Egy kis közösségről szeretnék hírt adni, teljesen hétköznapi emberekről, akik közösségi oldalakon találtak egymásra, majd elkezdtek együtt gondolkodni és ebből egy működő szervezet jött létre, - 42.

Amikor az ember fiatal, sokszor szeretné „megváltani a világot”, de ez a korral, a negatív tapasztalatokkal szépen, lassan elmúlik, de mindig van pár kivétel. Erről fogok most írni kedves olvasóim, mert én hiszek abban, hogy az a tisztaság, jó szándék mindnyájunkban ott lapul, csak elő kell csalogatni.

Magamból indulok ki, hogy én mennyire ódzkodtam minden segélygyűjtő szervezettől, aktivistától, mert eleve nem hittem el, hogy valójában oda jut el az adomány, ahová az ember szánja. Hasonlóképpen gondoltam erre is, mint az adókra, fizeti az ember, és semmit nem lát belőle, hogy hasznosulna, csak a politikusok cserélik le egyre nagyobbra az autóikat és az arcukat.

….és akkor jött a 42

Még most is az ismerkedés stádiumában vagyok velük, éppen ezért mentem el, az április 25-re meghirdetett adománygyűjtő napra, az Auróra utcába, hogy lássam, tényleg úgy működik, ahogy mondják, ahogy írják?

A vicc, hogy nekem volt jó érzés, hogy pakolhattam a ruhákat, játékokat, élelmiszereket, azok részére, akiknek nincs. Végre tenni valamit, nem csak valamiről kívülállóként írni valamit. Jó volt látni, hogy emberek az ország különböző pontjairól, csak azért mert segíteni akartak, autóba ültek és hozták azt, amit nélkülözni tudnak, hogy másnak örömet szerezzenek. Sokan levelet írtak az adomány mellé, volt például egy olyan eset is, amikor az adományozó, akinek nem volt gyermeke, direkt elment gyerekruhát vásárolni, mert adni akart! 

….és jöttek a holmik egész nap megállíthatatlanul, felcímkézve, sokszor kimosva, bevasalva, hajtogatva. Egy idő után már átmentünk brutálisan nehézkesbe, mert hely nem volt mozogni. Ami viszont mindegyikünkre jellemző volt, az a jókedv, szóval egy mosolyért nem kell a szomszédba menni. Közben persze izgultunk is, hogy lesz autó, nem lesz autó, és amikor begördült végre egy ponyvás, annak nagyon tudtunk örülni!

Amit még fontosnak tartok elmondani! Itt a 42-ön belül nincsen pártszimpátia, itt nem téma, hogy melyikünk kinek szurkol, kit szeret, itt egy téma van, hogy segíteni szeretnénk, és ez számomra fontos!
Fontos az is, hogy megbeszéltem, nem csak a gyűjtő akciókra fogok elmenni, hanem lekísérem vidékre az adományokat, és ott leszek majd, amikor szétosztásra kerülnek!

Nekem, ez fontos, én csak így tudom elfogadni, hogy végig tudom követni a feladótól a címzettig!

A következő gyűjtés időpontja és helyszíne:

2015. június 6. 10.00 órától - 
Budapest VIII. kerület. Auróra u. 11 (a félemeleten kávézó)

Elérhetőségek:

web: 42 KÖZÖSSÉGE EGYESÜLET