Christopher Nolan Csillagok között című filmjének sok nyomasztó jelenete volt, de talán a legszívfacsaróbb látvány anyabolygónk fokozatos pusztulása volt. A filmben meg nem magyarázott terményvész apránként minden kulcsfontosságú gabonát és növényt megtizedelt, míg végül a kukorica, az egyetlen „túlélő” is a pusztulás szélére keveredett, ami egyfajta katalizátora is lett a cselekménynek.

A néző hajlamos volt azzal nyugtatgatni magát, hogy mindez csak a filmvászon valósága, és ha lenne valami hasonló a valós életben, arról már mindenképp tudnánk. Nos, rossz hír az eddigi kétkedőknek: a klímaváltozásnak köszönhetően könnyen előfordulhat a valóságban is egy a Csillagok közöttben látott mezőgazdasági apokalipszis.

Tudósok egy egyszerű számítással arra a következtetésre jutottak, hogy ha a mostani mértékben nő tovább a széndioxid mennyisége az atmoszférában, akkor a 21. század végére 60%-kal lesz több a széndioxid, mint jelenleg. Hangsúlyozandó, hogy ez a számítás semmilyen exponenciális növekedést nem vett figyelembe!

Miután kikerültek az eredmények, a vizsgálatban részt vevő tudósok 96 gabonamagot szórtak szét egyenletesen két üvegházban. Az egyikben a jelenlegi, míg a másikban a „jövőbeli” széndioxid szint mellett növesztették a növényeket. Tíz nap elteltével a gabonák felénél levéltetűket vettek észre, melyek az árpa sárga törpe nevű vírus főhordozói, és képesek megtizedelni a gabonanövényeket.

Egy hónap múltán betakarították a növényeket, majd megvizsgálták, mennyire fertőzöttek, és mennyi kár esett bennük, majd azt tapasztalták, hogy a magasabb széndioxid szint 37%-kal növelte meg a vírus elszaporodását a gabonaterményekben. Tudósoknak először sikerült kimutatniuk az összefüggést a vírus terjedése és a gáz szintjének mértéke között.

Bár az is igaz, hogy a növények a széndioxidhoz való hozzáférésükkel arányosan nőnek, azonban ebben az esetben nem magyarázható a vírus terjedése azzal, hogy több növényi szövethez fért hozzá. A megfigyelt vírusfertőzés komolysága a szélesebb körű elterjedést jelzi, ami alapján azzal számolnak a tudósok, hogy a jövőben a gabona még hevesebb támadásoknak lehet kitéve a vírus által.

A vizsgálat ezzel nem zárult le, mivel a következő fázisban felnőtt növényekkel fognak kísérletezni, hogy azok ellenállóbbnak bizonyulnak-e fiatalabb fajtársaiknál. Bármi is jöjjön ki eredményül, annyi bizonyos, hogy nem árt felkészülni a legrosszabbra, tekintve, hogy a klímaváltozás a következő években csak rosszabbodhat.

Forrás: ScienceMag

Ausztráliában egyébként már egy varázscseppel kimutathatók a növények fertőzöttsége, amivel fel lehet készülni az apokalipszisre!

Ha mégis beütne a krach, akkor Elon Muskhoz kell fordulni, aki több bolygó meghódításában látja az emberiség jövőjét

A NASA mindeközben 2025-re ígéri új létformák felfedezését