Még 2004-ben készült A leningrádi pályaudvar gyermekei (The Children of Leningradsky) című megrázó lengyel film, melyet Andrzej Celinski és Hanna Polak neve fémjelez. A film a Moszkvában lévő Leningrádi Pályaudvaron, és annak környékén élő utcagyerekek életét meséli el néhány gyerek nyomorult sorsán keresztül.

A Szovjetúnió széthullása után többmillió (1 és 4 millió között lehet a számuk, pontos adatot nem tudni) gyermek került az utcára. A film készítőinek becslései alapján, csak az említett pályaudvaron és környékén, kb. 30.000 kiskorú éli önpusztító életét.

Az okok sokrétűek: van, akit a mostohaanyja egyszerűen kidobott az utcára, van, akit megtagadott a saját apja, az anyja meg belökte egy árvaházba, sokaknak pedig masszív alkoholisták a szülei, akiket egyáltalán nem érdekel a gyermekeik sorsa. Csupán egyetlen dolog mozgatja őket, mégpedig az, hogy meglegyen a napi vodka-adagjuk. Az, hogy közben a gyermekeik elhanyagoltan, éhesen, megalázó körülmények között tengetik életüket Moszkva utcáin, el sem jut a tudatukig.

A jövőben talán még rosszabb lesz a helyzet, mivel az oroszok „gondoskodó atyuskája”, „szeretett Putyinuk” csökkenteni akarja a vodka jövedéki adóját, mondván, hogy aggódik az orosz állampolgárok egészségéért, mivel az eddigi magasabb vodka-árak miatt sokan áttértek az otthon pancsolt szeszekre, veszélyeztetve ezzel önmaguk és családjuk egészségét is. Meg persze jobb az, ha tajt részegen bucira veri, vagy éppen konyhakéssel kergeti a jónép a saját gyerekeit, mintsem elgondolkodna azon, hogy miért is kell feleslegesen költeni az adófizetők pénzét egy értelmetlen háborúra, nem?!

A filmben bemutatott gyerekek közül a legidősebb is 11-12 éves, szép számmal akad azonban közöttük sokkal kisebb is, sőt, sokan már beleszületnek ebbe a kilátástalan helyzetbe. Köszönhető ez annak, hogy a legtöbb kislányból előbb vagy utóbb prostituált lesz, és mikor végül teherbe esnek, tanácsadás és pénz híján kénytelenek megszülni gyermeküket, növelve ezzel a szerencsétlen és kitaszított gyermekek számát.

Az utcagyerekek teljesen ki vannak szolgáltatva a pedofil bűnözőknek, a felnőtt hajléktalanoknak, sőt esetenként veszélyes gyilkosoknak is. Több gyerek számolt be arról, hogy idegenek pénzt, ételt, ajándékokat ajánlanak nekik, cserébe bizonyos otthoni szolgáltatásokért. Van, aki nem megy el velük, mert tudják, ha valaki túl sokat ígér, az jó ember nem lehet. Sokan azonban mégis engednek a csábításnak, kilátástalan helyzetükben mi mást is tehetnének, viszont minden alkalommal rettegnek attól, hogy talán az lesz az utolsó napjuk, mikor belépnek egy idegen lakásba.

Hogy enyhítsék a bennük lévő feszültséget és el tudjanak felejtkezni néhány percre szomorú életükről, a legtöbben isznak, dohányoznak és szipuznak. Sokszor a keservesen összekoldult pénzt is ragasztóra költik.

Egy kislány arról mesélt, hogy ha felnő, épít majd egy óriási házat rengeteg szobával, ahol minden utcai barátja kényelmesen elfér majd. A legtöbbjük azonban egy tiszta és biztonságos árvaházi szobával is beérné, csakhogy nagyon kevés árvaház van. Ha valakit mégis el tudnak helyezni, abban sincs köszönet, mivel a legtöbb nevelő brutálisan bánik a gyerekekkel, talán rajtuk töltve ki saját, frusztrációval teli nyomorult életükkel szemben érzett dühüket.

A film egy 14 éves kislány temetésével zárul, aki alkoholmérgezésben halt meg az utcán. Siratja őt az összes utcagyerek, sőt, a hirtelen előkerült rokonok is velőtrázó bömböléssel keseregnek az elhunyt kislány koporsója felett, ahelyett, hogy még életében törődtek volna vele.

Tehát Putyin úr jobban tenné, ha Oroszország valós problémáival foglalkozna az esztelen területszerzések és hatalmi villongások helyett.