Az Orbán-kormány eleinte udvarolt. A szebbik, nyájas arcát mutatta a meghódítani kívánt áldozatnak. Az országnak. Amikor a kiszemelt a kezét nyújtotta, amikor már "megvolt", akkor a kormány (mint minden bántalmazó) elkezdte felszámolni a külső kapcsolatokat. Igyekezett szembefordítani barátokkal, rokonokkal, szomszédokkal, ismerősökkel. 

Ellenség lett az Unió, az USA és minden szomszédos ország. Állandó védelemre szoruló, minden irányból támadott szegény kis ország lettünk, akit csak és kizárólagosan Orbán Viktor képes megvédeni ebben a durva és kegyetlen környezetben. A kontraszelektált minisztériumok lelkes segédletével sikeresen szigetelődtünk el a külkapcsolatainktól. Belül megszakadtak a családi kapcsolatok, megszűnt az Alkotmánybíróság, a jogalkalmazás, a szakszervezetek védelme. Az Alkotmány eltörlésével és személyre szabott Alaptörvény létrehozásával, a visszamenőleges hatályú törvények legalizálásával, a Munka Törvénykönyvének átírásával, az Alkotmánybíróság jogköreinek megvonásával, a bírói testület bedarálásával, a civil szervezetek folyamatos támadásával és ellehetetlenítésével, az ellenzéki sajtó kivéreztetésével szabadon üthető, kiszolgáltatott és magányos lett minden polgár. Egyedül maradtunk, egyesével. 

Második lépés az önbizalom lerombolása, az akarat megtörése, az önálló gondolkodásnak csírájában való eltaposása. Az "azt csinálok veled, amit akarok" bizonyosságával a kormány többé nem ismert akadályt. Nyíltan, minden szégyenérzet nélkül vitte, amit csak megkívánt. Bányákat, szőlőket, földeket, bankokat, szolgáltatási ágakat, piacokat, trafikokat, színházakat, múzeumokat, kaszinókat. Elvette a szülők döntési jogát az óvodába adás időpontjáról, a vallás, a hitélet szabadon és nem nyilvánosan való vállalásától. Hiszen képzeljük el azt a 30 fős osztályt, ahol egy gyermek kér zsidó hitoktatást. Ezt nagyon kevesen fogják megtenni. A vallási hovatartozás az ellenőrzőben, bizonyítványban nyomon követhető az általános iskolától kezdve.

Az iskolák és a felsőoktatás önállósága megszűnt. Az önkormányzatok önállósága megszűnt. A kórházak központi irányítás alá kerültek. A szakszervezetek megszűntek, vagy vegetálnak. A civil szervezetek folyamatos nyomás alatt igyekeznek talpon maradni. A kormány minden létező területen és minden létező módon benyomult a közéletbe, a magánéletbe. Mindenhová. A média a kormány szócsövévé vált, a független, nem kormánypropagandát szajkózó online felületek, nyomtatott sajtó, rádió, televízió a reklámok kormányzati elosztása következtében lehetetlen helyzetbe került. Még azt is a kormány dönti el: mit jelent a család fogalma, vagy melyik gyülekezet kaphat egyházi státuszt. 

A harmadik lépés: teljes függőség kialakítása. A megvont támogatások, a segélyezési rendszer szétverése, a rokkant ellátások átminősítése (érdemes itt megemlékezni az ebben szerepet vállaló orvosokról is), a közmunkához jutás elbírálásának módja, az adóhatóság, a rendőrség, ügyészség, bíróság, TEK fegyverként való alkalmazása tökéletesen védtelenné tesz mindenkit.

A bántalmazó elérte a célját. Sokszor a bántalmazott közvetlen környezete sincs tisztában azzal, ami történik. Kívülről másnak tűnik az, ami belülről vegytiszta erőszak. A szociopata nagyon kedves a szomszédasszonnyal, virágot visz az anyósnak, kutyát simogat az utcán. Külső szemlélő talán el sem hinné a valóságot, ahogyan sok régebben külföldre költözött, vagy más országban született magyar sem hiszi el. Onnan, távolról másnak látszik minden.

Itt tartunk most. Pontosabban ezen léptünk át most. Túl vagyunk a kötelező "biztosan én vagyok a hibás" önvádaskodáson. Most dől el, hogy tűrünk halálunkig, vagy szembefordulunk a bántalmazóval. Én az utóbbira tippelek. Ennek jelei láthatóak. Az ébredező média, az, hogy egyre több disznóság bukik ki és egyre többen, egyre többször beszélünk erről - jó jelek. Kell beszélni a korrupcióról, a hatalommal való visszaélésről, a megnyomorított emberi sorsokról.

Mióta én emlékszem, soha ennyi nyomorult ember nem volt ebben az országban. Szegények voltak, az éhhalállal szembenézők nem. Soha ennyi külföldre menekülő, ennyi reménytelen, elkeseredett ember nem volt. Ilyen megosztott, egymás torkát átharapni akaró társadalom sem. Ennyire elszigetelt, minden külföldi kapcsolatát leamortizált ország, kormány sem volt.

A bántalmazót elhagyni - a dolog jellegéből fakadóan - nem tudjuk, de elkergetni tudjuk. Csak vigyázni kell. A bántalmazott gyakran egy másik bántalmazó karjába menekül, miután megszabadult. A Jobbik tárt karokkal, cuki kiskutyákkal várakozik a ház előtt. 

A cikk első részét itt találod...