok. Nem merek hátat fordítani az udvaroncoknak, mert ledöfnek. Aljasul, hálátlanul. Mint én tettem azokkal, akikre már nem volt szükségem többé. Akik tudták: honnan jöttem. Akik még vitázni merészeltek velem.

Most mindent elértem. Mindenem megvan, amit akartam. Az én szavamra mozdul tetűország. Én vagyok a tetvek mindenható ura, hatalmas birtokok, külföldi bankszámlák birtokosa.

Most azt akarom, hogy önmagamért szeressetek! Ne félelemből engedelmeskedjetek, hanem őszinte tiszteletből! Ne pénzért, pozícióért csókoljatok kezet, hanem azért, mert valóban így akarjátok!

Olyan egyedül vagyok!

Senki nincs, akiben megbízhatnék. Csak én vagyok magamnak. Én és én.

Álmomban ketten vagyok magammal.

Álmomban sem vagyok boldog. 

Nem értem...