Amikor egy cikkben - akár érintőlegesen is - felbukkan a kivándorlás kérdése, biztosan azt ragadja ki az olvasók többsége. Hiába született annyi írás erről a témáról, hiába írtam én magam is sokszor, sok szemszögből a külföldön való munkavállalásról, újra és újra felkavarja az olvasókat.

Nem véletlenül, hiszen nagyon sok embert érint. Nem ismerünk pontos számokat, de 600 000 és 1 000 000 közé tehető a jelenleg külföldön ékő és dolgozó magyarok száma. Természetesen a határok megnyitása és a munkaerő szabad áramlásának hozzáférhetővé válása minden országban mozgásba hozta a társadalom mobilabb rétegeit. Nem csak nálunk, minden országban így van ez. A gazdasági válság fokozta a kivándorlási kedvet/kényszert. Aki a saját országában nem talált munkát, vagy nem talált megfelelő megélhetést, az szerencsét próbál máshol. Ez idáig teljesen rendben lévő, normális és természetes folyamat. 

Ezen belül engem történetesen az érdekel, Magyarországon mi a helyzet. Önző dolog, tudom, de itt élek és ez a fontos számomra.

Az osztrák statisztikai adatok szerint 2009-ben 23 149, 2013-ban 57 955 magyar foglalkoztatottat tartottak nyilván, éves átlagban.

Németországban 2009-ben 61 417 magyar munkavállalót regisztráltak, 2014-ben 156 812 volt ez a szám. 

Hogy ezek a számok mennyire tükrözik a valóságot, azt nem tudom megmondani.  A más országokba irányuló kivándorlás (átmeneti, vagy végleges) számai is ellentmondóak, biztos adatokat nem találtam. Ha egy országban adószámot, NI számot kér az ember, akkor regisztrálják a nemzetiségét. Később már nem, tehát nem lehet tudni pontosan azt, hány magyar munkavállaló dolgozik és adózik egyes országokban.

Az viszont minden statisztikából egyértelműen látszik, hogy a külföldön munkát keresők száma évről évre nő. Ennek a hátterét sokan, sok felmérésben és elemzésben taglalták.

Ami biztos: a kivándorlás ma közvetlenül, vagy áttételesen minden második családot érint.  

Ami valószínű: mindenkinek nehéz. Annak is, aki rászánja magát arra, hogy idegen országban próbáljon szerencsét és nehéz annak a családtagnak is, aki itthon marad. Sehol nincs kolbászból a kerítés, nem várja csúcsfizetés a frissen érkezetteket. De nem is az érkezésnél kezdődik a dolog, hanem az indulásnál. Két dolog biztosan kell ahhoz, hogy egyáltalán el lehessen indulni szerencsét próbálni. Kell nyelvtudás és kell pénz. Mégpedig nem kevés pénz, ugyanis meg kell élni az első időszakban, amikor még nincs bevétel, talán még munka sem. Az NI szám kiváltásához szükség van lakcímre. Lakcímet úgy kaphat az ember, hogy bérel egy (általában) szobát egy erre a célra épült lakásban. A bérléshez többnyire 2-3 havi lakbért le kell tenni előre. Az NI szám igénylése ezt követően indulhat, időpont kéréssel. Az interjú alkalmával kap az ember egy ideiglenes számot, de a tapasztalatok azt mutatják, a végleges dokumentum birtokában lehet kezdeni az álláskeresést. Ez a folyamat 2-4 hét. Ezt követően lehet munkaközvetítő irodákon keresztül, vagy hirdetések alapján munkát keresni. Ha ez sikerült, akkor már csak bankszámlát kell nyitni és kezdhetünk is dolgozni. Idáig viszont nem kerestünk, de meg kellett élni valamiből.

Tehát a biztonságos induláshoz többszázezer forintra, valamint nyelvtudásra van szükség. A folytatáshoz kitartásra, szorgalomra, elszántságra. El kell tudni viselni a kultúrsokkot, a honvágyat. Meg kell tanulni a választott ország szokásait, az emberek gondolkodásának eltérőségét. Olyan apróságok is gondot jelenthetnek az elején, mint hogy milyen lisztet vegyek, hol lehet tojást kapni, honnan szerezzek szénsavas ásványvizet, hogy lehet közlekedni, hol adnak buszjegyet? Tanulni kell mindent. 

Van, aki már ezen a ponton feladja, de a többség marad. Marad, dolgozik, berendezi az életét.

Minden sors más. Van, akinek egyszerű, másnak nehéz. Sokan kezdik alulról (a sokat emlegetett mosogatással). Van, aki marad ezen a szinten, mások feljebb lépnek, más munkát találnak. Van, aki vállalkozásba kezd.

Olyan is van, aki a keresete egy részét hazaküldi, hogy a lakáshitelt törleszteni tudja a család. Mások egzisztenciát építenek, hosszú távra terveznek. Megint mások összegyűjtenek némi tőkét és itthon próbálnak belekezdeni valamibe. Akad olyan is, aki másik országban próbálja újra.

Van, aki megél, van, aki meggazdagszik. Marad, vagy tovább áll, hazajön, esetleg  kiviszi a családot. Mások itthon boldogulnak, vagy itthon sem. 

Egy dolog biztos: nem könnyű itthon sem, nem könnyű máshol sem. Dolgozni, tanulni kell ahhoz, hogy elérje az ember a céljait. Itt is, ott is. Nem gondolom, hogy jobb ember, jobb magyar az, aki megy, vagy aki marad. Azt látom, hogy aki akar, talál okot arra, hogy bántsa a másikat.

Ez az, ami nem jó. Jobb lenne, ha mindenki élné a maga életét úgy, ahogy az neki megfelel és elfogadná azt, hogy másnak talán máshogy jobb és élhetőbb. Ezt meg kellene tanulnunk. Mindannyiunknak.