De ki volt valójában a 28 éves Andreas Günter Lubitz, akit kollégái, barátai, kiváló szakembernek és csendes, visszahúzódó embernek ismertek meg, olyannak, aki látszólag senkinek sem tudott volna ártani. A látszat, mint oly gyakran, sajnos az ő esetében is csalt,betegsége miatt kétszínű személyiség és hangulatzavarokkal küzdő ember volt, aki egy ideális világban éppen emiatt soha nem kerülhetett volna a repülőgép kormánya mögé.

Lubitz már gyerekkorától kezdve a repülés megszállottja volt, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy megvalósíthassa gyerekkori álmát, és pilóta lehessen. Amatőrből lett profi pilóta, elsőre nem sikerült elvégeznie a Lufthansa pilótaképzését mivel nem felelt meg az alkalmassági vizsgán. De nem adta fel, és légiutaskisérőként helyezkedett el a légitársaságnál. Másodszorra már kiváló eredménnyel tette le a vizsgáit, és mind szakmai, mind munkaegészségügyi szempontból alkalmasnak nyilvánították, így már nem volt egyetlen akadálya sem annak hogy pilótaként dolgozzon.

Lubitz azonban felettesei előtt elhallgatta azt a tényt, hogy több évig küzdött szorongással és depresszióval, azaz pszichiátriai kezeléseket kapott és kap is folyamatosan. Mint a házában lefoglalt dokumentumokból kiderült, a tragédia napján sem repülhetett volna, két szakorvosi vélemény is alkalmatlanná nyilvánította a munkavégzésre, és betegállományba küldték. Lubitz ezeket a papírokat összetépte, és végezte a munkáját, mintha mi sem történt volna.

Ma megszólalt a tragédia kapcsán a volt barátnő is, aki öt hónapig volt Lubitz élettársa. A légiutaskísérőként dolgozó lány megidézte volt barátja korábbi szavait miszerint az „olyat fog cselekedni, ami miatt majd az egész világ megtanulja a nevét.”

A másodpilóta szörnyű tette után szavai új értelmet kaptak. Igen, a nevét ma már az egész világ ismeri, rossz, gonosz, tragikus értelemben véve. Ismertségéért nemcsak ő maga, hanem 149 másik ártatlan, a szeretteik által hazavárt ember fizetett iszonyatos árat.

A halál pilótája szörnyen félreértelmezte a világhír és a hírnév fogalmát. A világ gyászolja az áldozatokat, a tömeggyilkos pilótára pedig örök szenvedést és kárhozatot kíván.