1954-októberében történt valami. Érdekes dolgokat láthattak a földiek a megfigyelésük alkalmával. Egy sebesen mozgó, kerek, fekete folt, amely a Tycho Brahe holdkrátertől az Arisztarkhosz kráterig haladt a Hold felszínén. A csillagászok jól látták a távcsöveiken keresztül. A folt 2-8 kilométer átmérőjű űrjármű lehetett. Többen látták, tanúsíthatják. Nincs magyarázat a 9700 km/óra sebességgel száguldozó objektumról.

Nem ez volt az egyetlen esemény. A múlt században megszaporodtak a nyugtalanító jelek. Amatőr és hivatásos csillagászok rengeteg a UFO-t láttak a Holdon, Volt, hogy fényeket, mozgó tárgyakat, füstöt figyeltek meg és egy egész kráter eltűnését.

A hivatalos tudomány képviselői tiltakoznak és ragaszkodnak ahhoz, hogy nincs élet a Holdon. Értelmes tevékenységnek nyoma sincs a felszínen. Azt állítják a tudósok, hogy az UFO meg hasonló dolgok felbukkanása a Holdon kitaláció, mese. Az emberek a tudományban hisznek. 

1969. július 20. Ekkor teljesült a holdprogram. Az ember a Holdra lépett.  Majd, hirtelen véget ért a lelkesedés. Azóta sem jelentek meg hivatalos adatok, eredmények. Ami nagyon gyanús. Miért? Unalmas lett? Vagy már nem volt mit vizsgálni, megfigyelni. Talán megijedtek valamitől. Ami több, nagyobb és veszélyes. Az intézmények tudomásul vették, hogy a Hold foglalt... 1972 után leállították a kutatóprogramot, és ember nem járt a Holdon.

A legnagyobb baj a hallgatás, amely azóta is folyik nagyüzemi módszerekkel. A NASA űrkutató szervezet sem marad ki a manipulációból. Több országban arra törekednek, hogy az ember ne ismerje meg a valódi Hold-felvételeket. Hiszen kiderülne mi folyik a Holdon. A kormányok megszokott módon mindent tagadnak. Kijelentik, hogy semmi sem történt és történik. Mindössze néhány csillagásznak határtalan a fantáziája és csak lázítanak.

Az elmúlt években történtek tévedések a cenzorok munkáiban. Ennek köszönhetően számtalan felvételek kerültek a nyilvánosság elé. Fotók, amiken azt látunk, amit a szervezetek akarnak. Mégis megesett, hogy hibáztak. Olyan felvételek kerültek a világba, amelyeken ismeretlen eredetű cenzorbizottság nem látott. Valódi fotók jutottak el több sajtóhoz.

Nem tudjuk miért hallgatnak a kormányok. Mi a céljuk? Jelenleg a Mars érdekesebbnek tűnik. Kérdés, hogy meddig.