Mivel Cserpes kolléga a maga fárasztó módján a homlokomhoz szorította a füstölgő kérdést, miszerint: "Sikerült-e a Magyar Köztársaságból Banánt nevelni, azaz beszélhetünk-e Magyar Banánról, és lesz-e Gépbanán (Mechanikus Banán)?", kénytelen vagyok meglepni egy válasszal a tisztelt szófaragó-társat és a véletlenül erre bóklászó olvasókat.

Botanikailag banáncserjét ültettünk 25 évvel ezelőtt. Mostanra narancsot terem, ami egyrészről savanyú, másrészről büdös, ellenben rothad. Ettől függetlenül a kertész igyekszik lenyomni a torkunkon a penetrát, mi meg nyeldesünk nagyokat. A kérdés csak az, akarjuk-e megszokni a pocsék kosztot, vagy eljön az a pillanat, amikor köpünk végre egy egészségeset.

Már nincs olyan része az életünknek, amit ne a politikából élők akarnának irányítani. Agresszív módon nyomulnak, terjednek, szaporodnak. Hogy a legfrissebb agybajomat hozzam példának: a Magyar Kézilabda Szövetség megválasztotta elnöknek Kocsi Mátét. Farkas Ági annyi támogatást sem kapott, amivel jelöltként indulhatott volna. Egy interjúban azt nyilatkozta Ági, hogy sokan megfogták a vállát a mögötte ülők közül és a fülébe súgták: "Ne haragudj, Ági!" Hát, ha ő nem haragszik is, majd én megteszem helyette! Iszonyú dühös vagyok! 

Mi történt ebben az országban? Mindenki gyáva, megalkuvó, gerinctelen lett? Mindenki félti a ...mit is? Jön egy Kocsis Máté, aki 1999-ben MIÉP tag volt, majd átnyergelt a Fideszhez, önkormányzati képviselő, ezt követően Józsefváros polgármestere és a hajléktalanok közterületről történő elüldözésének nagymestere a tegnapi naptól a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is. Mert lehet, mert tehetni, mert a lehulló morzsákra éhes pitiáner-lelkű döntéshozók megszavazták.  Ahogy megszavazták a rezsicsökkentő fenomént is a Birkózószövetség elnökének.

Ez megy kicsiben-nagyban, úton-útfélen. Senkiházi törtetők, semmihez nem értő pofátlanok, alkalmatlan, de agresszív módon nyomuló hadsereg tarolja le az országot. A legfelsőbb szintektől a legalsóbbakig. Most olvasom, hogy trendfordulóra figyeltek fel a munkaerő piacon. A munkáltatók elkezdték keresni a 40-50 év körüli szakembereket. Azokat, akiket sikerült kiszorítani, mert friss, fiatal, menő, nyelvtudásról papírt lobogtató ifjakkal töltötték fel a helyeket. Most pedig csodálkoznak nagyokat, hogy hiába a nyelvvizsga bizonyítvány, az ifjú titán a magyar nyelvet sem igazán ismeri, nemhogy az idegent. Hiába a nyolc darab sörhab-lehúzó és szemfelszedő diploma, Titanillának lövése nincs semmiről. Legfőképpen arról, amit konkrétan csinálnia kellene. A munkáltatók lassan felfedezik, hogy a szakértelem, gyakorlat, tapasztalat és az adott területre való alkalmasság nem valami úri huncutság. Ezek nélkül bedől a tudomány, nem működik a cég.

Szó sincs arról, hogy minden fiatal alkalmatlan lenne a feladatára! Nagyon sok tehetséges, rátermett van köztük, ahogy sok kevéssé tehetséges és alkalmatlan van az idősebb korosztály tagjai között. De amikor választani kell a jelentkezők közül, célszerű a valóban alkalmas embert választani, kortól függetlenül.

Mostanára feje tetején állt minden ebben az országban. Az ország első embere a személyes hobbijára költheti a közpénzeket, aki a húsosfazék körül kapott helyet, az bátran lophat a közösből, a minisztériumok csurig vannak rokonokkal, haverokkal, de lassan csak a portás ért a feladatához. Dilettáns, szervilis törtetők ülnek olyan helyeken, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne. Ostobácska írócskák ontják magukból a "műveket", hasonlóan hátrányos helyzetű szerkesztőségi alkalmazottak ütik rá a pecsétet a kéziratokra, pénzéhes kiadók nyomják a képünkbe az irományt. Közben már a könyv címében is három helyesírási hiba van. Fél- és egész analfabéták írnak, lektorálnak, szerkesztenek, minimális hozzáértés nélkül, de hihetetlen önérzetesen. Beszédhibás izgulóbajnokok makognak a televízióban, celebek domborítanak a filmekben, börtöntöltelékek írnak sikerkönyveket, helyesírásból egyesalá-kvalitású önjelöltek csinálnak újságot, műveletlen féltahók irodalokritikusnak állnak.

Munkahelyet soha nem látott politikai vigécek irányítják az országot és élnek vissza minden létező módon a szavazók felhatalmazásával. Mára már minden kell nekik. A bankok, a kultúra, művészet, oktatás. Izomból szereznek meg mindent, amire ők, vagy a koronás főfőnök szemet vet. Viszik a földeket, az iskolákat. Úgy szórják ki a gyerekeket a Wallenbergből, mint a szemetet. Ameddig itt az iskola épületére, addig a Ságvári esetében az iskola nevére fájdult meg a vérszemük. Veszik, viszik, osztják maguk között. Mert tehetik. Mert nincs, aki gátat szabjon a harácsnak. Nincs, aki az orrára üssön a mohó pofátlannak, a semmihez sem értő törtetőnek.

Csak Kocsis Máték vannak és a hátsó sorból előre nyúló arctalan kéz, a név nélküli suttogás a fülbe: "Ági, ne haragudj!" 

Hogy ebből lesz-e Gépbanán, az már rajtunk múlik. Ahogy rajtunk múlt az is, ami eddig történt. Akinek van, kezdje el megkeresni az agyát, a gerincét. Hát mi van itt, hogy nem merünk felállni és beleordítani a kis élősködők arcába: Takarodj kifelé az életemből, az iskolámból, a családomból, a gyerekem életéből, a munkahelyemről, a földjeinkről, a bányinkból, bankjainkból, színházainkból, a templomainkból,  múzeumainkból, a sportból, az országom házából!

Ameddig csak egy arctalan sóhajra futja, addig ez van.

Rothadt narancs a banánfán.

A fentiekhez semmi módon nem kapcsolódva (legfeljebb az alkalmatlanságról jutott eszembe valahogy) kérdem L.Alex kollégát: Tudsz valamit az általam igen kedvelt, de mostanában méltatlanul feledésbe borult Budai Gyula feljelentő- és dinnyebiztosról?

A cikk előzményét ITT találod 

Az előzmény előzményét ITT 

Mindezek eredőjét pedig ITT