Csökkentett üzemmódban kezdődik a hét: hétfő reggel Bikába lépett a Nap: így könnyen elképzelhető, hogy mielőtt hozzálátnánk új terveink megvalósításához, még vissza alszunk egy kicsit, teszünk egy nagy sétát, kiévezve a tavasz illatát.



Persze, a hét végi Kos újhold hatására (l. áprilisi előrejelzés) sokan kezdünk új fejezetet életünkben. Ugyanakkor kénytelenek lehetünk rádöbbenni arra is, hogy bármennyire szeretnénk is belépni az új fejlődési szakaszba, ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Az új projektek elkezdésével párhuzamosan a régieket is le kell zárni. Akár akarjuk, akár nem, az e heti konstellációk kissé lelassítanak: zúgolódás helyett szerencsésebb most fontossági sorrendet készíteni, és egy ütemtervet is felállíthatunk, hogy mielőbb régi projektjeink végére érjünk. A tervezés fontos szempont, hiszen itt olyan folyamatokról van szó, amelyeket nem lehet egyik pillanatról a másikra letudni. A tavaszi nagytakarítás, a szó szoros – és átvitt értelmében sokat segíthet. Nagyon felszabadító lehet, ha átrendezzük szekrényeinket, kidobáljuk, vagy- ha jó állapotban vannak, jótékonysági szervezeteknek ajándékozzuk használt cuccainkat.



A kedd több szempontból is zűrösnek ígérkezik. Az Ikrekben járó Hold szembenállásba kerül a Szaturnusszal, emiatt pedig úgy érezhetjük, a külvilág elutasít bennünket, ahhoz, hogy környezetünk rokonszenvét elnyerjük, nem elég, ha önmagunkat adjuk. hanem Isten tudja milyen elvárásrendszereknek kell megfelelnünk. Vénuszszal képezett együttállása és a Neptun diszharmonikus fényszöge hatására a régi – különösen párkapcsolatainkban elszenvedett – sérelmek is újraéledhetnek , és elterelhetik a figyelmet az aktuális feladatokról. A Merkúr és a Jupiter diszharmonikus fényszöge tovább növeli a feszültséget: kényszeres bizonyítási vágy keríthet hatalmába, arra sarkallva, hogy aránytalanul nagy áldozatok révén is bebizonyítsuk igazunkat. Egyszersmind adottak a jó lehetőségek is : készítsünk tehát listát arról, hogy mi mindent szeretnénk elérni, és ehhez milyen konkrét lépésekre van szükség. Mivel a fényszög hatására hajlamosak lehetnk túl könnyen venni a dolgokat és elsiklani a részletek felett, kellemetlen meglepetések is érhetnek.



Szerdán a Merkúr és a Mars is harmonikus fényszöget, trigont képez a Plútóval, ami számos pozitív változást tesz lehetőé. Mars, a cselekvés planétája nem érzi valami jól magát a kényelmes és biztonságra vágyó Bika jelében, ha azonban időt szánunk annak eldöntésére, mi mindent szeretnénk elérni, fontossági sorrendet állítunk fel, majd sorra megvalósítjuk elképzeléseinket, elérhetjük céljainkat. Bár a fényszög szerdán hat a legerősebben, a jótékony hatásokat még néhány napon át kiélvezhetjük, különösen, ha nem tűzünk magunk elé túlságosan önös elképzeléseket kitűznünk, és megvalósításuk során inkább saját erőforrásainkra hagyatkozunk, semmint a külvilágtól várjuk a megoldást. Attól sem érdemes függővé tenni boldogságunkat, hogy partnerünk egy szép napon megváltozik, inkább tartsunk ki saját utunk mellett.



A Plútó nemrég vágott hátraarcot, de még egy helyben toporog (l. áprilisi előrejelzés). Ilyenkor nagyon erőteljesen fejti ki a hatását. Ez a princípium rombol, de át is alakíthat. Mivel ő, a Mars és a Merkúr is föld jegyben állnak, az átalakulások anyagi, fizikai szinten is érzékelhetők. Evetünk pl. egy túlságosan idő-és energiaigényes projektet, és a felszabaduló tartalékokat más célok megvalósítására fordítjuk. Ötleteink megvalósításához jó adag makacsság is szükséges, a MarsMerkúr együttállás hatására pedig a viták nem csupán valószínűek, hanem egyenesen elkerülhetetlenek.





Sajnos, az „amiről nem beszélünk, az nincs is” a rossz Bika – stratégiák részét képezi, a viták pedig gyakran ürügyek, nem pedig a tényleges okok mentén zajlanak. Ez általában azért történik így, mert vagy nem is vagyunk tudatában, miért vagyunk dühösek, vagy pedig nem akarunk beszélni róla Nos, a szintén ezekben a napokba összeállt Vénusz - Jupiter szextil megkönnyítheti, hogy a kényes témákról is oldott hangnemben beszélgessünk, különösen ha a feszültségek hátterét anyagi természetű véleménykülönbség okozza. (Ne feledjük, a pénzügyekről vallott eltérő nézetek a válóokok ötödikeként szerepelnek)


Pénteken, amikor a Rákban haladó Hold farkasszemet néz a Plútóval, egyszersmind feszült kapcsolatot képez az Uránusszal is, szintén nehéz lesz megőrizni lelki egyensúlyunkat. A bejáratott. régi utak követése nem csupán biztonságosabb, hanem hasznosabbnak is ígérkezik az újaknál, ez azonban nem mindig könnyű feladat. Egy félrelépést például meg lehet beszélni, az érintett felek elhatározhatják, hogy túllépnek rajta, de a gyakorlatban sokkal tovább tarthat feldolgozni.



A hét végén a Vénusz és Uránusz kedvező kapcsolata hatására mi sem látjuk olyan sötéten a dolgokat. Ha nem visszük túlzásba a dínom - dánomot, jó ötlet elfogadni egy váratlanul felbukkanó barát meghívását. Vasárnap, amikor a Hold az Oroszlán jegyében halad, szintén kedvez a vidám , társasági összejöveteleknek, s bár hétköznapi kötelezettségeinkre is időt kell szakítanunk. Hobbiink, kreatív tevékenységek révén is feltöltődhetünk.