A karmos féreglábúak (vagy másik nevükön: karmosak) felettébb különös élőlények. Hosszúkás, szelvényezetlen testüket 14-42 pár úgynevezett csonklábaikon vonszolják. A féreglábaknak is nevezett végtagok nem tagolódnak ízekre, s ezek végeiből merednek elő az aprócska, görbe karmok abban az esetben, ha az állatok csúszós talajon másznak. Fajaik a nedves környezetben érzik otthon magukat, és Ázsia trópusi vidékein, valamint a déli félteke melegebb tájain fordulnak elő. Annak ellenére, hogy a karmosak már jó ideje helyet kaptak a bolygónk faunájával foglalkozó ismeretterjesztő és szakkönyvekben, csak nagyon keveset tudunk róluk. Az egyébként ragadozó állatok egytől egyig éjszaka aktív lények, a nappalokat általában az avarban megbújva vagy a fák kérge alatt vészelik át. Nem hiába írták A Tudás Fája szerkesztői a következő sorokat: "... igen kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy egyáltalán láttak már eleven példányt."

A karmosak megjelenésétől már csak vadászati módszereik bizarrabbak. A csápok alatt, a szájnyílás közelében találhatjuk meg a nyálkamirigyeket, melyekből olyan folyadékot lövellnek ki áldozataik irányába, amely a levegővel érintkezve azonnal megszilárdul. Ez a ragacsos enyv a zsákmányra kerülve egy pillanat alatt megbéklyózza azokat, s magatehetetlenül kell megvárniuk, míg a támadójuk odaér és elevenen felfalja őket. A karmos féreglábúaknak gyakran többször is próbálkozniuk kell, míg vadászatuk végét siker koronázza. Bár a főfogásnak kinézett rovaroktól általában néhány (tíz) centiméter választja el a húsevőket, gyakran előfordul, hogy a nyálkából akár több méteres távolságra is kerül.

Sokáig úgy hitték, hogy mindezek hátterében a testen belüli izmok mozgása áll, ám a legújabb kutatások rácáfoltak erre az elméletre. Mint azt a kísérletek is bebizonyították, a folyadékokra vonatkozó dinamikai törvényszerűségek ebben sokkal meghatározóbb szerepet játszanak. Hogy állításukat igazolják, a kutatásban részt vett tudósok méretarányos, rugalmas csövek és víz segítségével modellezték a karmos féreglábúak testén belül zajló folyamatokat. Ennek alapján a mirigyekből a nyálka 8,6 méter/másodperces sebességgel repül tova a levegőben.

Ha e fura állatokat mégis cserben hagyná a vadászszerencse, beérik az elpusztult rovarok tetemeivel is. Ez a nem hétköznapi zsákmányszerzési technika a szakértők szerint már legalább 500 millió éve sikeresnek bizonyul.

Forrás: iflscience.com

Fotó: Melvyn Yeo