Amikor meglátunk egy tűt egy orvos kezében, a többségünk hajlamos elsápadni. A szerencsétlenebbek ilyenkor rosszul is lesznek a látványtól, vagy akár még el is ájulhatnak a gondolatra, hogy másodpercekig bennük lakozik az injekciós tű a vérvétel során. Ilyenkor a filmekben jártasabb páciensek elgondolkodhatnak azon, hogy vajon miért nem működik úgy az orvostudomány, mint a filmvásznon: csupán egy csepp vér és minden azonnal kiderül.

Ausztrál tudósok nagy lépést tettek annak irányába, hogy a tűfóbiások ábrándja megvalósuljon, és hogy minél hamarabb fény derüljön a páciens esetleges betegségére vagy fertőzésére. Az elsősorban fertőzések megállapítására kifejlesztett teszt az eddigi kísérletek során 90 perc alatt kiderítette emberekről, növényekről vagy állatokról, hogy mi lappang bennük.

„Képesek voltunk arra, amire egyébként csupán egy központi laboratóriumban található bonyolult berendezéssel sikerült eddig. Egy csepp folyadékba összpontosítottuk a formulát, ami például segíthet a farmereknek, hogy azonnali eredményt kapjanak a földjeiken” – nyilatkozta Matt Trau, a Queensland Egyetem Biomérnöki és Nanotechnológiai Ausztráliai Intézetének professzora.

A teszt azért is kényelmes, mivel csupán egyetlen cseppnyi folyadékkal működik. Maga a folyadék olyan érzékeny, hogy még a legkisebb DNS és RNS molekulát is képes felismerni, és kimutatni róla, hogy milyen kórokozók vagy ráksejtek lappanganak benne. Tehát az egész rendszer nemcsak vérrel, hanem nyállal vagy akár termőfölddel is működik.

Az eddigi tesztek pontosan kimutatták a HIV-vírust, a maláriát, tuberkulózist és a H1N1 vírust az emberre veszélyes betegségek közül, de a tenyészállatoknál és a mezőgazdasági terményeknél fellépő vírusokat és baktériumokat is sikeresen felismerte a szer.

„Ez az új teszt legfőképp a fejlődő országoknak lehet hasznos, de az ausztrál mezőgazdasági és állattenyésztési ipar számára is kedvező lehet, hiszen a gyors eredmény miatt nincs többé szükség elküldeni a mintákat a laboratóriumba” – nyilatkozta Jimmy Botella, a Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Egyetem professzora.

Az eljárás kifejlesztői leginkább abban reménykednek, hogy a teszttel képesek lesznek a jövőben sikeresen kiszűrni a fertőzött export- és importárukat, ezáltal megakadályozva a további fertőződést. Ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy globális járványveszély idején, mint például amilyet az ebola is jelentett az elmúlt másfél évben, a repülőtereken is alkalmazni fogják ezt a módszert. Ahhoz azonban először még redukálni kellene a jelenlegi 90 perces intervallumot, mivel a járatok nagy valószínűséggel emiatt még nem fogják bevárni a megvizsgált utasokat.

Forrás: Queensland Egyetem