Miután Colorado, Washington és legújabban Alaszka államban is engedélyezték a marihuána birtoklását és otthoni fogyasztását, egyre inkább úgy tűnik, hogy az Amerikai Egyesült Államok rohamos léptékben halad afelé, hogy idővel az összes államban legalizálva legyen a kannabisz. Az egyre nagyobb engedékenység természetes velejárója, hogy felhívja a marihuánára a fiatalok figyelmét, akiknél a felhasználással kapcsolatos határok a tinédzser kor közepén könnyedén elcsúszhatnak rossz irányba.

Barack Obama amerikai elnök nyíltan vallja, hogy középiskolai évei során ő is elszívott több marihuánás cigarettát, és tisztában van vele, hogy a kábítószer ebben az életszakaszban milyen vonzó lehet a fiatalság számára. Bár Obama elkötelezett híve a kannabisz dekriminalizációjának, a teljes legalizációt nem támogatja, és nem is szeretné ha neve a marihuána legalizációjával forrna egybe. Tekintve hogy az ő regnálása idején kezdődött a legalizációs hullám, ezzel valószínűleg már elkésett. Ennek ellenére a Vice Newsnak adott interjújában kihangsúlyozta, hogy a fiatalok számára lennének fontosabb célok is a marihuána fogyasztásánál.

„Először is, nem kellene, hogy a fiatalok számára ez legyen a legnagyobb prioritás. Tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon fontos nektek, fiatalok, azonban ha számba veszitek a klímaváltozást, a gazdaságot és a munkát, a háborút és a békét, akkor talán rájöttök, hogy ennek a listának az alján kellene lennie a marihuánának” - nyilatkozta Obama.

Obama interjújának lényegi tartalmával egybecseng a Hippocampus nevű magazinban megjelent orvosi vizsgálat eredménye. A vizsgálódás során olyan felnőtt emberek memóriáját tesztelték le az orvosok, akik tinédzser éveik alatt napi rendszerességgel élvezték a marihuána hatásait, legalább három éven keresztül. Az orvosok megfigyelték, hogy a felnőttek hosszú távú emlékezete jelentős mértékben romlott, valamint az agy hippokampusz része is eltorzult. A hippokampusz az előagy azon része, mely kulcsszerepet játszik az ember hosszú távú memóriájában, azaz hogy életünk különböző eseményeire emlékezzünk.

Az orvosok azonban leszögezték, hogy mivel csupán egy életszakaszra koncentráltak a pácienseknél, egy sokkal áthatóbb vizsgálatra is szükség lesz, hogy messzemenő következtetéseket is le tudjanak vonni a marihuána használatával kapcsolatban. Ugyanakkor mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a Northwestern Egyetem egy másik közelmúltban végzett vizsgálata semmi eltérést nem mutatott a hippokampusz alakjában, így arra gyanakodnak az orvosok, hogy ez a jelenség csak azoknál az embereknél figyelhető meg, akik eleve érzékenyebben reagálnak a marihuánára.

Obamára visszatérve, az amerikai elnök arra is kitért, hogy minél több állam csatlakozik a legalizálási hullámhoz, annál hamarabb napirendre kerülhet a marihuána jogi értelemben vett újradefiniálása. Ez azt jelenti, hogy a marihuánát egy kevésbé veszélyes anyaggá nyilvánítanák, mint ahova most be van sorolva. Erre azonban mindaddig nem kerülhet sor, míg ki nem derül, hogy az eddig legalizáló államokban milyen társadalmi hatásokat fejt ki a legalizált kannabisz.