Az elmúlt hetek magyarországi brókercéges és biztosítós botrányai után az Egyesült Államok és egyben a világ egyik legnagyobb letéti bankja, a New York Mellon Bank (NYMB) is botrányba keveredett. Azonban míg a magyarországi cserbenhagyott ügyfelek sorsáról és az eltékozolt pénz visszatérítéséről még nincsenek konkrétumok, addig a NYMB magán- és céges befektetőit előreláthatólag hatalmas pénzösszeggel fogják kárpótolni az átverés miatt.

Az eljárás amiatt indult még 2011-ben, mivel a bank nem tisztázta az ügyfelei számára, hogy pontosan hogyan is menedzselik a befektetett pénzüket. A vád szerint bár a bank papíron biztosította az ügyfeleit arról, hogy a legjobb árfolyamon kereskednek a devizáikkal, ugyanakkor kiderült, hogy valójában a lehető legrosszabb árfolyamon váltották át az ügyfelek pénzeit. Az ügyfelek átverése több mint egy évtizede zajlott a NYMB-nál.

Az eljárást indítványozó New York-i főügyész, Eric T. Schneiderman szerint a bank nagyjából 2 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeget csalhatott el az ügyfeleitől, ami körülbelül 565 milliárd magyar forintnak felel meg - emellett még a Buda Cash (100 milliárd forint) és a Quaestor (150 milliárd forint) által elcsalt összeg is eltörpül.

A NYMB végül egy 714 millió dolláros (202 milliárd forint) csomagot ajánlott fel a károsultaknak, melyek között olyan cégek és intézmények is vannak, mint a Walt Disney vagy a Duke Egyetem. Schneiderman tisztában van vele, hogy ez a felajánlott összeg csekélynek tűnhet a tényleges kárhoz képest, de véleménye szerint ez a mostani intézkedés megmutatja a bankoknak, hogy még ők sem tehetnek meg akármit következmények nélkül.

A megállapodás véglegesítéséhez egy szövetségi bíró beleegyezése is szükséges, és amennyiben ez megvalósul, akkor az összeget egyenlő arányban osszák szét a károsultak, illetve a nyomozást végző hatóságok között. Az ügyfelek így 335 millió dollárral (95 millárd forint) vigasztalódhatnak majd.

A NYMB büntetése azonban nem csak kártérítésből áll: a pénzügyi intézménynek meg kell válnia az összes olyan vezetőjétől, akik részt vettek a csalási folyamatban, akik között megtalálható a bank igazgatója is, David Nichols. Mindezek felett pedig átláthatóbban kell közzétenniük a pénzügyi mozgásokat az ügyfeleik számára.

A NYMB egyébként 2007-ben alapult meg a Bank of New York és a Mellon Financial Corporation egyesülésével.

Forrás: UPI