2015. március 20-án, azaz Pénteken ismét egy csillagászati csodának lehetünk tanúi. Hazánk fölött is jól látható részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg. Jól emlékezhetünk a csillagászati földrajzórán elhangzottakra, miszerint napfogyatkozás akkor jön létre, mikor a Hold a Nap és a Föld közé kerül, teljesen vagy részlegesen eltakarva a Napot.

  Utoljára 2011. januárjában figyelhettünk meg napfogyatkozást Magyarországon. Ez a mostani jelenség nem lesz olyan mértékű, mint 4 éve, de még így is a Napnak közel 60%-a lesz takarásban. Budapesten 10 és 11 óra között éri el a csúcsot, és ez a teljesség majdnem délig fog tartani. Természetesen az ország egész területén lehet majd látni ezt a csodát kb. 1 órás késéssel. Európában lesz olyan rész, ahol teljesebb lesz a fogyatkozás. A tudósok szerint a napfogyatkozásnak kevés lesz a szárazföldre eső része, így teljes napfogyatkozást csak az Atlanti-óceáni szigetekről lehet csak látni.

  A meteorológiai előrejelzés szerint derült időnk lesz, így felhő nem akadályozhatja, hogy élőben csodáljuk meg a napfogyatkozást. Arra azonban ügyeljünk, hogy se szabad szemmel, se pedig távcsövön, illetve fényképezőgép lencséjén keresztül se nézzünk közvetlenül a Napba, mert bár takarni fogja a Hold, a Nap fénye nem vagy alig fog gyengülni, ezért ha nem vagyunk óvatosak súlyos látáskárosodást szenvedhetünk, vagy akár meg is vakulhatunk. Tehát megfelelő eszköz nélkül ne induljunk el napfogyatkozást nézni. Nem megfelelő a kormos üveg vagy a hegesztőszemüveg sem. Az égi jelenség megtekintéséhez vannak speciális eszközök. A távcső, fényképezőgép vagy kamera lencséjére is tegyünk védőfóliát. De emberi leleményességünket kihasználva mi magunk is készíthetünk megfigyelésre alkalmas eszközöket. Aki viszont profi körülmények között szeretné megnézni a napfogyatkozást, arra is van lehetőség. Az ország több városában levő csillagvizsgálókban szeretettel várják az odalátogatókat.

  De azért azt se felejtsük el, hogy március 20.-a a napéj egyenlőség napja is lesz. Így kétszer olyan erővel bír ez a nap, hiszen pénteken hivatalosan is belépünk a meteorológiai tavaszba. És reméljük, hogy ez az időjárásban is meg fog mutatkozni.