Igyekszünk a lehető legjobbat adni nekik. Nem bántani sem testileg, sem érzelmileg.

Bár az első eszköz amihez nyúl az ember, az a másik lelki terrorizálása. Célja, hogy kikényszerítse a számára jónak, helyesnek vélt magatartást vagy tettet.

A gyermekek érzelem függők. Aki kisgyermek korában nem kap kellő szeretetet, mely leginkább gondoskodásban nyilvánul meg, egészséges felnőtt sosem lesz belőle. Pszichés zavarok, viselkedési problémák, különböző eredetű bőr- és autoimmun betegségek lépnek fel a későbbiekben náluk.

Az erőszak lehet fizikális, szexuális vagy lelki. Ebből láthatatlan a lelki erőszak, mely semmilyen eszközzel nem mérhető vagy kimutatható, ártalma egy egész életre kihatással van. Csak egy erős és tudatos jellem képes a gyermek és fiatal korban megélt traumákat feldolgozni és azoknak a jövőjére való hatását kiküszöbölni.

Ha megadjuk nekik a kellő gondoskodást, az igaz szeretetet, akkor sem hagyhatjuk, hogy csak nőjenek mint a fű. Azt is gondozni kell, különben elburjánzik és haszontalanná válik.

Hát akkor hogy is csináljuk?

Motiválással hatékonyak lehetünk. A valóban megérdemelt dicsérettel, elismeréssel, örökös biztatással. Megfigyelni gyengeségeit, tehetségét és képességeit, azok fejlesztésének segítésével csodálatos személyiség kibontakoztatást érhetünk el. Saját képességeinek elvárásával, nem a túlteljesítési kényszerbe való hajszolással.

Mi a fontosabb?

Nagy mennyiségű tudással felvértezett gyereket nevelni, akivel dicsekedni lehet, hogy milyen jó tanuló, de mint tudjuk, idővel a lexikális tudás elveszik, vagy az életben boldogulni képes, elégedett gyereket? Miért kéne választani a kettő között, ha lehet egy életrevaló felnőtt belőle, akinek megvan a tudása is.

Van akinek szent meggyőződése, hogy a nevelő szándékú pofon szükséges.

Mit is akarunk vele elérni? A tiszteletet kivívni? De mennyire valós amit kikényszerítve kapunk?

Vagy az engedelmességet? Hogy egy szóra azt tegye amit mondunk neki. Akkor hogy lesz így belőle szuverén, gondolkodó felnőtt, ha már alázatot és vakon követést kívánunk meg tőle már kiskorától otthon is?

Legtöbb esetben a saját testi épségét veszélyeztető magatartás miatt kapja a kisgyerek az első testi fenyítést.

De a mostani nem verjük a gyereket elméleten felnevelkedett gyerekek viselkedése, másik ember iránti tisztelete, empátia hiánya, a minden jár nekem, ismerem a jogaimat megnyilvánulásuk igen elgondolkodtató és újragondolandóvá teszi a nevelési elveket.

Mert joga csak annak van aki ismeri és teljesíti a kötelességeit is! Ezt a lényeges információt sosem hangoztatja senki.

A kisfiúk nevelésében is szerepet játszik, hogy őket igen is meg kell csapkodni, mert csak abból értenek.

De nemre lebontani, hogy melyiket kell verni nevelő szándékkal, nem lehet, úgy, hogy még nevelési módszerként sem helyeseljük Mert minden függ a gyermek és szülő személyiségétől. Hiába van valakinek angyali jó gyereke, ha idegrendszerileg mint szülő majdhogynem neuropatának (kórosan ideggyengének) nyilvánítható és ha nem ugrik a gyerek első szóra, máris üvölt vele és már lendül is a keze.

A kiabálás szintén egy idő után értelmetlen. Hisz már megint dilis az anyám, apám gondolat jelenik meg a gyerekben, így annak semmilyen nevelő hatása nincs.

A szép szó, meg- és elmagyarázás lenne elfogadható, de ehhez kellő türelem, kitartás és kötél idegzet szükségeltetik. Mert a gyermek minden nappal többet próbál meg, tágítja a határait, saját képességei kibontakoztatására. Így kerül veszélybe, konfliktusba. És mint társadalmi egység szocializálódnia is kell, így burokban sem nevelhetjük, hisz ez is káros számára.

Összegezve: ne verjük, legyünk türelmesek, magyarázzunk el többször is mindent, állandóan legyünk jelen, de kellő szabadságot hagyva nekik, ne terheljük többel mint ami a képessége, de ne is hagyjuk alatta teljesíteni.

Mondhat bárki bármit, okoskodhat, tapasztalatokkal, tanulmányokkal támaszthatja alá állítását, de a legtöbb amit adhatunk, és talán ami a leghasznosabb és legjobb is, az a minőségi idő. Amikor vele vagyunk, rá figyelünk és neki magyarázunk.

A gyereknevelés az egyik legnagyobb szerencsejáték. Nem hibázhatsz benne, annak ellenére, hogy sokszor nem is tudod mit csinálj, mert ha elrontottad, azt nem lehet kijavítani. És ha még döntesz valahogy is, arról, hogy az jó vagy sem, sok sok év múlva derül csak ki, azt valóban jól tetted e.

Így marad a legjobb szándékkal való, mindenkinek saját idegrendszere és lelki világa alapján való nevelés, tudással megspékelve.

Kívánok sokunknak ha nem is főnyereményt, de legalábbis egy jó 4-es találatot :)