Az állásinterjúra behívott munkakeresők egyre többet csalódnak. Lekezelő stílusban keresnek munkatársakat a cégek. Kölcsönösség a munka  világában a leglényegesebb alapelv. Amennyiben jó embert akarnak az adott pozícióra, a cég önmagát is el kell tudnia adni. Kevés ha a munkavállaló dolgozni akar. Nagyon sok rossz tapasztalattal találkozhatunk munkahelytől függetlenül. Nem törődnek velük, a pozíciót felkínáló cégek emberszámba sem veszik. Belekötnek az önéletrajzokba, kísérőlevelekbe. Még ha az kifogástalan is. Előfordul, hogy a legtökéletesebb munkatársnak valót üldözik el. A HR-es dönt? Nem feltétlenül. Megkapja az utasítást, és az szerint választ. Gyakran nem a HR-es adja fel a hirdetést, hanem a cég területi vezetője. Jobb esetben értesítik a személyt, hogy igen vagy nem.

A munkáltató a legjobb embert szeretné az adott pozíció betöltésére. A jelentkezők a lehető legjobb oldalukat mutatják, felkészülnek a cég politikájából. Úgy tűnik ez kevés. A pályázóknak profi módon kell, hogy viselkedjenek és eladják magukat és a tudásukat. Első benyomásaikat a kiválasztás során szerzik a cég vezetőiről, valamint beállítottságukról. Sajnos, kevés a tudás, talpraesettség, intelligencia. A megjelenés és a külsőség szintén lehet befolyásoló tényező. Nagyon sok elvárás van, de, hogy mit ad cserébe az számukra mellékes. Persze, hogy megtehetik, hiszen nagyon sok munkakereső lehet a felkínált állás betöltésére. Válogatnak, felvesznek, elküldenek. A saját érdekeiket nézik.

A munkanélküliség ellenére, a munkavállalók hátat fordíthatnak a kiszemelt cégnek. Szeretne dolgozni és megélni, de nem bármi áron. Nem elég, hogy ideges azért, hogy sikerül-e a felvételiznie, még az interjún is megalázzák. Függetlenül attól, hogy hétköznapi munkavállalóként szeretne elhelyezkedni, vagy vezető beosztásban. Előfordul, hogy a munkavállaló viselkedik helytelenül, de ez a ritkább. Mindenki dolgozni akar, már az sem lényeges, hogy a szakmájában vagy teljesen más munkakörben. Talán észhez térnek a cégek és a munkaerőpiacon úgy válogatnak, ahogy kell és szükséges.

Képtalálat a következőre: „munkakereső”