Szeretnék veletek két történetet megosztani, melyekben egy egyszerű állásinterjú meneküléssé vált. A történetet egy ismerősöm Hanna mesélte el, ezért az ő szemszögéből szeretném leírni a történetet:

„Barátnőm és lakótársam Nóri, annak érdekében, hogy tudja fedezni a közös albérlet költségeit, elkezdett munkát keresni. Manapság egyből mindenki bepötyögi az internetre, a kulcsszavakat, így tett hát ő is. Rá is talált egy szimpatikus állásajánlatra, egy magyar apróhirdetési portálon. Éppen nyár közepe volt, ezért találtunk egy állásajánlatot ahol egy család a közös nyaralásra keres egy velük utazó bébiszitter, mivel az én szüleim is szoktak így utazni, ezért ebben nem találtunk semmit furának. A hirdetés szövege így szólt, nehéz elfelejteni: „értelmiségi házaspár, horvátországi nyaralásra bébiszittert keres, minden költséget kifizetnénk, csak a gyermekre kell vigyázni…”

Felhívta hát telefonon, egy negyven körüli férfi vette fel: az első találkozót egy bevásárlóközpontnál beszélték meg. Teltek a napok, lassan elérkezett az interjú ideje, de aznap lemondták a találkozót. Másodszori telefonos konzultáció közben kiderült, hogy kabriója van az illetőnek, illetve imádja a szivarokat, ki az, aki ilyet mond egy olyan lánynak, akit fel akar venni bébiszitternek?

Barátnőm kezdett megrémülni, ezért most ő mondta le a találkozót. Egyik este csörög a telefon, ismeretlen szám, gyanútlanul felveszi. Mint kiderült az a férfi hívta, aki keresett Horvátországba bébiszittert, és el akarta hívni Nórit bulizni! Azt mondta érte jönne a kabriójával, és hogy összeveszett a feleségével, aki nem jönne az útra, ezért csak édes hármasban lennének. Majd azt is elárulta a barátnőmnek, az oldalon álnéven hirdette magát. Ez volt a végső, amikor úgy döntöttünk tiltsuk le a számot és soha felejtsük el ezt az esetet, megbeszéltük, ha bármelyikünk is akar állásinterjúra menni elkísérjük egymást.

Pár nappal később megtaláltam a számomra tökéletes állást, kommunikációs gyakornokot kerestek egy közeli irodába. Azonnal lebeszéltem egy találkozót a titkárnővel, pár nap múlva lesz az interjú, megírtam gyorsan a szakmai önéletrajzom, felkészültem minden várható kérdésre.

Megkértem Nórit kísérjen el, mégsem szeretnék egy idegen helyre egyedül elmenni. Az iroda az ötödik emeleten volt, megérkezett a lift, kiszálltunk, ott várt minket a folyosón egy férfi, mint kiderült hozzá jöttem interjúra. Bekísért az irodába, majd bezárta az ajtót.

Kérdeztük miért nincs alkalmazott bent, majd mondta van pár gyakornoka az egyiket most rúgta ki, mert nagyon béna volt. Megkínált minket ülőhellyel, engem a vezetéknevemen a barátnőmet pedig a keresztnevén becézve szólította meg. Elkezdett mesélni a cégről, majd rágyújtott egy szivarra. Kérdeztem mi lesz a munkaköröm, elmondta egy-két szóban, majd elkezdett a szupermodell feleségérő l-akivel mostanában gondok vannak otthon- és az édes gyerekéről beszélni.

Mutogatott nekünk képeket, nagyon kínosan éreztük magunkat, Nóri többször élesen rám nézett. A főnök elkezdett engem kérdezgetni, majd édesapámról, ami számomra nagyon rémisztő volt, mindent tudni akart róla. Közben szólt „Nórikának” hozzon már egy kanalat, hogy megkavarhassa a kávéját. Borzalmasan érthetetlen volt számomra, hogy kérheti meg a kísérőmet, hogy szolgálja ki.

Csak beszélt és beszélt, mindenről csak a munkáról nem, majd elejtette, hogy a kabriója a ház előtt parkol. Megfagyott bennem a vér. Ránézett a barátnőmre: „Nórika, Nórika, Nórika…”. Ez volt az a pillanat, amikor Nóri mondta, hogy mennie kell, mert találkozik a barátjával, úgyhogy nagyon kell sietnünk. Gyorsan próbáltuk rövidre zárni a beszélgetést. Elindultunk az ajtó felé, éreztem, hogy Nóriban megfagyott a vér.. Vajon kinyitja az ajtót? Szerencsére, két perc múlva már rohantunk le a lépcsőházban, a liftet sem vártuk meg Nóri rám nézett és kérdezte tőlem, hogy te ezt elhiszed?

Tudtam, hogy valami rossz volt ebben az egész interjúban és hogy akár baj is lehetett volna. De egész végig nem állt össze a kép bennem, hogy ez a férfi ugyanaz volt, aki a barátnőmet el akarta magával vinni Horvátországba. Nem is kell mondanom, hetekig csörgött még a telefonunk…”