Ukrajna nemzeti valutájának drasztikus romlása hónapok óta tart. Ennek hatását a kárpátaljai lakosság egyre inkább érzi, hisz a hrivnya vásárló értéke jelentősen csökkent. A boltokban egy kenyér 10-12 hrivnyába kerül, ami kétszerese a fél évvel ezelőtti árnak. S nemcsak a kenyér, de minden alapvető élelmiszer 50-200 %-kal drágult.  Az elképesztő árnövekedésnek egyelőre senki nem látja a végét! A dollár és az euro függvényében ingadozik a hrivnya, melynek értékzuhanása sok család életét rendítette meg alapjaiban.

A kárpátaljai emberek kétségbeesettek! Lássuk, miért is?

Egy átlagfizetésből, azaz 1000-1500 hrivnya fizetésből vagy nyugdíjból élő személy alig vagy sehogy sem tudja finanszírozni kiadásait. Egy négy- vagy többtagú család számára kifejezzen művészet megoldani, hogy naponta élelem kerüljön az asztalra és az áram, ill. gázdíj is rendezve legyen. Persze ami az egyik embernek drága, a másiknak lehet, olcsó. Így a forint átváltásával hrivnyára a Magyarországról érkezők járnak a legjobban!

Jellemzően a szomszédos magyarországi települések kis- és nagy családjai állnak sort a kárpátaljai élelmiszerboltokban, hogy itt intézzék a bevásárlásaikat. Szinte minden féle élelem helyet kap a kosarakban, és nem 1-1 kg-nyi lisztet vagy cukrot vesznek, hanem nagy kiszerelésekben vásárolják fel a márkás üdítőket, a szalámikat és minimum 5-10 kilónyi édességet, nassolni valót. Nincs is baj ezzel, miért is lenne, ha nem néznénk az érem másik oldalát!

Míg 500-1000 hrivnya (5-10 ezer forint) kifizetése egy átlag magyar állampolgár számára nem jelent különösebb megterhelést, addig a kárpátaljai embereknek nagy tehertétel! Itt a legtöbb háziasszonynak meg kell gondolnia, hogy pl. vajat vagy margarint vesz? Rizst vagy grecskát? S persze mindenből a legolcsóbbat, mert többre nem futja….

Az ukrán-magyar határ menti Tiszaújlak egyike azon községeknek, melyek a bevásárló turizmusnak köszönhetően fellendültek. Bolt hátán bolt és nem panaszkodnak, mivel bőven van vásárló. Elsősorban a határ másik oldaláról, Magyarországról érkeznek vevők, akik általában a minőségesebb termékeket vásárolják meg. Mi szem szájnak ingere, minden kapható az üzletekben, csak legyen, aki kifizeti az árát. S van, aki kifizeti. Míg a kárpátaljai lakos vacillál, mit vegyen és mit ne, addig a magyar turisták félórákat állnak a boltokban és kóstolgatják, melyik csoki is a finomabb. A bejárat előtt parkoló kocsik színültig megpakolva indulnak haza és mindenki elégedett: a vevő és az eladó is - csak a vendéglátó, a kárpátaljai ember nem. Ő sajnos, nem vihet haza mindent, ami csak megtetszik, mert nem engedi a zsebe, a pénztárcája. Bármennyire is szereti a szalámit, az olcsó (?) 40 hrivnyásra sem futja már. Sokan aggódva gondolnak a holnapra, hogy mit eszik a család, mert fogyóban a kamrában az élelem és a pénzkereseti lehetőségek szűkre szabottak.

A jókora ellentmondást feloldani „kapható” és „vehető” között, jelenleg nem lehet. Mert valaki számára a boltokban az áru megvehető, elvihető, megehető, addig másnak – ki tudja meddig - csak kapható marad, amit nézni lehet, de élvezni nem, hisz nincs rá keret. Nagy a szakadék a jóléti társadalom és ezt a fogalmat per pillanat nem ismerő kárpátaljai polgárok között! Hidat építeni a kettő közé pedig várhatóan hosszú folyamat lesz. Addig is a turisták jönnek, a kárpátaljai magyarok pedig mennek – munkát keresni. Csakis azért, hogy majd 2-3 hónap múlva családjukkal ők is be tudjanak vásárolni tisztességes, becsületes módon, és ami a legfőbb, itthon.