Mikortól számít felnőttnek az ember?

Mikor először megy egyedül orvoshoz? Mikor már nem tudod merre jár, mikor jön haza? Mikor átveszi a végzettségét igazoló bizonyítványát? Mikor dolgozni kezd? Mikor családja lesz? Vagy mikor már nem élnek a szülei?

Lehet mindegyiktől, de igazából talán egyiktől sem.  

Még nemrég a kezét fogtad, még kérdezgetett, csivitelt mint egy kis veréb. Százszor megkérdezve ugyan azt. És te időd szűkében néha ingerlékenyen szóltál vissza, hogy már ezerszer elmondtad.

Mégis, most mennyire, de mennyire tud hiányozni, hogy csak a hangját halld. Nem baj, ha nem is látod, de legalább ott van a közeledben, mert hallod ahogy a gépet veri, ahogy az ajtót csapkodja, ahogy éjjelente szuszog, amikor megfordul az ágyon.

Mert többé egyetlen egy éjszakád sem olyan mint az előtt, hogy őt vártad. Onnantól megszűnik minden ami te voltál és bekódolva vagy sem, de elsősorban ő lesz, és minden más csak utána.

Amikor nincs otthon, és már nem láttad, nem hallottad egy jó ideje, akkor a szobájában alszol, hogy még érezd az illatát, hogy ott legyél ahol őt szeretnéd tudni, ahol mindig is találtad, mert az az ő helye.

Eszedbe jut sok-sok emlék. Átsírt éjszakákat töltesz el abban a szobában, az ágyában. Belefúrod a párnájába a fejed, mint mikor megölelted és a haja csiklandozta az arcodat.

És vársz. Midig csak vársz. Várod, hogy felhív, várod, hogy megjöjjön, hogy csak meséljen, hogy tudd megvan, jól van, jól érzi e magát, nem e beteg, hogy megy sora, a tervei hogy alakulnak.

Nem tudod. Ülsz a szobájában, nézel körbe és mintha rád nehezednének a falak. Ez a hely lett a világ. Itt van benne minden. Ami mozgat földet és napot, az egész világot neked.

Az emlékeitek amik száma a hiánynapok számával csak egyre szaporodik, a tárgyai, melyeket gondosan óvsz és őrzöl.

A szanaszét heverő ruháit már rég összeszedted. Minden nap amikor belépsz szeretnéd felvenni, jó lenne megdorgálni, hogy nézd már hát hogy néz ki minden.

De mindenekfelett jó lenne megölelni! Érezni a bőrét, az illatát, az ölelésének erejét, és megszeretgetni.

Hogy éreztesd vele mennyire fontos neked, hogy mindig számíthat rád.

De tudod, hogy már nem lesz koszos zokni, nem lesz ajtócsapkodás, nem lesz kapcsold már le a gépet, mikor fekszel már le. Mert már felnőtt.

Már nem veled van és már igen csekély időt kapsz az életéből. Keveset tudsz arról, hogy mit gondol, mit tervez, mit szeretne.

Mert már ezt mással osztja meg és mert nem a tiéd.

És ez így is van rendjén. De attól még fáj. Attól még hiányzik és mindig nagy űr marad benned nélküle.

Örökké várni fogod, hogy mikor toppan be végre. És akkor örömödben, akár már csoszogva, de mosolyogva megöleled.

Mert szereted! Mindennél jobban ezen a világon!