Dohány utcai zsinagóga, kora délután, süt a nap, szállingózó emberek, itt, ott egy ismerős, mit keresek én itt az Élet Menetén?

„Vár rád egy hosszú séta”



… és pillanatok, hangulatok.
Egy barátom ül le mellém, miután üdvözöltük egymást. Beszélgetünk, mindenről, családról, a felújítás alatt álló Római partról, a fiáról, aki Ausztriában dolgozott, de most hazajött, DK-ról, az elszalasztott lehetőségekről, a Tapolcai választásról és igen, arról, hogy miért vagyunk most itt.

„Embernek megmaradni: ennyi a tét,”

Sokan vagyunk, öregek, középkorúak, fiatalok, gyerekek. Nem tudom kedves olvasó, hogy Te mennyit jársz tömegmegmozdulásokra, de mindegyiknek más a hangulata, ennek nem ünnepélyes, dagályos, nem is ünnepi, inkább olyan legyünk együtt mi, örüljünk az életnek, éljünk a mának, ragad meg a napot, mosolyogj, élj!



„Dacolva a sötétséggel”

Elindultunk. Beszélgetek az ismerősömmel, és a beszélgetésünkbe bekapcsolódik egy túlélő. 7 éves volt, amikor Szegedről bevagonírozták az édesanyjával együtt, kérdezem mire emlékszik.
Mesél, arra például, ahogy Szegeden szidták őket az utcán az emberek, ahogy hajtották őket a pályaudvarra, a marhavagonra, bombázásokra, éjszakai menetelésre valahol Ausztriában, nem sokra. Mosolyog, törlődött mondja, fiatalos, életigenlő, elsodródunk egymás mellől, Már a Terror házánál vagyunk, fenyegető, néma épület.



„Szívünkben békességgel
Járjuk az Élet Menetét.”

Megyek együtt a tömeggel, zsidókkal, cigányokkal, keresztényekkel, ukránokkal, lengyelekkel, ateistákkal, németekkel, olaszokkal békességben a békéért. Azon gondolkodom, hogy az Élet Menete mennyire félre van csúszva a köztudatban. Ez nem a zsidóságról szól, inkább úgy mondanám róluk is szól, de szól rólam is, meg a mellettem lépkedőről, meg az előttem haladóról, nem felekezetről, bőr színről, etnikai hovatartozásról szól, rólunk szól, magyarokról, emberekről.


„Szólalj, meghisz nem vagy néma!
Megtisztít ez a hosszú séta”

A Hősök terén magányos alak, áll, mint a cövek, zászlórudat tart, Árpádsávos zászlót lobogtat a szél, körülötte rendőrök, kísért a múlt, Tapolcán győzött a Jobbik.


„Ha szembe jönne a múlt árnyéka
Ne remegj, csak nézz a szemébe! Bátorság!”

Végállomás, hatalmas égő fáklya, színpad, beszélgetünk, énekelünk


„SOHA TÖBBÉ SOÁH!
SOHA TÖBBÉ SOÁH!”

(Idézetek Müller Péter Sziámi - Az Élet Menete)