Nézem a közröhej televíziót, mert feszít a tudásvágy. Sikerült elcsípnem egy műsort, amely a közmunka dicséretét zengi. Kicsit botladozva, mivel a 3 részes kisfilmből hirtelen levetítik az első részt kétszer, majd a harmadik részt. Soha nem fogom megtudni, mi a helyzet a diplomás közmunkásokkal, de így is okosabb lettem, mint amilyen tegnap voltam. 

Az új kormánymédia saját gyártású műve egészen lelkesítő, hiszen kiderül belőle, hogy a rendszerváltás során megszűnt a munkahelyek egyharmada. Az így elveszített munkahelyeket egyetlen kormány sem pótolta egészen 2010-ig, amikor is jött a jelenlegi kormány és feltalálta a lyukat a spagettiben, valamint a közmunkát, mint varázsszert.

Egészen idáig úgy tudtam, a jelenlegi kormány egyszer már megkapta a lehetőséget az ország rendbetételére. Biztosan akkor nem volt módjában rendezni a munkanélküliség kérdését, de szerencsére most pótolja ezt a hiányosságot. A filmben maga Orbán Viktor is megjelenik és tudatja rajongóival, hogy a közmunka kapu a munkanélküliségből a munka világába. Szó esik még azokról a honfitársainkról, akik úgy nőttek fel, hogy generációkon keresztül nem látták dolgozni a felmenőiket. 

A szájbarágós kisfilm azt sugallja, hogy valójában az nem dolgozik, aki nem is akar. Szerencsénkre azonban lett egy olyan kormányunk, amelyik nem hajlandó segélyt adni a lustáknak, hanem munkára szorítja a naplopókat, amitől aztán a naplopók megszeretik a munka világát és boldogan dolgoznak ágról-ágra, mint a madár. 

Ebben az a tragikus, ami annyi minden másban is a kormány intézkedései közül. Az alapkoncepció jó. A gondolat, hogy munkával lehessen jövedelemhez jutni segély helyett, tökéletes. Akkor is, ha a közmunkát nem kimondottan a Fidesz-KDNP találta fel, mivel sok országban létezik hasonló foglalkoztatási forma. Valóban súlyos probléma az, hogy úgy nőttek fel genrációk, hogy nem látták dolgozni a szüleiket. Ez nem a jelenlegi kormány műve, régóta görgetjük magunk előtt ezt a gondot és igen, vannak olyanok, akiket meg kell tanítani dolgozni. 

A csúsztatás/hazugság ott kezdődik, ahol nem szakemberek, hanem megélhetési politikusok óhajtanak orvosolni egy égető szakpolitikai kérdést. Ugyanis nem kizárólag dolgozni nem akaró, segélyben reménykedők nem találnak ma munkát Magyarországon, hanem tömegével szorulnak ki a szűkülő munkaerőpiacról olyanok is, akik tudnak és akarnak is dolgozni. Az ötven körüli generáció tagjai, ha nem rendelkeznek különleges végzettséggel, nagyon nehezen, vagy sehogy nem tudnak elhelyezkedni. Ez rengeteg embert érint, ketyegő bombán ül a társadalom. A most munkához nem jutó generáció nyugdíjra sem lesz jogosult, megtakarítása nincs (mert nincs miből), a mobilitása szinte nulla. Felnevelte a gyermekeit, akik talán még támogatásra szorulnak. Szerencsés esetben élnek a szülei, akiket segítenie kell akár anyagilag, akár fizikailag. Ha van egy lakása, családi háza, nem tud máshová költözni, hiszen az ingatlanpiac haldoklik, szinte lehetetlen falun, kisvárosban ingatlant értékesíteni. Ha mégis sikerülne, annyiért nem fog másik ingatlant vásárolni olyan területen, ahol van munka, hiszen ott az ingatlanok ára is magasabb. Ha mégis szerencsés, akkor mi történik az idős szülőkkel?

Nekik helyben kellene munkahelyeket teremteni, akár ipar, vagy valamilyen kézműves tevékenység telepítésével, akár a mezőgazdaságban. Kézimunkát igénylő, nem nagyipari növények termesztésével, feldolgozásával, a termék piacra juttatásának segítésével, logisztikájának támogatásával. Megoldás lehetne az önfoglalkoztatás segítése, a jogi szabályozás könnyítése és az adminisztrációs terhek egyszerűbbé tétele. Mert jelenleg vállalkozás indításához ezer engedély kell és nem kevés pénz. Fizetni kell illetékeket, könyvelőt, adóelőlegeket. Akár van bevétel, akár nincs. Ezeken a terheken különösebb költségvetési beruházás nélkül lehetne könnyíteni.

Nem csak ez a korosztály van bajban, de most őket emeltem ki. A közmunka megoldás lehet néhány tízezer ember számára, de csak akkor, ha onnan valóban vezet út a munka világába és addig is meg lehet élni a közmunkáért kapott bérből. Most nem ez a helyzet.

10% alatt van azok aránya, akik közmunka után a munkaerőpiacon el tudnak helyezkedni. A közmunka rendszerének fenntartása iszonyatosan sok forrást emészt fel, a jelenlegi formájában sehonnan sehová nem vezet. Számtalan esetben fordul az elő, hogy a valós munkaerőpiacról kiszorul a munkavállaló. Praktikusan: kirúgják az állásából, majd ugyanaz a cég visszafoglalkoztatja közmunkásként, töredék fizetéssel. 

A  közmunka, mint intézmény tehát jó. A nálunk alkalmazott formája: nem jó. Nem azért, mert nem kedvelem a kormányt, hanem azért, mert rossz megoldásokat találnak és a meglévő problémákat nem enyhítik, hanem súlyosbítják a nem jól átgondolt és távlat nélküli látszatintézkedésekkel.

Rengeteg közpénzből rengeteg közmunkás vegetál az éhenhalás szélén és a végén nem valós munka, hanem a köztemetés vonzó perspektívája várja. Ennél is nagyobb dráma az, hogy rengeteg embernek még közmunka sem jut. Egy egzisztenciálisan lecsúszott, akár már a hajléktalanságig jutott réteg növekszik és duzzad a mélyben, a jól hangzó statisztikai adatok ellenére is.

Ezen semennyi kormánypropaganda nem változtat. Még az új  közpénzből létrehozott kormánytévé bugyuta reklámfilmje sem.