Nem sokan dicsekedhetnek azzal, hogy több mint 100 éves alkoholos italt kóstolhattak meg, hiszen ezt csak a társadalom egyes rétegei engedhetik meg maguknak. Valószínűleg a Finnországban található Aland-szigeteknél alámerülő búvárok sem tervezték azt, hogy belépjenek ebbe az elit körbe. Azonban arról a 168 palackról, amiket egy hajóroncs zugaiban találtak, később kiderült, hogy nagyjából 170 éves pezsgőt rejtettek magukban. Amikor megkóstolták a palackok tartalmát, meglepve tapasztalták, hogy bor helyett egy jóval buborékosabb pezsgőt ízlelhettek meg.

A 2010-es felfedezés óta a Reims Egyetem tudósai elemezték az idős pezsgőt. Arra voltak leginkább kíváncsiak, hogy a 19. századi borgyártás miben tért el a mai előírásoktól és kivitelezéstől, és azt az eredményt kapták, hogy szinte teljesen megegyezett az akkori pezsgők összetétele a maiakéval.

Egyedül a cukortartalom mutatott nagyon eltérő adatokat, ami viszont figyelembe véve a kor ízlésvilágát, egyáltalán nem furcsa. A 19. századi Oroszországban például elterjedt volt az a szokás, miszerint a felszolgált borhoz még további cukrot adagoltak az emberek. Persze a 170 éves pezsgő cukortartalma még így is megrökönyödtető, mivel literenként 150 gramm cukrot tartalmaz – csak összehasonlításképpen ez még mindig három-négyszerese a Coc-Cola cukortartalmának! Egyébként a mai pezsgők 6-8 gramm cukrot tartalmaznak literenként.

A 170 éves pezsgő cukortartalma viszont az adott korhoz képest még nem is kiemelkedő. Egy francia pezsgőgyártó hölgy, Madame Clicquot például olyan pezsgőt készített, aminek literjéhez 300 gramm cukrot adott!

A fejedelmi italról egyébként azt is megállapították, hogy nagyobb volt a vas-, a réz- és sótartalma, mint a mai borokénak. Mindez a kor szőlőtermesztési (rézszulfátos permet), illetve bortárolási (fémtartalmú hordók) szokásaival megmagyarázható, azonban a magasabb sótartalom nem a tengervíznek köszönhető, hanem a bor stabilizálásához használt konyhasó alapú zselatin hozománya. Összességében ez egy olyan ízvilágú pezsgőt eredményezett, melyről a kóstolók csak úgy nyilatkoztak, hogy „fűszeres, füstös ízű, gyümölcsös és virágos jegyekkel”.

A vizsgálatot végző szakemberek szerint a legnagyszerűbb az egészben, hogy a bor tengeri körülmények között milyen jól érlelődött. A boros üvegek nagyjából 50 méter mélyen, sötétségben és állandó alacsony hőmérsékleten teljesedtek ki. Már a mostani eredmények publikálása előtt is próbálkoztak egyes borkészítők ezzel a tengervízi érleléssel, de ezután valószínűleg meg fog szaporodni ennek az eljárásnak az alkalmazása a borászok körében. Mert az mégiscsak milyen nagyot tud szólni, amikor egy olyan boros palackot teszünk a barátaink elé, amiről elmondhatjuk, hogy tíz évig érlelték a tengerben!

Forrás: LiveScience

Ha nem vagy a pezsgő híve, akkor a fiatalító-szépítő sört tudom ajánlani neked!

Vagy ha sokat fáj a fejed, akkor próbáld ki a Forevert, egyik kollégámnak bevált!

De az ötezer évvel ezelőtti közel-keleti sörfőzési szokásokról is olvashatsz itt!